*
Az öltözőben ültem. Épp a nadrágomtól
szabadultam meg, amikor újra elárasztották az elmém azok a gondolatok,
amelyektől mindig sikerült kikészítenem magam. Az öltözőben már csak két srác
volt rajtam kívül, akik szintén a ruhaváltással foglalkoztak, így nem zavarta
őket, hogy belemerültem az önpusztító gondolataimba.
Még mindig a fejemben motoszkáltak azok
az emlékek, amik akkor születtek meg, amikor az öltözőben találkoztam Minhoval.
Még mindig idegesített, hogy többet tudtam róla, mint kellett volna, az pedig
még jobban, amikor visszagondoltam arra, milyen élvezettel méregette végig
Taemint a táncpróbán…
Automatikusan húztam magamra az utcai nadrágom, amikor
észrevettem, hogy már egyedül vagyok az öltözőben. Megint jól elgondolkodtam…
Aztán eszembe jutott Taemin, aki még valószínűleg kint
nézegette a próbán készült felvételeket a kameráján, és kialakult a fejemben
egy gondolat. Valahogy ki kellett szednem belőle, hogy mit tud Minho nemi
identitásáról, de nem akartam túl nyilvánvaló lenni, viszont nem hagyott
nyugodni ez a gondolat. Kissé pofátlanak éreztem magam… Elvégre miért érdekelne engem, hogy Taemin tudja-e, hogy Minho meleg?
Jogos a kérdés… de muszáj volt valamit kiderítenem, mert tudtam, hogy ha
annyiban hagyom, akkor felrobban az agyam a túl sok terheléstől.
Betettem a cuccaim a táskámba, és
kiléptem a táncterembe – szerencsére még őt is ott találtam, és ahogy
számítottam rá, a kamerájával foglalkozott.
- Kibum,
azt hittem, már elmentél…
- Csak
elbambultam öltözködés közben.
- Te
valami mániákus bambuló lehetsz – cukkolt. – Óra előtt is bambultál.
Kuncogtam a megnevezésen, aztán
igazítottam egyet a táskámon, és rá néztem. – Igazából azon gondolkodtam, hogy
vajon hová lenne kedved menni pénteken? Esetleg van valami különleges
kívánságod?
Nevetve megrázta a fejét. – Nem, nincs.
Nem vagyok válogatós.
Akkor…
megkérdezzem tőle? De mi van, ha pont ezzel árulom el magam?
Vettem
egy nagy levegőt. Nem lesz baj. Annyi
szórakozóhely van Szöulban, lehet, hogy nem is hallott még pont erről az
egyről… Minhot láttam ott fél éve, ez igaz, de ettől még Taeminnek nem kell
tudnia a hely létezéséről – ugye?
Talán neki fogalma sincs az egészről… Minhoról.
- Ismered a Liberty nevű helyet? – kérdeztem meg
végül. Nagyon nehezen sikerült kiböknöm, de úgy éreztem, hogy ha tovább
hallgatok, csak még kínosabb lesz a szituáció.
- Igen, egyszer voltam ott… – Egy pillanatig úgy
éreztem magam, mintha hasba rúgtak volna… – Legutóbb ott szilvesztereztünk. De
sajnos nem igazán emlékszem rá, kicsit sokat ittam – vallotta be zavartan.
Szilveszterkor…
ha az emlékeim nem csalnak, akkor, amikor láttam ott Minhot. Igen, még arra is
emlékszem, ahogy konfettit szórt a barátaira… és pezsgőt ittak egész éjjel.
Talán együtt voltak? Taemin tudja, miféle hely az, vagy annyit ivott, hogy
semmi se tűnt fel neki a nem éppen hétköznapi, vadul csókolózó párokból?
- Miért kérdezed? El szeretnél menni oda?
- Nem – vetettem ellen azonnal –, ahhoz túl
messze van. Vagyis az én lakásomtól nincs, de innen eléggé. Csak azon
gondolkodtam, hová hívjalak meg a szülinapodon. De nem baj, majd keresek egy
közelebbi helyet – dobtam felé egy vigyort, és közben reméltem, hogy nem voltam
túl átlátszó…
- Te mikor jártál ott?
Kihagyott
egyet a szívem.
- Hát… többször is, de a legutóbbi szilveszterkor
is voltam ott.
Érdeklődve
fordult felém. – Igazán? Akkor lehet, hogy találkoztunk is!
Találkoztunk volna…?
- Nem hiszem – halványan mosolyogva megráztam a
fejem. – Jonghyun felhívott, és szólt, hogy ha nem megyek el a házibulijába,
nagyon mérges lesz, úgyhogy korán leléptem. De Minho arca így is megmaradt,
azonnal felismertem, amikor találkoztam vele az öltözőben.
- Hát igen… – elgondolkodva bólogatni kezdett. – Neki
elég megfogó külseje van.
Újabb
dobbanás, amely kimaradt és bántóan a lelkembe markolt. Éreztem, ahogy az
elkeseredettség bontogatni kezdi a csomót a szívemen, ami lassan kezdett
szétterjedni bennem.
