18. rész

Zene: Daughtry – Supernatural

https://www.youtube.com/watch?v=ZRZIV7pPiF4

18. rész

*

Másnap kipihenten ébredtem fél tíz körül. Összeszedtem magam, buszra ültem, és elmentem Taemin lakása elé az autómért. A buszról küldtem neki egy üzenetet, de nem reagált rá – gondoltam, hogy még talán alszik, úgyhogy nem mentem fel hozzá bekopogni és megnézni, hogy van. Bepattantam a kocsiba, és elmentem bevásárolni.

Mikor hazaértem, kipakoltam mindent az ebédlőasztalomra, aztán a fülemhez emeltem a telefonom, és tárcsáztam.

- Mondd, mi az.

- Jonghyun, kedves, nincs kedved takarítani velem egy kicsit?

- Eltaláltad – morogta kedvetlenül.

- Na és filmezni?

- Hát, nem is tudom…

- És ha azt mondom, hogy vettem sört?

- Jóvátennéd a tegnapit, mi? – nevetett a telefonba.

- Na, átjössz, vagy nem?

- Egy óra múlva ott vagyok. Addig takaríts, hogy nekem kevesebbet kelljen.

*

Jonghyun megint őrületesen kíváncsi volt. Szokásához híven újra abban reménykedett, hogy valami pikáns hírrel szolgálhatok neki, de újfent le kellett lomboznom azzal, hogy csak beszélgettünk.

- Szóval akkor még mindig nem történt semmi? – kérdezte kíváncsian a rövid és túlságosan tömör tájékoztatóm után, de csak a fejem ingattam. – Értem… És azt leszámítva, hogy elszúrtál egy kitűnő lehetőséget, milyen volt tegnap? – kérdezte.

- Hagyd már ezt…

- Ah, fogd be! Tényleg ideális lett volna. Azt mondtad, részeg volt, menni se tudott önállóan, vagyis simán… csinálhattál volna valamit! Aztán ha később szólt volna miatta, foghattad volna arra, hogy te is részeg voltál! Jaj, Kim Kibum… – kissé hőbörgött, közben már elkezdett rendet csinálni az előszobában. Sóhajtott egy nagyot, aztán már jóval nyugodtabban újra megszólalt. – Oké, meséld el, milyen volt.

Szúrós tekintettel néztem a hátára, de inkább legyintettem egyet, és válaszoltam neki.

- Jó volt. Azt mondta, hogy örül, hogy jobban megismerhet engem.

- Hé, ez nagyon jó hír! – A dzsekimmel a kezében fordult vissza, és nézett rám. Végre láttam rajta, hogy ő is lelkesedik. – Akkor most már bátrabb lehetsz! Mondtam én!

- Mi?

- Bátrabb! Tudod… tehetsz néhány lépést.

- Nem. – Magabiztosan megráztam a fejem. – A múltkor elmagyaráztam, hogy nem fogok semmiféle lépést tenni, csak barátkozni – mondtam el újra, miközben a konyhában pakoltam.

- De szereted!

- Nem érdekel, akkor sem. Úgy érzem, hogy ő túl fontos ahhoz, hogy elijesszem.

- Hát… márpedig ha tényleg szereted… akkor úgyis el fogja csavarni a fejed, és majd csak akkor veszed észre, hogy a valami olyat tettél, amit nem terveztél, és akkor már késő.

- Tudod… nem is lenne ezzel baj, ha tudnám, hogy jó vége lesz. De egyelőre semmi sem utal arra, hogy jó vége lenne, úgyhogy igyekszem józanul gondolkodni. – Ledobtam a pultra a konyharuhát ezzel jelezve, hogy lezártam a beszélgetést, de ő tovább folytatta.

- Te tudod – vonta meg a vállát. – Csak tudod én már kétszer voltam szerelmes, és nekem elhiheted: nem olyan könnyű irányítani, mint ahogy te azt gondolod. Erre jobb, ha felkészülsz, mielőtt még kellemetlen meglepetés érne.

- Kösz a tippet. Majd vigyázok.

- Van egy olyan sejtésem, hogy megint a falnak beszélek… – motyogta, de így is tisztán hallottam.

- Jonghyun! Nem érted? A lányokat szereti!

- Honnan tudod? Azt mondtad semmi jel nem utal arra, hogy heteró lenne!

- Ennyi? És akkor már rögtön meleg? Ezt mégis hol olvastad?

- Hát… mint mondtam… semmi sem utal arra, hogy a lányokat szereti – kacsintott, én pedig egy lemondó sóhaj kíséretében elkezdtem elpakolni az elmosott edényeket. – Jaj, Key, ne csináld már! Úgy viselkedsz, mintha te nem éreznéd át a helyzetet! Az átlagember nem dicsekszik el vele, hogy meleg, főleg, ha nincs is kinek, mert nincsenek közeli barátai! Rólad se mondaná meg senki, aki nem tudja, mégis az vagy, nem?

- Komolyan, értékelem, ahogy próbálkozol, de ne erőltesd…

- Hallgasd már meg, amit mondani akarok – szakított félbe. Hallottam a hangján, hogy már komolyan beszél. – Azt mondtad, soha nem kaptad őt rajta, hogy kicsit is ferde szemmel nézett volna a lányokra. Sosem nézte meg egy lány mellét vagy fenekét sem, csak barátságosan elbeszélgetett velük, és ennyi. Key, fel kell, hogy világosítsalak, hogy ez egy átlagos férfinél nem normális viselkedés! Egy heteró férfi igenis megnézi a lányokat!

- Jonghyun, ne magadból indulj ki, nem mindenki olyan perverz, mint te…

- Hiába ironizálsz itt nekem, én azt mondom, hogy a srác vagy jó színész, vagy lelki sérült. Vagy az agyára ment a magány. Vagy meleg.

- Oké, tudod mit? Lehet, hogy igazad van, de ha nem haragszol, nem igazán tudlak komolyan venni, ha a kedvenc cipőmmel a kezedben papolsz nekem, meg hadonászol vele. Tedd azt le!

- Ne tereld a témát.

- Te meg takaríts. – szóltam rá végszóként. – Ha jófiú leszel, és gyorsan végzünk, akkor megnézünk egy filmet.

- Tényleg?

- Igen, de ahhoz sajnos ejteni kell a Taemin-témát. Hátráltat a munkában.

- Téged mostanában mindenben hátráltat – kuncogott. – Vagy a táncban inkább motivál?

- Eltaláltad, most pedig téma lezárva.

A plafonra bámulva nagyot sóhajtottam. Hihetetlen… már kezdtem megbánni, hogy áthívtam segíteni, csak a saját dolgomat nehezítettem meg vele. Ám sok dologban igaza lehetett, mégsem szabadott kísérleteznem. Egyszerűen nem.

Rá néztem, és megjátszott szigorral folytattam:

- Tessék szépen összepakolni Kibummie cipőit, különben megharagszik, te meg nem kapsz sört – tettem még hozzá, aztán elnevettem magam.

- Cipők… Ha annyit foglalkoznál magaddal, mint a cipőiddel, már rég rendeződött volna a helyzeted.

- Azt mondtam, téma lezárva, Kim Jonghyun! Dologra!

- Te sosem változol, Kibummie.

 .