16. rész

Zene: Joe Jonas – Just in love

https://www.youtube.com/watch?v=-tNS388wBYA

16. rész

*

Majd szétszakadt a fejem, amikor a billentyűzet fölé görnyedtem. A számítógép idegesítően zúgott, a monitor fénye bántotta a szemem, a szomszéd szobában pedig hangosan telefonált a főnököm, ami még jobban próbára tette a fájós fejem.

Piszkosul másnapos voltam. Rossz szokásomhoz híven előző este is annyit ittam, amennyit bírtam… Nem kellett volna, de szükségem volt rá. Letört voltam, csalódtam, és mivel a saját gondolataimtól nem tudtam elmenekülni, szükségem volt valamire, ami elnyomja őket, és elfeledteti velem a problémáim.

Reggel magamba erőszakoltam egy fél szendvicset, de a gyomrom nem igazán örült neki. Folytonos hányinger kerülgetett, még a kávémat se ittam meg reggel, mert féltem, hogy visszajön. Borzalmasan éreztem magam, de szerencsére még az ebédszünet előtt Jonghyun küldött egy üzenetet, és elhívott, hogy kajáljunk együtt.

Egy vendéglőbe mentünk, ami nagyjából félúton volt az én munkahelyem és az övé között. Nem volt étvágyam, de muszáj volt ennem, úgyhogy gyomorkímélő ételt rendeltem magamnak.

- Miért nem eszel rendes kaját? – nézett fintorogva Jonghyun a tányéromra, ami tele volt diétás ételekkel.

- Azért, mert a gyomrom csak ezzel képes megbirkózni.

- Áh… – bólintott. – Mondtam én, hogy nagyon másnapos leszel… de nem hallgattál rám. Reggel nem voltál rosszul? – Bólogatni kezdtem. – És emlékszel az estére?

- Igen, emlékszem. És bocsánatot kérek – zavartan köhintettem egyet, amikor eszembe jutott milyen hülyén viselkedtem. Te szent ég…

- Nem történt semmi – mosolygott. – Na és, megfogadtad már ma, hogy soha többé nem iszol?

- Nem.

- Akkor nem is vagy igazán másnapos… – legyintett játékosan.

- Dehogynem. Csak már meguntam, hogy folyton megszegem az ígéreteim, szóval inkább ki se mondom azt, amit úgyse tartok meg.

- És ettől jobb? – kuncogott, aztán nagyot kortyolt az italából, de közben végig rám figyelt.

- Nem mondanám. De egyébként se tartana sokáig, mivel holnap megyek Taeminnel meginni valamit.

- Hoppá! Ilyen jó haverok vagytok?

- Holnap lesz huszonnégy – magyaráztam. – Ezt nem hagyom ki.

- Mindent értek – sejtelmesen vigyorgott. – Mást se hagyj ki!

- Ne erőltesd, Jonghyun. Úgyse működne…

- Túl hitetlen vagy. Gondolj inkább arra, hogy holnap itt lesz a megfelelő alkalom!

- Inkább nem… Nem szeretném, ha pont a szülinapján csalódna – feleltem, és bekaptam egy falat rizst a tányéromról.

- Ejha, milyen figyelmes vagy… De ha mégis esélyed nyílna… akkor csak ügyesen!

#

A tanári öltözőben álltam. Az utolsó próba után mondtam Kibumnak, hogy várjon meg, mert le kell zuhanyoznom, és átöltöznöm. Visszavettem a ruháimat, amiben jöttem, aztán megnéztem magam a tükörben. Indulás előtt sokat válogattam a ruháim között, mert nem volt mindegy, miben töltöm a születésnapomat. Jól akartam kinézni, mert ez egy fontos nap volt.

A többi ruhám összehajtottam, és minden cuccom betettem a szekrényembe. Gondoltam, majd másnap visszajövök érte. A legfontosabb dolgaim a zsebembe raktam, aztán még egyszer megnéztem magam a tükörben, megigazgattam a ruhám, és elhagytam az épületet.

Az iskola üveg ajtaján keresztül láttam, hogy ő már a kocsijának dőlve várt rám. Nagyon örültem, hogy elhívott, mert máskülönben egyedül tölthettem volna az estét. Szélesen mosolyogtam, vettem egy mély lélegzetet, aztán kiléptem a kora esti napfénybe.

*

Mosolyogva vártam őt, amikor megjelent az ajtóban. A nap már félárbocon volt, de ő ebben a fényben is remekül nézett ki. Az arca ragyogott, a szemei csillogtak, a mosolya pedig sugárzott az örömtől.

A szívem kihagyott egy ütemet, amikor közelebb ért.

- Régóta vársz rám?

- Nem. Úgy öt perce értem ide. Pattanj be!

- És hová megyünk? – kérdezte kíváncsian, és már nyitotta is az ajtót.

- Nem messzire a lakásodtól ismerek egy jó helyet a parton van, ahol mindig jó zene szól. Szóval most elmegyünk a lakásodig, onnan pedig gyalog megyünk, ha nem bánod.

- Nem – rázta a fejét –, nekem tetszik így!

Gyorsan odaértünk, aztán kiszálltunk az autóból, és elsétáltunk a szórakozóhelyig.

- Ismerem ezt a helyet – szólalt meg, amikor odaértünk a bár elé.

- Voltál már itt korábban?

- Nem, de el akartam már jönni, csak nem volt kivel. Egyedül pedig nem szeretek kimozdulni – magyarázta, aztán megrántotta a vállát.

- Akkor nagyon beletrafáltam – mosolyogtam rá, ő pedig édesen bólogatott.

- Úgy van! Köszönöm!

- Nincs mit köszönni, örülök, hogy jó helyre hoztalak! De gyere, menjünk be, odabent is ráérünk jártatni a szánkat.

 .