2014. január 21., kedd

28. rész

Zene: Zara Larsson – Uncover

28. rész

*

Hamar besötétedett, miután Taeminnel megbeszéltük a dolgainkat. Mikor lement a nap, visszakísértem őt a lakásáig, majd az utcán egy rövid, gyors csókkal váltunk el.
A fellegekben jártam. Újra és újra visszapörgettem a fejemben a friss emlékeket, képtelen voltam betelni velük. Alig mertem elhinni, hogy ez igaz, és Taemin tényleg belement a kapcsolatba. Hihetetlen volt, hogy megszereztem őt!
Szerencsére Jonghyunnak elmesélhettem a dolgot. Nem is várattam meg őt a hírrel, azonnal hozzá kormányoztam a kocsit, és hívatlanul becsengettem hozzá.
- Ki az? – szólt bele a kapucsengőbe.
- Key vagyok, és híreim vannak! Engedj be!
- Milyen híreid…?
- Mindjárt elmondom! Engedj már be!
Végre ki tudtam nyitni az ajtót, berohantam, és a lakása ajtajáig meg se álltam. Izgatott voltam. Dörömböltem egy kicsit az ajtón, amikor odaértem, s mikor kinyitódott, Jonghyun nyakába borultam.
- Sikerült!
- Micsoda?
Eltávolodtam tőle, a szemébe néztem, és kissé félénken belekezdtem:
- Hát… Taemin… és én…
- Micsoda? Összejöttetek? – Erősen bólogattam. Örömömben még a könnyeim is majdnem kicsordultak. – Hát ez remek! – Szorosan megölelt. – Találkoztatok is?
- Persze, most jövök onnan. – Egy fél lépéssel eltávolodtam tőle, s kitöröltem a könnyeket a szemeimből.
- Miért sírsz?
- Örülök, Jonghyun! Te is szoktál örömödben sírni… – megböktem a vállát.
- Jó, igazad van. Na, gyere ide, hadd öleljelek meg megint! – A vállamnál fogva magához szorított egy kis ideig. – Gratulálok, Kibummie. Megérdemelted!

