24. rész

Zene: SHINee – I’m with you

http://www.youtube.com/watch?v=3-q1ULucWQA

24. rész

*

A szerencse ravasz játékszer, amelyet nem lehet megfogni, nem lehet irányítani… nem lehet kérlelni… Ő dönt, mikor épp kit választ, kit ölel magához, kit pátyolgat – és kit taszít a mélybe.

Boldog voltam. Azt hiszem, életemben nem éreztem még olyan örömöt, mint akkor. Üvölteni lett volna kedvem.

Arcomon levakarhatatlan mosoly ült, a szemeim már szinte könnyben úsztak a tömény örömtől, amely majd’ szétfeszítette a testem. A kezeim remegtek, el se hittem, hogy ez megtörténhetett… Szemeim előtt újra és újra megismétlődött az a gyönyörű pillanat, amikor először érintettem ajkait, a gyomromban pillangók szálldostak, a torkom összeszorult a folyamatos nevetési-ingertől.

Csak álltam az iskola parkolójában, és felfelé néztem az egyik első emeleti ablakra, ahol a százhatos próbatermet sejtettem. Annyira meghitt volt, olyan bódító, s mikor eszembe jutott, hogy bárki ránk nyithatott volna, a szívem vad dobogásba kezdett, és még szélesebben vigyorogtam.

A legszebb dolgok az életben véletlenül történnek – gondoltam. – Őrületes szerencsém volt, mikor megtettem, hisz… visszacsókolt. Bátortalanul, de megtette.

Lehet, hogy nem is a szerencse állt mellém… Talán tényleg létezhet a sors…

Szívem szerint világgá kiabáltam volna az érzéseim. Elmondtam volna mindenkinek, hogy akit szeretek talán viszont szeret, elmesélném nekik az összes érzésem, ami bennem tombolt – ám ő megkért, hogy egyelőre tartsuk titokban az egészet. Kedvem lett volna azonnal felhívni Jonghyunt, és mindent elmesélni neki, de tiszteletben tartottam a kérését.

A telefonomra néztem. Mégis muszáj volt megosztanom valakivel a gondolataim, így gyorsan megírtam egy üzenetet, és elküldtem.

„Bocsánat, ha megleptelek. Én magam is meglepődtem. További szép napot! K.”

*

A lakásomon voltam, épp ebédet készítettem. Végre volt egy nyugodt szombatom, amikor nem kellett semmit csinálnom, nem kellett semmi miatt aggódnom, s kettesben maradhattam az előző délután édes emlékeivel.

Milliószor temetkeztem bele szája selymes simogatásának emlékeibe, s mindannyiszor a gyomrom kellemesen remegni kezdett. Az egész délelőttömet kitöltötte ez az ártatlan fantáziálás, mikor a csengő hangja visszarántott a lakásomba.

- Szia, Kibum. – Kicsit óvatosnak tűnt Jonghyun hangja, amikor köszönt. – Hogy vagy?

Egy széles vigyor terült szét az arcomon – nem tudtam, és nem is akartam leplezni az örömöm, ő pedig furcsállva nézett vissza rám.

- Történt valami? – Már az ő arcán is megjelent egy pici mosoly. Beharaptam a szám, majd kisvártatva hevesen bólogatni kezdtem. – Azta, micsoda jó kedv! Pedig vigasztalni jöttem. Akkor a vigasz-borra semmi szükség nem lesz. – Ezzel a teste mellé engedte a kezében lógó borosüveget.

- Jaj, Jonghyun – csillogó szemekkel néztem rá. Megfogtam a kezét, behúztam a lakásba, belöktem az ajtót mögötte, és tovább bámultam őt. Annyira el akartam mondani…

- Na, mondjad már, mi van, én is örülni akarok!

Lelkesedésemben nem tudtam mit csinálni, így a nyakába ugrottam. Meghökkenve ölelt vissza, a hátamat tapogatta, amíg én az örömtől könnyes szemmel szorongattam őt. Vettem egy nagy levegőt, és a nyakához suttogtam.

- Megcsókoltam. – Éreztem, ahogy a nyaka megfeszült, mintha megpróbált volna rám nézni.

- Micsoda? – hangja nevetett. Kicsit eltolt magától, hogy lásson. – Komolyan beszélsz? Mikor?

- Tegnap, edzés után, és…

- És csak most mondod? Ajj, Kibum, az ilyet rögtön el kellett volna mondanod! – Eltolt magától, és a vállam fogva figyelt tovább. – Miért nem hívtál fel?

- Megkért, hogy ne mondjam el, de most, hogy jöttél, nem bírtam ki! Egész nap ez jár a fejemben! Annyira jó volt, főleg, amikor viszonozta, el sem tudom mondani, milyen tökéletes volt! A bőre olyan, mint a selyem, az ajkai pedig… olyan puhák! Istenem, Jonghyun, őrületesen szerelmes vagyok, percről percre jobban szeretem, még akkor is, amikor nem látom… Hihetetlen ez az érzés, soha nem akarom, hogy vége legyen!

Mosolygó szemekkel nézett a szemembe, olyan volt, mint egy büszke szülő. Én csak somolyogtam az orrom alatt, majd mikor rá néztem, kicsit zavarba jöttem.

- Mi az?

- Csak örülök neked. Jó végre vidámnak látni – finoman megpofozgatta az arcom, aztán felnevetett. – És a múltkor részegen még engem akartál megcsókolni, mondván, hogy őt sosem fogod! Tudtam én, hogy nem hagyod annyiban! – Félénken elmosolyodtam az orrom alatt, majd rá pillantottam. Felemelte az üveget, amit még mindig a kezében tartott, és kicsit megrázta. – Akkor borozunk, vagy mi lesz?

- Hát nem vigasz-bornak hoztad?

- Változott a terv – vigyorgott.

- Oké, ide vele.

Kinyitottuk, gyorsan töltöttem két pohárba. Koccantak a poharak, majd belekortyoltunk.

- Akkor mi lesz most? – kérdezte.

- Mivel?

- Hát veletek!

- Nem tudom még – feleltem ábrándozva. – Utána eljöttem.

- Miért nem maradtál még egy kicsit? Mondott valamit? Key, mondd, hogy nem rontottad el…

- Nem rontottam el. Azt mondta, hogy szeretné átgondolni, mert nagyon megleptem, úgyhogy eljöttem, mert nem akartam, hogy kínosan érezze magát.

- Szóval átgondolja.

- Ne csináld ezt, Jonghyun. Ha te lennél abban a helyzetben, neked is szükséged lenne egy kis időre.

- Mikor találkoztok?

- Még nem tudom. Úgy terveztem, hogy holnap felhívom, hogy délután ráér-e.

- Miért nem hívod fel most?

- Felhívnám szívesen, de ma még nem akarom zaklatni. Nem akarok rámenősnek tűnni.

Feloldódott az arcán a komoly kifejezés, és elmosolyodott.

- Az nehéz lesz, nemde?

- Arra célzol, hogy rámenős vagyok? Nem vagyok az, kikérem magamnak!

- Igazad van… csak részegen vagy az – röhögött.

- Te meg józanon is – a nyelvem kiöltve vágtam vissza.

- Hát aztán? Eddig nem zavart senkit – legyintett. – De térjünk vissza a témához: holnap ne rontsd el, mert hogy őszinte legyek, jobban bírlak így, mint letörten. Úgyhogy igyekezz a legjobbat kihozni a beszélgetésből!

- Jó, igyekezni fogok. És nem miattad fogom tenni, hanem magamért, csak hogy tudd!

- Ezt már szeretem! – Megveregette a vállam. – Csak pozitívan!

 .