31. rész

Zene: Ladies' Code – Bad girl

http://www.youtube.com/watch?v=DST5IaPEv8g

31. rész

#

A lakásomtól nem messze lévő parkban ücsörögtem. A nap már lemenőben volt, éppen úgy, ahogy vasárnap este is, amikor Kibummal ide jöttünk. Ugyanazon a padon ültem, és csak élveztem a nyugalmat, a forgalom tompa zaját, a madárcsicsergést, és a fel-fel törő emlékhullámaimat.

Néha elmosolyodtam, amikor egy-egy kedves emlék jutott eszembe, s mind Keyről szólt. Még nekem is furcsa volt, hogy ő és én tulajdonképpen két napja egy pár voltunk. Annyira megszoktam már az egyedüllétet, hogy kicsit idegen volt erre gondolni ilyen hosszú idő után. Egyszer csak belecsöppentem, de nem bántam meg, csak barátkoznom kellett még a gondolattal. Úgy éreztem, el kell mondanom valakinek ahhoz, hogy igazzá váljon, mert addig csak a fejemben él.

Előkaptam a telefonom, és Minho számához görgettem, viszont mielőtt felhívtam volna, meggondoltam magam. Minho jó barátom, ez igaz, de az iskola tagja, és nem akartam, hogy az iskolából egyelőre bárki tudja. Ráadásul Minho meleg, és… Nos… ha azt vesszük, én is annak számítok, nemde? Ez a gondolat eddig még eszembe se jutott…

Megráztam a fejem, majd kiléptem. Jinki számát kerestem, és már hívtam is. Az ötödik csengés után felvette.

- Szia!

- Szia, Jinki, ráérsz most?

- Papírokat írok alá, de épp szünetet készültem tartani. Mesélj, mi van veled? Történt valami?

- Hát… épp erről szeretnék beszélni veled.

- Mi az, valami rossz dolog?

- Nem, ne aggódj – elnevettem magam, s ekkor éreztem, hogy ő is kicsit feloldódott a vonal másik végén. – Ami azt illeti szerintem jó hír, bár nem tudom, te mennyire fogod ezt így gondolni…

- Akkor mondd már! – izgatott volt a hangja, mire újra nevetnem kellett.

- Összejöttem valakivel.

- Na, végre! Gratulálok, öcsi! Mégis miért ne örülnék ennek?

- Hát… az illető… – köhintettem – nos, ő egy fiú.

Volt egy kis hatásszünet, mielőtt újra megszólalt volna. Izgultam, hogy mit fog válaszolni… a földet rugdostam és a számat harapdáltam.

Végül megszólalt. – Nem épp erre számítottam… Most megleptél! Örülök, meg minden, de… Taemin, honnan jött most ez, hogy lekösd magad egy srác mellett?

Újra nevetnem kellett. Kicsit zavarban voltam, furcsa volt ilyesmit mesélni Jinkinek.

- Múlt héten az egyik próba után segítettem neki az egyik lépésben, és… gyakorlás közben egyszer csak tök váratlanul megcsókolt, aztán… napokig gondolkodtam rajta, hogy mit kezdjek ezzel a lépésével, végül vasárnap találkoztunk. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálta, mire azt válaszolta, hogy ő sem így akarta, de elvesztette a fejét – megálltam egy pillanatra. – Aztán bevallotta, hogy szeret… és hát… azóta együtt vagyunk.

- Hát, én… én nagyon örülök neki, komolyan, mert… mert a lényeg az, hogy te jól érezd magad, és úgy gondolom, hogy ez meg is van, de… arra még nem gondoltál, hogy anyáék mit fognak szólni hozzá?

Igaz is…

- Nem gondolkodtam még ezen… Dolgoztam, nem is nagyon volt időm.

- Mikor akarod elmondani nekik?

- Hát… majd egy kicsit később. Pár hét múlva, vagy még később.

- Szóval Jiyeonék kerti partijára nem jössz?

- Miért? Mikor lesz?

- Hétvégén. Újra terhes, és otthon most mindenki boldog.

- Akkor biztosan nem. Nagyon örülök nekik, de ezt a hétvégét szeretném vele tölteni.

- Ez érthető… Én és Mirae úgy néz ki, hogy megyünk.

- Már együtt vagytok?

- Még nem, de csütörtökön elviszem vacsorázni. Akkor akarom megkérdezni tőle, és remélem, igent mond, mert eddig jól megvoltunk, és nagyon kedvelem.

