*
Hétfő.
Mikor belegondoltam, mennyi apró élménnyel lettem gazdagabb a legutóbbi hétfő
óta, meglepődtem. Úgy éreztem, kicsit a feje tetejére állt az életem, de
élveztem. A nyüzsgés lassan kúszott vissza a hétköznapjaimba, és igaz, egy
szabad percem nem volt, amit ne a munkámmal, a tánccal, vagy a barátaimmal
töltöttem volna, de… igen, élveztem. És más nem is kellett – legalábbis
egyelőre.
Elszabadultam
a munkából, hazarohantam, felkaptam a táskám, és már rohantam is el otthonról.
Nem foglalkoztam, a napok óta tornyosuló mosatlan-hegyekkel, se az összetúrt
ágyammal, és úgy egyáltalán semmivel. Sietnem kellett, nehogy elkéssek az első igazi táncórámról az új iskolában.
Izgultam
– nagyon. Még senkit sem ismertem a csapatból, csak néhány arc derengett a
szemeim előtt, miközben az utat figyeltem. Vajon
milyen lesz? Meddig fog tartani, amíg megszokjuk egymást? Szeretni fognak majd?
Az
izgalom mellett kicsit talán aggódtam is. Társasági ember voltam, de
megrémített az a gondolat, hogy bedobnak egy rakás kitűnő táncos közé… Mi van,
ha gyenge leszek? Mi van, ha ők sokkal jobbak nálam? Nem, Kibum, ne gondolj ilyenekre – ezt te választottad, neked ezt dobta
az élet, örülj, és élvezd.
Neked ezt kell csinálnod.
Kiengedtem
a tüdőmből egy nagy sóhajt. Minek izgulni…? Jól fog menni, rengeteget
gyakoroltam, és nem terveztem feladni a lelkesedésem. Ezzel kellett foglalkoznom! Szükségem volt rá. Ezt akartam csinálni.
Még
egyet sóhajtottam, amikor bekanyarodtam a suli melletti parkolóba. Belépve az
épületbe köszöntem Sohee-nak, aki mosolyogva sok sikert kívánt. Bementem az
öltözőbe, átvettem a melegítőm, az atlétám és a sportcipőm, közben pedig
váltottam pár szót az ott lévő srácokkal.
Jó
fejnek tűntek, mondták, hogy biztos tök jó lehetek én is, ha Taemin bevett, és
ezzel el is oszlatták az összes kétségemet. Már nem aggódtam. Az egyetlen
érzés, ami miatt hevesebben vert a szívem, az a lázas izgalom volt. Alig
vártam, hogy elkezdődjön az óra. A lábaim halkan toporogtak a padlón.
Aztán
belépett még egy srác az öltözőbe. Magas volt, sötét hajú, és kedvesen
mosolygott a bent lévőkre.
- Már azt hittem, elkések… – aztán észrevett
engem is. – Á, szia! – kíváncsian villant egyet a szeme, ahogy rám nézett. – Új
vagy?
Ismerős
arca volt… tudom, valahol már láttam őt, és az nem a múltkori táncóra volt…
- Igen, új.
- Ma kezdesz?
- Aha, ma lesz az első próbám a csapattal.
- Hát akkor a legjobbakat. Hidd el, szeretni
fogod – mosolyodott el, én pedig hálásan viszonoztam. – És hogy hívnak?
- Kibum vagyok, vagy csak simán Key.
És akkor eszembe jutott! Tudtam,
hogy nem itt az iskolában jegyeztem meg őt. Valami korábbi emlék tört elő
belőlem.
Ez
az arc… azok a szemek, és ez a testalkat… Tudtam, hogy láttam korábban – és már
arra is emlékeztem, hol. Az arcomon megjelent egy kis pír, amikor felfedtem
magam előtt a titkot. Tudtam… ezt az arcot nehéz összekeverni valaki máséval.
Már biztos voltam benne, hogy az emlékeim nem csalnak…
Úgy
fél éve láttam őt egy szórakozóhelyen – egy meleg bárban. Nem beszélgettünk, nem
volt köztünk semmilyen kapcsolat, mindössze annyi, hogy a miénktől néhány
asztallal odébb ült a barátaival és úgy négy üveg pezsgővel.
Már
meg volt az emlék, de… zavarba hozott. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy alig
pár szót váltottam még ezzel az idegennel, mégis túl sokat tudtam róla. Aztán
felderengett még néhány pikánsabb emlék is, ám azokat már elnyomtam magamban,
mert még inkább zavarba hoztak.
- És te? – kérdeztem, s az összehúzott
szemöldökeim alól pislogtam rá.
- Minho vagyok.
*
Túl
voltunk a bemelegítés nagy részén. Mivel ez keményebb volt, mint a múlt heti
bemelegítések, ezért eléggé kimerítette az izmaim, de próbáltam nem kimutatni.
Kicsit ziháltam, aztán szétnéztem a csapattagok között.
Hátul
álltam – direkt. Ha esetleg elrontanék valamit, sokkal könnyebb így nézni a
többieket. Viszont innen középről tökéletesen láthattam Taemint, és Minhot is,
aki nem olyan távol tőlem állt meg.
Egy
hangyányit rosszul éreztem magam amiatt, amit megtudtam Minhoról. Odanéztem
felé, s ezt próbáltam nem feltűnően tenni, de ekkor megláttam, hogyan néz
előre… Egy csipetnyi vadságot láttam benne, amolyan kívánatos vágyakozást, egy
picikét megint a lelkébe láthattam. Aztán lassan követtem a tekintetét…
Taemint
nézte. Nem az arcát, nem a gesztusait – a testét. Halványan pislákoló tűz égett
a szemeiben, ami nem is volt feltűnő, de én ismertem ezt a nézést. Jonghyun
szemeiben szoktam látni néha, amikor meglát egy bárban egy nagyon csinos lányt,
és tíz perccel később ráhajt.
Igen.
Minho tekintetéből is tagadhatatlanul ez érződött.
Egy
pillanatra rémület járta át a zsigereim, és eszembe jutottak Yoonseo szavai… Mi
van, ha mégis igazak a pletykák, amiket Taeminről suttogtak? Mi van, ha Minho
tudja ezt, és már régebben kiszemelte magának…?
Aztán
Taemin megfordult, és végignézett a csoporton, majd az új lépést kezdte
magyarázni. Mindenkire ránézett kivétel nélkül – látni akarta, hogy a
jelenlévőknek világos-e amit magyaráz, de a tekintetében nem láttam megkülönböztetést.
Ugyanaz a kedves, barátságos pillantás jutott mindenkinek. Se kedvesebb, se
kívánkozóbb.
Minho
szeméből azonban továbbra sem tűnt el az a pici csillogás, amikor őt figyelte.
Már
értettem, mi megy itt…
*
- Hazavihetlek? – kérdeztem Taemintől az óra
után, aki hálásan nézett felém.
- Azt nagyon megköszönném. Most sok cuccom van.
- Segítsek?
- Nem kell, a kocsiig elboldogulok, de nagyon
köszönöm. Találkozzunk odakint, mindjárt megyek én is.
.

2 megjegyzés:
Ojojjjjj.....na Minhóka ne kavarjál be!!!! Tudom h a 2min jó....de most ez Key része :D Am nagyon jó lett :3 Várom a kövit ^^
Olyan fura... mert, most jövök rá hogy ez tényleg 2min lenne xD közben fel se tűnt, olyan jól el tudtam vonatkoztatni a SHINee tagoktól. Key és Taemin rulez! *-*
Megjegyzés küldése