33. rész

Zene: Lady Antebellum – Just a kiss

http://www.youtube.com/watch?v=JbVwq21NygQ

33. rész

*

Szerda este elmentem Taeminért a sulihoz. Az autóban ültem, vártam, hogy kijöjjön, addig a kocsinak dőlve a naplementét néztem.

Nem tudta, hogy jövök, meglepetést akartam szerezni neki a felbukkanásommal. Az aznapi óra ugyanolyan hangulatban telt, mint a hétfői. Boldog voltam, de nem tagadhattam, hogy Minho iránt kicsit furcsán éreztem. Sajnáltam őt, azt hiszem… Igaz, nem tudta, hogy Taeminnel és velem mi a helyzet, mégis azt éreztem, mintha elárultam volna. Elvégre ő is hasonlóan érzett… ám sosem mert lépni – emlékeztettem magam.

- Szia, Kibum! – Az ő hangját a hátam mögül hallottam.

- Szia! Ugye nem baj, hogy eljöttem?

A meglepett arckifejezést felváltotta a jól ismert angyali mosoly. – Nem, örülök, hogy itt vagy!

- Akkor hazavihetlek? Vagy elmegyünk valahová?

- Miért nem megyünk fel hozzám? – Hirtelen azt sem tudtam, hogy válaszoljak. – Mi az? Rosszat mondtam?

- Nem, csak… meglepődtem. De benne vagyok!

Beültünk a kocsiba, és a lakásához hajtottam. Már ismerős volt a járás, de hagytam, hogy ő menjen elöl. Beengedett a lakásba, leültem a kanapéra, amíg ő elrendezte a cuccait, majd hozott vizet, és kényelmesen leült mellém.

Beszélgettünk az aznap történt dolgokról – apróságokról, melyektől végül elmúlt a bennem lévő izgalom, és végre én is elengedhettem a feszültségemet. A fejét épp a vállamon pihentette, s szorosan az oldalamhoz dörgölőzött. Olyan volt, mint egy szeretetéhes, bújós cica, és ez a mozdulatain is látszott.

- Milyen volt a tegnap este? – Mosolyogva nézett fel az arcomba.

- A fele nem is rémlik… – nevettem. – Arra még emlékszem, hogy a többiek nagyon kíváncsiak voltak rád.

- Meséltél nekik rólam?

Olyan hangsúllyal kérdezte, mintha furcsának tartaná, hogy róla beszéltem másoknak, és nem értettem, miért. Ki ne büszkélkedne el a barátainak egy olyan emberrel, mint ő?

- Persze. Már régebben is meséltem nekik, hogy a fesztiválos tánctanár óráira járok. – Kiszélesedett a vigyora. – Most pedig azonnal észrevették, hogy nem vagyok olyan letört, mint legutóbb.

- Miért? – A szemöldökét ráncolva nézett rám. Oldalra fordult, felkönyökölt a kanapé háttámlájára, s úgy nézett. – Miattam érezted rosszul magad?

Egy pillanatig nem válaszoltam… aztán lassan bólintottam.

- De miért?

- Magam miatt. Az érzelmeim miatt. De már túl vagyok rajta, és ezt neked köszönhetem! – Lágyan az arcát cirógattam.

- Aggódtál?

- Hát… igen. Nagyon féltem tőle, hogy elutasítasz. Egyszer még álmodtam is róla, aztán álmomban Jonghyunhoz mentem, és egy csomót sírtam.

Felém fordította az arcát és szomorkásan elmosolyodott. A keze megtalálta az enyémet, majd picit megszorította.

- De ugye már nem aggódsz?

- Nem. A héten még a főnököm se tudott felhúzni. Úgyhogy tegnap ünnepeltünk!

Nevetett. – Tehát jó volt a hangulat! Ezt már az sms-edből is leszűrtem.

- Ah, igen, az sms… kicsit összefolytak a betűk – válaszoltam a tarkóm vakargatva. – Viszont a fiúk szeretnék, ha valamikor te is csatlakoznál hozzánk… Esetleg lenne hozzá kedved?

- Lenne – piciket bólogatott. – Millió éve nem voltam egy nagyot szórakozni… De ugye nem túl vad egy ilyen este?