*

Reggel könnyes szemekkel ébredtem. Felültem az ágyon, miközben a fejemben még kavarogtak az álmom emlékképei. Szomorú és részeg voltam, rengeteget sírtam, és mindössze Jonghyun arcára emlékeztem. Átölelt, én pedig zokogtam…
Borzalmas volt.
Megráztam a fejem. Hatással volt rám az álom, eléggé lenyomta a hangulatom, de elszaladtam zuhanyozni, ami kitisztította a fejem. Mikor elindultam az irodába már nem éreztem jelentőségét.
Alig vártam, hogy véget érjen a munkaidő, és mehessek táncolni. Remegtek a kezeim, borzasztóan izgultam, kíváncsi voltam, Taemin hogy fogja kezelni a helyzetet. Vajon nekem kéne odamennem hozzá? Vagy oda se menjek?
Hazaszaladtam a cuccomért, és már rohantam is az iskolába. Vidáman köszöntem Sohee-nek az információs pultnál, aztán a megszokott terembe siettem. Nem voltak sokan, ám nem sokkal később mindenki odaért. Én már a próbateremben nyújtottam, amikor Taemin belépett.
Köszönt a csapatnak, végignézett rajtunk, de nem vettem észre, hogy rám másképp tekintene. Megijedtem, féltem, hogy az előző délutánt talán csak álmodtam, amikor Taemin feje felém fordult, és egy gyors kacsintással jutalmazott. A szívem kihagyott egy ütemet.
Boldog voltam – talán az én mosolyom volt a legszélesebb a csapatból, és hiába kérdezték, minek örülök, csak azt feleltem, hogy jó napom van.
Szerettem volna elmondani nekik. Szerettem volna a világon mindenkinek elmondani, sőt, kedvem lett volna odamenni, és megcsókolni, de nem tehettem. Ez magánügy. Senkire sem tartozik, csak kettőnkre, és jobb, ha ez egyelőre így marad.
Óra végén már mindenhol izzadtam, de a kedvemet ez se vette el. Az öltözőbe mentem, a csapnál kicsit megmosakodtam, aztán felvettem az utcai ruhámat, kicsit még rendbe szedtem magam, és kimentem a már üres öltözőből.
Taemin még ott volt, de akkor kivételesen nem a kameráját nézegette, hanem egy pohár vizet szürcsölgetett. Amikor meglátott elmosolyodott, lerakta maga mellé a poharat, s csak nézett.
- Jó volt a mai óra – mondtam. Tovább nézett ugyanazzal a hívogató arckifejezésével. Leengedte a kezeit maga mellé, aztán a fenekével nekidőlt az asztalnak, de nem szólalt meg. Közel sétáltam hozzá, a cuccom ledobtam az asztal mellé, és felé fordultam. – Mit szólnál egy kávéhoz?
- Nem is tudom… lehet, hogy jól esne.
- A múltkor megígérted, hogy eljössz, úgyhogy jönnöd kell – kuncogni kezdtem. – Most épp nem lesz órád, jól tudom?
- Jól.
Nem válaszoltam. Felemeltem a közelebbi kezét az asztal széléről. Egyszer megsimítottam a kézfejét, majd egy kicsit az ujjaival játszottam. Egyszer csak a csípőm felé nyúlt, és lassan közelebb vont magához.
- Remélem, nem baj, ha közel húztalak.
- Dehogy. – Halkan sóhajtottam egyet. – Taemin, el se tudom mondani, milyen boldog vagyok…
- Miattam?
- Igen, mert én… nem hittem volna, hogy ez sikerülhet. És most annyira örülök, hogy azt el sem tudom mondani…
Kedvesen rám nevetett. Élveztem, hogy velem foglalkozik, hogy nekem mosolyog, és hogy végre tudja a titkom. De azt a csodálatos érzést semmi sem múlta felül, hogy ő ezt elfogadta – akkor is, ha nem voltak olyan mély érzelmei, mint nekem. Ha undorodott volna tőlem, nem lett volna velem.
Egymás szemébe pillantottunk, aztán félénken közelebb hajoltam. Azt akartam, hogy érezze, hogy ha nem akarja a csókot, akkor elhúzódhat. Nem akartam ráerőltetni magam. Ám ő nem húzódott el, s még az utolsó pillanatban is csak cikázott a tekintetem a szemei és a szája háromszögében, mikor végül egy enyhe sóhaj kíséretében egymásra találtunk.
A nyakát, a haját és az álla vonalát simogattam, ő pedig a kezemhez ért. Képtelen voltam betelni a selymes bőre és a puha haja tapintásával, de megpróbáltam visszafogni magam. Ő azonban jól viselte, piciny mosoly bujkált a szája sarkában, amikor elvált tőlem. Elengedte a derekam, és ragyogó arccal megszólalt:
- Gyere, igyuk meg azt a kávét.
- Meghívlak. Ne is ellenkezz.
Nevetett. – Hát jó. A sarkon lévő kávézó megteszi?
- Ha szerinted finom, akkor igen.
- Nagyon finom – angyalian vigyorgott. – Neked is ízleni fog. Gyere, induljunk – a vállára kapta a táskáját, majd tenyerét a hátamra tette, jelezvén, hogy kövessem. A kezére néztem, de mindkettőben volt valami, így elvetettem az ötletet, hogy kézen fogva menjünk… talán még korai is lett volna – sőt, jobb is, ha az iskolában egyelőre titokban marad – már csak Minho miatt is.
De ezeket a gondolatokat megtartottam magamnak. Addig éreztem jól magam, amíg Taemin nem tudta Minhoról azt, amit én már a kezdetektől fogva láttam rajta. Ám inkább elvetettem a gondolataim, és egy enyhe vállrándítással becsuktam magam mögött az ajtót.
 .

8 megjegyzés:

Park Il-Joon írta...

Hajaj! A sok rózsaszín felhő mellett egy hangyányi viharfelhő is ott volt... az a bizonyos álom. Na de mindegy is, túl szép az egész hogy ez elvegye a kedvünket, hisz végtére is annyira aranyosak, hogy elfolyok itt a széken *________* Imádom Taemint, imádom ahogyan leírod minden mozdulatát. Ahogyan az érintéseket átadod, jaj mamám, mint egy film T.T (Mikor fogok végre én is így fogalmazni? X'D) Csak annyira kár hogy ilyen ritkán van rész! Nem szeretnéd picit besűríteni a hozatalt? oo'

Unknown írta...

Jajj de kis cukik! Az elején kicsit a szívroham kerülgetett, hogy minden boldogság csak álom, de utána kicsit megnyugodtam! :-) Key-t meg úgy imádom, ahogy van! :-)

Unknown írta...

Jajj olyan aranyosak~ bar van egy olyan erzesem hogy ez tul szep es egyszeru hogy igaz legyen :/
Koszi az update-et remelem hamar jon a kovetkezo is :3 <3

Via írta...

