13. rész

Zene: Three Days Grace – Lost in you

http://www.youtube.com/watch?v=TpH_iYJNAq8

13. rész

*

- Na és, milyen volt a Tanár úr lakásán?

- Nem történt semmi, ha erre vagy kíváncsi. – Nem is néztem rá, csak unottan kavargattam a jeges teámat.

- Nem is ezt kérdeztem. A véleményedre voltam kíváncsi.

- Otthonos lakása van… és finom kávét főz. – Felkönyököltem az asztalra és a szemébe néztem. – Voltam a dolgozószobájában, és…

- Dolgozószoba?

- Igen, egy miniatűr táncterem. Két hálószobás a lakása, és a kisebbet átala…

- Aha, szóval hálószoba – vigyorodott el. – Folytasd.

- Ne kezdd megint…

- Eszem ágában sincs. De te mesélj csak nyugodtan, kíváncsi vagyok, mi történt az oroszlán bűnbarlangjában.

- Nem voltam a hálószobájában…

- A lakására céloztam – kacsintott.

- Nem, pontosan a hálószobájára céloztál! – Ő csak játékosan megvonta a vállát. – Utálom, amikor így célozgatsz. Nagyon idegesítő vagy, remélem, tudod.

- Idegesítő? Jaj, dehogy – vigyorogva leintett. – Én csak igyekszem jó irányba terelni a legjobb haverom szerelmi életét…

- Figyelmeztetlek, még most fejezd be.

- Miért nincs igazam? Nem ez a helyzet?

- Nem.

- Hát akkor mi? Nem tetszik a srác, vagy mi?

Kissé mérgesen a számba haraptam, dühösen rá pillantottam, aztán kiböktem:

- De.

- Akkor igazam van, nem? Tetszik neked, sőt, fülig belé vagy zúgva, és ne mondd, hogy nem igaz, mert a legjobb barátom vagy, már ismerlek, és látom rajtad.

Továbbra is dühösen méregettem őt, de egy szót se szóltam.

Utáltam, hogy így átlát rajtam. Vajon ez mások szemében is ilyen nyilvánvaló? Nem akartam, hogy az legyen, nem akartam, hogy idegenek a lelkembe lássanak – és azt sem akartam, hogy Taemin észrevegye rajtam… Csak el akartam titkolni, és megtartani magamnak.

Elbizonytalanodtam mindenben, elvesztem a gondolataimban – elvesztem a saját fejemben… és utáltam ezt az érzést.

Hátra dőltem a székemen, aztán Jonghyun könyökölt fel az asztalra, és mélyen a szemembe nézett, majd megszólalt.

- Key… szerelmes vagy? Ismerd már be, az Istenért…

- Jó. – Kissé dühösen vágtam oda neki. – Lehet. Most boldog vagy?

- Lehet, mi? A múlt héten még vadul ellenkeztél… – a szívószálára vigyorgott, és nagyot kortyolt a kólájából.

- Jól van, igen. – A körmöm kezdtem piszkálni, a hangom idegesítően elcsuklott.

Egy nagy gyereknek éreztem magam, akinek be kellett vallania, hogy miért törte össze a nagyi antik vázáját. A hideg rázott ettől az érzéstől, mégsem tudtam szabadulni tőle – mintha bűnös lettem volna, csak én sem értettem, miért. Hiszen… nem tettem semmit…

- Látod? Ilyen egyszerű volt. Én is szeretem Miyeont. Csak meg kéne próbálnod, és…

- Ja, csak azt elfelejted, hogy neked mennyivel egyszerűbb dolgod van.

A száját harapdálta, és gondolkodva körbenézett, hátha megtalálja a helyes választ valamelyik szomszédos asztalnál lévő szék háttámlájára írva.

- Nem akarom megpróbálni – folytattam. – Tudom, makacs, meg akaratos vagyok, de úgy érzem, ezt most nem tudom megszerezni. Úgyhogy inkább nem akarom megpróbálni. Nem merem megpróbálni…

- De Key…

- Mi van, ha elrontom? Akkor vége mindennek. Ott kell hagynom az iskolát, és soha többé nem látom. Most inkább… most inkább a biztonsági zónán belül maradnék.

Lágyan megveregette a vállam, párszor a hátamon is végigsimított, ahogy egy igazi jó barát teszi. Semmiség volt, de egy picit jobban éreztem magam tőle. Tudtam, hogy akármi történjen Taeminnel, ő itt lesz nekem.

- Furcsa téged így látni, Kibum – szólalt meg. A hangja kedves volt, kicsit mélázó, az ajkait csücsörítve nézett maga elé, majd visszanézett rám. – Soha nem láttalak még ilyennek… Azt hiszem, te tényleg szerelmes vagy.

#

Siettem, bár még nem voltam elkésve. Benyitottam a százhatos terem ajtaján, s odabent már várt a csoportom – pontosabban csak pár ember volt még kint, a többiek az öltözőben zajongtak. Vidáman köszöntem nekik, letettem a cuccom a kisasztalra, aztán szétnéztem.

Hyunwoo, Mirae, és Jiwon valami tévéműsorról beszélgetett a földön ücsörögve, Riah a telefonjával foglalkozott, talán sms-ezett a fiújával, de intett nekem, amikor bejöttem, Kibum pedig a tükörnek dőlve ült a földön és bámult maga elé. Első ránézésre elég… elveszettnek tűnt.

- Szia – integettem neki. Pislogott néhányat, mikor észrevette, hogy ott vagyok, és rám nézett.

- Szia. Bocsánat, elbambultam.

- Minden rendben? – láttam, hogy egy picit megleptem ezzel a kérdésemmel.

- Persze, miért?

- Letörtnek tűntél, azt hittem, valami baj van…

Lágyan elmosolyodott, és a fejét ingatta. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon igazat mondott-e, de nem is tartozott rám.

Kinyílt az öltöző ajtaja, és a csapat többi tagja is kijött a próbaterembe. A sort Soonji és Minho nevető párosa zárta, aki vigyorogva integetett nekem. Viszonoztam a gesztust, aztán köszöntem a többi táncosnak.

- Semmi bajom, Taemin, de azért köszi.

Visszanéztem Kibumra, aztán arra jutottam, hogy nem kezdem el faggatni, mivel valószínűleg tényleg semmi közöm hozzá. Még mindig kicsit szomorkásnak tűnt, de próbálta elrejteni, talán azért, hogy ne érezzem, hogy segítenem kell rajta. Lehet, hogy ami nyomja a szívét túl személyes ahhoz, hogy velem vitassa meg. Elvégre sok nálam sokkal közelebbi barátja van, akivel megbeszélheti…

- Rendben – mosolyogtam rá én is, aztán a csapat felé vetettem egy pillantást, akik már beálltak a helyükre. – Gyere bemelegíteni.

 .