- Nem. Mindig előre megbeszéljük, hogy ki fog nagyon berúgni, és legalább egy ember mindig nagyjából józan marad, hogy hazavihesse a többit.

- Humános megoldás – bólogatott, és közben kuncogott. – Így nincs ellenemre a dolog.

- Akkor a legközelebbi alkalommal meghívlak. Bírni fogod őket – rámosolyogtam. – Kicsit őrült mind, de jó fejek.

- Jól hangzik.

Felé fordítottam a fejem, és elmerültem az arca látványában. Nagyon szép volt – főleg az ajkai, amik folyton felfelé kanyarodtak. Imádtam őket.

Közelebb hajoltam, hogy hozzá férjek az arcához. Bátrabbnak éreztem magam, mint eddig, ezért nem adtam neki olyan sok időt a visszakozásra, mint korábban. Lassan közelítettem, tekintetem összefonódott az övével, s mikor elértem hozzá, piciny csókkal ajándékoztam meg. Végigsimítottam az állán, aztán ő szólalt meg.

- Elmeséltem a bátyámnak. – Komoly hangja volt, de láttam az izgatott csillogást a szemében.

- Mit szólt?

- Meglepődött, de jól fogadta. Ő ilyen. Neki minden olyan természetes, úgyhogy nem próbált meg lebeszélni róla. De örült, sőt, amikor a múltkor találkoztam vele nagyon próbált rábeszélni, hogy keressek végre valakit. Sokszor mondta már azt is, hogy a csajozás jól ment nekem…

- Igazán? Mit csináltál?

- Jinki szerint a viselkedésem, az arcom miatt nem volt nehéz dolgom… Akkoriban nagyon fiatalnak néztem ki, és szerinte ez volt a titka. De régen mindig azt mondta, hogy én a szememmel hódítok…

- Ez igaz. – Egyet kellett értenem a bátyjával. Gyönyörű arca volt. Bele se mertem gondolni, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor próbálkozgatott a lányoknál, milyen sikere lehetett. Egy életvidámabb Taemin, aki ugyanezzel az ártatlan szenvedéllyel bír, talán még a jelenleginél is elbűvölőbb lehetett…

- Azt gondolod? – Mindketten elnevettük magunkat. Bólogatni kezdtem. – Miért?

- Azért, mert… – a szemébe néztem, s gondolkodóba estem. Miért is? Nem találtam a választ a fejemben, csak tudtam, hogy bolondulok azokért a sötétbarna szemekért, de szavakba önteni már nehezebb volt. – Nem tudom, olyan kis titokzatosak. Nem árulnak el rólad semmit, mégis látom, mire gondolsz. És… szépek. Igazából baromi szép szemeid vannak.

Pironkodva ismertem be az igazságot, melyet ő édesen mosolyogva fogadott.

- A tiéd is szép – szólalt meg. – És őszinte.

- Túl őszinte…

- Ez miért baj?

- Sokszor jobb lenne eltitkolni ezt-azt a nem kívánatos emberek elől. De nem tudom megtenni, mert a szemem előbb beszél, mint a szám.

A szája sarkában feltűnt egy piciny mosoly: – Ez jó. Így biztosan nem kell attól félnem, hogy átversz. Elég belenéznem, és látom az érzelmeid.

- Sosem vernélek át.

- Tudom. Látom a szemedben – kacsintott egyet, s lágyan felnevetett, amitől a bennem lévő komolyság is egy csapásra eltűnt. – Örülök, hogy összehozott veled a sors, Kibum. Egy régi problémámat oldottad meg. – Értetlenül néztem rá. – Régóta vágyok arra, hogy valaki mellettem legyen, hogy valakit ölelhessek, csókolhassak, és… szerethessek. Én… jól érzem magam veled, és furcsa ez a változás az életemben, de tetszik. Úgy érzem, képes leszek visszakapni a régi énemet, aki kevésbé munkamániás szeret szórakozni és élni, és örülök neki, hogy ezt veled valósíthatom meg. – Lágyan a hajam simogatta, miközben a szemembe nézett. – Csak azt szeretném mindezzel mondani, hogy… köszönöm, Kibum, hogy rám találtál.

 .