11. rész

Zene: B.A.P – One shot

https://www.youtube.com/watch?v=MXpLsnuohbM

11. rész

*

Hétfő. Mikor belegondoltam, mennyi apró élménnyel lettem gazdagabb a legutóbbi hétfő óta, meglepődtem. Úgy éreztem, kicsit a feje tetejére állt az életem, de élveztem. A nyüzsgés lassan kúszott vissza a hétköznapjaimba, és igaz, egy szabad percem nem volt, amit ne a munkámmal, a tánccal, vagy a barátaimmal töltöttem volna, de… igen, élveztem. És más nem is kellett – legalábbis egyelőre.

Elszabadultam a munkából, hazarohantam, felkaptam a táskám, és már rohantam is el otthonról. Nem foglalkoztam, a napok óta tornyosuló mosatlan-hegyekkel, se az összetúrt ágyammal, és úgy egyáltalán semmivel. Sietnem kellett, nehogy elkéssek az első igazi táncórámról az új iskolában.

Izgultam – nagyon. Még senkit sem ismertem a csapatból, csak néhány arc derengett a szemeim előtt, miközben az utat figyeltem. Vajon milyen lesz? Meddig fog tartani, amíg megszokjuk egymást? Szeretni fognak majd?

Az izgalom mellett kicsit talán aggódtam is. Társasági ember voltam, de megrémített az a gondolat, hogy bedobnak egy rakás kitűnő táncos közé… Mi van, ha gyenge leszek? Mi van, ha ők sokkal jobbak nálam? Nem, Kibum, ne gondolj ilyenekre – ezt te választottad, neked ezt dobta az élet, örülj, és élvezd.

Neked ezt kell csinálnod.

Kiengedtem a tüdőmből egy nagy sóhajt. Minek izgulni…? Jól fog menni, rengeteget gyakoroltam, és nem terveztem feladni a lelkesedésem. Ezzel kellett foglalkoznom! Szükségem volt rá. Ezt akartam csinálni.

Még egyet sóhajtottam, amikor bekanyarodtam a suli melletti parkolóba. Belépve az épületbe köszöntem Sohee-nak, aki mosolyogva sok sikert kívánt. Bementem az öltözőbe, átvettem a melegítőm, az atlétám és a sportcipőm, közben pedig váltottam pár szót az ott lévő srácokkal.

Jó fejnek tűntek, mondták, hogy biztos tök jó lehetek én is, ha Taemin bevett, és ezzel el is oszlatták az összes kétségemet. Már nem aggódtam. Az egyetlen érzés, ami miatt hevesebben vert a szívem, az a lázas izgalom volt. Alig vártam, hogy elkezdődjön az óra. A lábaim halkan toporogtak a padlón.

Aztán belépett még egy srác az öltözőbe. Magas volt, sötét hajú, és kedvesen mosolygott a bent lévőkre.

- Már azt hittem, elkések… – aztán észrevett engem is. – Á, szia! – kíváncsian villant egyet a szeme, ahogy rám nézett. – Új vagy?

Ismerős arca volt… tudom, valahol már láttam őt, és az nem a múltkori táncóra volt…

- Igen, új.

- Ma kezdesz?

- Aha, ma lesz az első próbám a csapattal.

- Hát akkor a legjobbakat. Hidd el, szeretni fogod – mosolyodott el, én pedig hálásan viszonoztam. – És hogy hívnak?

- Kibum vagyok, vagy csak simán Key.

És akkor eszembe jutott! Tudtam, hogy nem itt az iskolában jegyeztem meg őt. Valami korábbi emlék tört elő belőlem.

Ez az arc… azok a szemek, és ez a testalkat… Tudtam, hogy láttam korábban – és már arra is emlékeztem, hol. Az arcomon megjelent egy kis pír, amikor felfedtem magam előtt a titkot. Tudtam… ezt az arcot nehéz összekeverni valaki máséval. Már biztos voltam benne, hogy az emlékeim nem csalnak…

Úgy fél éve láttam őt egy szórakozóhelyen – egy meleg bárban. Nem beszélgettünk, nem volt köztünk semmilyen kapcsolat, mindössze annyi, hogy a miénktől néhány asztallal odébb ült a barátaival és úgy négy üveg pezsgővel.

Már meg volt az emlék, de… zavarba hozott. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy alig pár szót váltottam még ezzel az idegennel, mégis túl sokat tudtam róla. Aztán felderengett még néhány pikánsabb emlék is, ám azokat már elnyomtam magamban, mert még inkább zavarba hoztak.

- És te? – kérdeztem, s az összehúzott szemöldökeim alól pislogtam rá.

- Minho vagyok.

*

Túl voltunk a bemelegítés nagy részén. Mivel ez keményebb volt, mint a múlt heti bemelegítések, ezért eléggé kimerítette az izmaim, de próbáltam nem kimutatni. Kicsit ziháltam, aztán szétnéztem a csapattagok között.

Hátul álltam – direkt. Ha esetleg elrontanék valamit, sokkal könnyebb így nézni a többieket. Viszont innen középről tökéletesen láthattam Taemint, és Minhot is, aki nem olyan távol tőlem állt meg.

Egy hangyányit rosszul éreztem magam amiatt, amit megtudtam Minhoról. Odanéztem felé, s ezt próbáltam nem feltűnően tenni, de ekkor megláttam, hogyan néz előre… Egy csipetnyi vadságot láttam benne, amolyan kívánatos vágyakozást, egy picikét megint a lelkébe láthattam. Aztán lassan követtem a tekintetét…

Taemint nézte. Nem az arcát, nem a gesztusait – a testét. Halványan pislákoló tűz égett a szemeiben, ami nem is volt feltűnő, de én ismertem ezt a nézést. Jonghyun szemeiben szoktam látni néha, amikor meglát egy bárban egy nagyon csinos lányt, és tíz perccel később ráhajt.

Igen. Minho tekintetéből is tagadhatatlanul ez érződött.

Egy pillanatra rémület járta át a zsigereim, és eszembe jutottak Yoonseo szavai… Mi van, ha mégis igazak a pletykák, amiket Taeminről suttogtak? Mi van, ha Minho tudja ezt, és már régebben kiszemelte magának…?

Aztán Taemin megfordult, és végignézett a csoporton, majd az új lépést kezdte magyarázni. Mindenkire ránézett kivétel nélkül – látni akarta, hogy a jelenlévőknek világos-e amit magyaráz, de a tekintetében nem láttam megkülönböztetést. Ugyanaz a kedves, barátságos pillantás jutott mindenkinek. Se kedvesebb, se kívánkozóbb.

Minho szeméből azonban továbbra sem tűnt el az a pici csillogás, amikor őt figyelte.

Már értettem, mi megy itt…

*

- Hazavihetlek? – kérdeztem Taemintől az óra után, aki hálásan nézett felém.

- Azt nagyon megköszönném. Most sok cuccom van.

- Segítsek?

- Nem kell, a kocsiig elboldogulok, de nagyon köszönöm. Találkozzunk odakint, mindjárt megyek én is.

 .