Már
valahogy nem is hozott lázba annyira, hogy épp az imént tudtam meg, amire
kíváncsi voltam. Ezek szerint Taemin
talán tudja… és nem úgy tűnik, mintha zavarná. Mi van, ha Taemin is…? Sőt… Mi
van, ha ők már…?
Nem
akartam tovább gondolni. Furcsán éreztem magam… mintha… féltékeny lennék.
Ráadásul olyasvalamire, ami még csak nem is az enyém.
Az
órámra néztem. Menekülni akartam.
- Sajnálom, Taemin, de most mennem kell.
- Dolgod van még?
- Igen, néhány ismerősömmel találkozom.
- Rendben, megyek én is, összekapom magam, amíg a
következő csoport meg nem jön. Jó szórakozást!
Bólintottam,
intettem neki, és elmentem. Siettem, alig vártam, hogy az autóhoz érjek,
beüljek, és elhajtsak onnan. Az előbbi beszélgetés megtört bennem valamit,
érzékenyen érintett, és nem akartam, hogy ezt ő is lássa. Rohantam, s akkor
először minél távolabb akartam lenni tőle.
*
- Ki mit iszik?
Mir
az asztalunk mellé állt és sugárszó arccal nézett végig rajtunk.
- Én egy sört kérek – vágta rá azonnal Jokwon,
majd a többiek bólogatva egyetértettek vele.
- Én is egy sört – szólaltam meg. – Nem is,
inkább kettőt.
- Hoppá! – kiáltott fel Jokwon. – Történt valami?
Ünnepelünk?
- Nem, de én most kettőt kérek.
- Furi vagy… – jegyezte meg Mir, aztán Jonghyun
felnevetett. – Mi az?
- Le vagytok maradva.
- Miért, mi történt? Most már engem is érdekel. –
Végül Jaejoong is előre hajolt, és várta, hogy Jonghyun mondjon valamit. Én
csak fáradtan megráztam a fejem, és hagytam, hadd mondja… előbb-utóbb úgyis
megtudták volna.
- Szerelmi bánat.
- Hogy mi? – Mir már az asztalra támaszkodott, és
engem figyelt, ahogy a többi fiú is.
- Kibummie szerelmes? – Jokwon elmosolyodott, és
finoman meglökte a karom. Zavarban voltam, mivel minden szem rám szegeződött,
így inkább egy szemforgatással elintéztem az egészet. – Hát ez hihetetlen!
- Ki a szerencsés?
- A fesztiválról emlékeztek a táncos előadásra? –
kérdezte Jonghyun, a fiúk pedig bólogattak. – Az a srác, akit a fellépés végén
felhívtak a színpadra. A Tanár úr.
A
kis csapaton lelkes ováció tört ki, ám én csak a körmöm piszkáltam. Tudtam,
hogy nem fognak csipkelődni emiatt, de kényelmetlenül éreztem magam, amiért
pont az volt a téma, ami a legjobban nyomta a szívem.
- De várjál már, Jonghyun… – Jaejoong megragadta
az említett karját, majd a tekintetem kereste. – Állunk meg egy kicsit. Key,
honnan ismered te azt a srácot?
- Rögtön másnap felvételizett a csoportjába.
Igaz, Kibummie? – Jonghyun felém fordult, és aranyosan nézve várta a válaszom.
Komótosan bólogatni kezdtem, ő pedig fél karjával átölelte a vállam. – Szóval ez
a kis tánctehetség most attól a
tánctehetségtől tanul.
- Na, hát akkor mégis van ok az ünneplésre! – kiáltott
fel Jokwon. – Gyere, Mir, mindenki két sört iszik! Segítek idehozni.
.

3 megjegyzés:
Jajjj szegény Kibum ://// De végül is ha Minnie is olyan....van esély.....csak ezt lásd Key :3
Jjong milyen rendes :D xD
Várom a folytatást :)))
Ajjajjajjaj... :-D Bonyolódnak az események rendesen! XD
Huuu de jó lenne már ha Taemin is Olyan... lenne ^^ Akkor lenne Kibummie-nak némi esélye...
Ha meg az is kiderülne hogy Minho-val kavargatott... Bár azt nem.hiszem mert ha most nincs senkije akkor ha kavart is Vele Minnie akkor "szakítottak" és ha ez így van akkor pedig Minho miért járna még táncolni? Mármint hogy tudnának meglenni egymás mellett. Vaaaagy.... Úr Isten! :O Még mindig kavarnak? Ajjj Minnie! >.< :-D
Jaaaj szegény Bummie <3 De legalább ilyen ari barátai vannak! *.* :3
Nagyon jó lett ez a rész is kíváncsian várom a folytatást! *.* ^^ <3
Ez a Minho sztori nekem egyre gyanúsabb és zavarosabb... mostmár tényleg kíváncsi vagyok mi van itt a háttérben o_o
Key milyen kis gátlástalan.. ahhoz képest elég lazán kérdezget dolgokat, és biztos félnék a helyébe hogy mit szól Taemin XD De bírom hogy ilyen lazán veszi ő is :)
Valami akkkkkcióóót kérünk mostmár! *-*
Megjegyzés küldése