- Sok sikert – elvigyorodtam. Legalább nála minden úgy megy, mint régen.

- Kösz. Meg akarom hívni majd az otthoni bulira is. Ha eljönnél, találkozhatnál vele.

- Nem lehet. Túl korai, és nem akarom a saját híremmel véletlenül elrontani a hangulatot. Majd… majd máskor. Amikor alkalmasabb az időpont és kisebb a felhajtás.

- Ugye ez nem azt jelenti, hogy nem mondod el?

- De, el fogom, nyugi. Később.

- Rendben – hallottam a hangján, ahogy mosolyog. – Üdvözlöm a srácot! Nem is mondtad, mi a neve…

- Kibum.

- Akkor add át Kibumnak az üdvözletemet! Most iszok egy kávét, aztán dolgoznom kell még. Jó legyél, öcsi!

- Jó leszek! Szia!

Letettem, felnéztem az égre, és halkan nevetni kezdtem. Felszabadított ez a beszélgetés, örültem, hogy ha esetleg a családomnak nem is tetszik majd ez az új fejlemény, legalább a bátyám kiáll mellettem.

Forgattam egy ideig a kezemben a telefonom, aztán írtam egy üzenetet Keynek. Megkérdeztem, hogy mit csinál, amire nem sokkal később meg is érkezett a válasz:

„A haverkokkal söröözök. Boldogg vaygok, puszillak! A többbiek is puszillnak! K.”

Hangosan felnevettem. Úgy tűnt, Key részeg, pedig még fiatal volt az éjszaka.

*

- Anyám, mennyi kulcsod van neked… – jegyezte meg Mir az ajtóm előtt állva. – Mint egy börtönőrnek…

A falban kapaszkodva röhögtem fel. Már alig bírtam tartani magam, olyan részeg voltam…

- Hát azért – hikk’ –, mert én egy börtönőr vagyok! Egy igazi! – Újabb csuklások nehezítették meg a beszédem. – Még gumibotom is van, megnézed?

- Jézusom, Kibum, Taemin előtt ilyeneket ne nagyon dumálj…

Az orra alatt röhögött, amíg a kulcsokkal szerencsétlenkedett. Persze hiába kértem el tőle, hogy megkeressem a jót, de nem adta oda, mert szerinte túl részeg voltam, hogy megtaláljam. Komolyan, ennek a srácnak fogalma sincs róla, ő hogy szokott kinézni részegen… siralmas.

- Az összes régi lakásod és gyerekkori zárható naplód kulcsát ezen őrizgeted? Gyűjtöd őket? Ennyire rokonszenvesek? Vagy csak sok a lakat a lakásodban? Tuti mindenféle hullákat tartasz lezárt dobozokban, és azoknak a kulcsait őrizgeted…

- Ne hisztizz már! Több baromságot tudsz mondani – hikk’ –, mint én, pedig nem is vagy részeg… Na, add ide!

- Nem kell, megvan. – Kinyitotta az ajtómon a zárakat, és bementünk. – Na, gyere, haver, most szépen befekszel az ágyadba, és alszol.

- Végre már… hogy tudsz ennyit szerencsétlenkedni…? – kérdeztem tőle ásítás közben. – Fáradt vagyok…

- Tudom, ezért hoztalak rögtön ide. Kérsz vizet?

- Majd… majd mindjárt, igen, de először… izé… segítesz átöltözni?

- Nem, mert sietnem kell. Jokwon és Jonghyun még lent várnak a taxiban, őket is haza kell vinnem. – Az ágyam kezdte el igazgatni, amíg én a nadrágommal bíbelődtem. – Jól szétcsaptátok magatokat mindannyian… többet nemigen leszek óvóbácsi. Mondjatok le róla.

- Akkor legközelebb berúgsz? – nem bírtam megállni, hogy ne kuncogjak egyet.

- Naná. Úgyhogy… majd Taemin hazavisz minket – jegyezte meg vigyorogva.

- Neeem, Taemin maximum engem hoz haza. Te felejtsd is el – ujjal mutogatva figyelmeztettem. – Nem bízok benned a fesztiválos eset óta. Részegen kicsit homokos vagy…

- Jesszus, mekkora hülyeségeket hordasz itt össze nekem, Kibum… – Odajött, a bokámnál megfogta a nadrágom, és lehúzta rólam. – Tessék. Most már feküdj be az ágyba. Hozzak neked vizet?

- Aha… az jól esne…

Elhagyta a szobát, de mielőtt visszaért volna, elnyomott az álom.

.