Nagyon köszönöm ♥
Ez a filmszerű tök jól esett :3 Köszi! Igyekszem ._.
Rész pedig azért van csak három naponta, mert még a befejezéshez meg kell írnom körülbelül tizenöt részt, az pedig nem kis idő. Úgyhogy még így is csak reménykedek, hogy ha folytatom ezt a tendenciát, nem kell majd megvárattatnom az itteni olvasóimat ~^^'

KeyGiCat írta...

Istenem de édesfalatok ezek így *___* Minniet el bírom képzelni amint hívogatóan néz Keyre :33 És klasmndsjkasadk az egész.....♥

Ézemi írta...

Szóval álom... Többet sejtek, és az elutasításnál nagyobb bajt.
Ettől a játékos gyengédségtől viszont az én szívem is szárnyakat kap, csodálatos. :-)

Ence írta...

Még jó, hogy az előbb leírtam a gondolatomat, mert most rögtön megcáfoltad. Vagyis annyira nem, csak egy új vonal jött be. Ez nagyon izgalmas, hogy az álmán keresztül kapcsolódik a két szál. Amúgy is sok misztikum övezi magát az álmodást és álmot, hogy ez egy jó elmélet, hogy mondjuk az álmok az összekapcsolói a párhuzamos dimenzióknak. Ne haragudj ezekért a sci-fi-s kitöréseimért, de már olyan régen olvastam igazán jó könyvet/történetet. Ne érts félre, mert minden szavam igaz, ha vkinek dicsérem a történetét. Mert tényleg élveztem mindet. De igazi, minőségi történetet annyira régen olvastam. És egyébként is olyan ritkák. Komolyan, szinte minden benne van ebben a ficiben, amit olvasni szeretnék. Mert van benne szerelmi szál, meg persze yaoi+SHINee, de olyan érzelmi kavalkád dúl benne és annyira jól felépített, igényes a története. És az egészet átfogó misztikum és … - nem is tudom, mi a jó szó rá. A rejtélyes és fantasztikus és ezek szinonimái már annyira elcsépeltnek hatnak, és nem illenek a történetedhez.
Szóval nagyon jó. Még mindig érzem a Clannad-os érzéseket, de most egy vers jutott eszembe. Tudod, szeretem a filozofikus dolgokat. :P
Szabó Lőrinc : Dzsuang Dszi álma
Biztos ismered te is.
„ mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet?”
Tudom, nem pont ugyanaz, de ez jutott róla eszembe. A mi irodalom tanárunk mindig azt mondta, hogy az csak egy dolog, hogy a költő mit akart mondani, de fontosabb, hogy nekünk mit mond egy vers/mű.
Egyébként annyira jó lenne, ha itt lennél mellettem, miközben olvasom, hogy kb. két másodpercenként elmondjam a véleményemet. Azt hiszem, nagyon lassan fogok haladni az olvasással, ha minden rész ilyen hatással lesz rám és mindenhova muszáj lesz írnom vmit.
Egyébként nem baj, hogy itt írok ilyeneket. Csak szólj rám, ha kezdek idegesítő lenni, és abba hagyom! :D

Via írta...

Elpirulok :3 Nagyon köszönöm! Kifejezetten jó érzés, hogy "ki tudlak elégíteni" *elég fura szófodulat xD* ezzel a ficivel, hogy megvan benne az, amit szeretsz ^__^
Ezt a verset pedig képzeld, nem ismertem, irodalom órákon se vettük soha (elég idióta irodalom tanárunk volt, nem tudott tanítani - sőt, mi úgy tanultuk az irodalmat, hogy "legyen saját véleményed, és lehetőleg egyezzen a tanáréval"... mondani se kell, rühelltem az irodalmat xDDD). Viszont most gyorsan bepótoltam a lemaradásom, és igazad van, ez a szófordulat engem is megmosolyogtatott :D Részletesebb infókat nem mondok, anti-spoiler párti vagyok.
Nem vagy idegesítő, sőt, 3-4 óránként felnézek ide, hogy nőtt-e a látogatottság, vagy esetleg megleptél-e új kommenttel :D Én nagyon szeretem a véleményezős olvasókat, főleg, ha elmondják a gondolataikat, mert ez egy elég gondolkodásra késztető iromány. Naná, hogy érdekel, kinek éppen mi fordul meg a fejében :D Szóval ha úgy érzed, hogy halaszthatatlan mondanivalód van, írd csak nyugodtan! =D

Megjegyzés küldése