14. rész

Zene: Three Days Grace – Someone who cares

http://www.youtube.com/watch?v=lGG2ZsldJ-8

14. rész

*

Az öltözőben ültem. Épp a nadrágomtól szabadultam meg, amikor újra elárasztották az elmém azok a gondolatok, amelyektől mindig sikerült kikészítenem magam. Az öltözőben már csak két srác volt rajtam kívül, akik szintén a ruhaváltással foglalkoztak, így nem zavarta őket, hogy belemerültem az önpusztító gondolataimba.

Még mindig a fejemben motoszkáltak azok az emlékek, amik akkor születtek meg, amikor az öltözőben találkoztam Minhoval. Még mindig idegesített, hogy többet tudtam róla, mint kellett volna, az pedig még jobban, amikor visszagondoltam arra, milyen élvezettel méregette végig Taemint a táncpróbán…

Automatikusan húztam magamra az utcai nadrágom, amikor észrevettem, hogy már egyedül vagyok az öltözőben. Megint jól elgondolkodtam…

Aztán eszembe jutott Taemin, aki még valószínűleg kint nézegette a próbán készült felvételeket a kameráján, és kialakult a fejemben egy gondolat. Valahogy ki kellett szednem belőle, hogy mit tud Minho nemi identitásáról, de nem akartam túl nyilvánvaló lenni, viszont nem hagyott nyugodni ez a gondolat. Kissé pofátlanak éreztem magam… Elvégre miért érdekelne engem, hogy Taemin tudja-e, hogy Minho meleg? Jogos a kérdés… de muszáj volt valamit kiderítenem, mert tudtam, hogy ha annyiban hagyom, akkor felrobban az agyam a túl sok terheléstől.

Betettem a cuccaim a táskámba, és kiléptem a táncterembe – szerencsére még őt is ott találtam, és ahogy számítottam rá, a kamerájával foglalkozott.

- Kibum, azt hittem, már elmentél…

- Csak elbambultam öltözködés közben.

- Te valami mániákus bambuló lehetsz – cukkolt. – Óra előtt is bambultál.

Kuncogtam a megnevezésen, aztán igazítottam egyet a táskámon, és rá néztem. – Igazából azon gondolkodtam, hogy vajon hová lenne kedved menni pénteken? Esetleg van valami különleges kívánságod?

Nevetve megrázta a fejét. – Nem, nincs. Nem vagyok válogatós.

Akkor… megkérdezzem tőle? De mi van, ha pont ezzel árulom el magam?

Vettem egy nagy levegőt. Nem lesz baj. Annyi szórakozóhely van Szöulban, lehet, hogy nem is hallott még pont erről az egyről… Minhot láttam ott fél éve, ez igaz, de ettől még Taeminnek nem kell tudnia a hely létezéséről – ugye? Talán neki fogalma sincs az egészről… Minhoról.

- Ismered a Liberty nevű helyet? – kérdeztem meg végül. Nagyon nehezen sikerült kiböknöm, de úgy éreztem, hogy ha tovább hallgatok, csak még kínosabb lesz a szituáció.

- Igen, egyszer voltam ott… – Egy pillanatig úgy éreztem magam, mintha hasba rúgtak volna… – Legutóbb ott szilvesztereztünk. De sajnos nem igazán emlékszem rá, kicsit sokat ittam – vallotta be zavartan.

Szilveszterkor… ha az emlékeim nem csalnak, akkor, amikor láttam ott Minhot. Igen, még arra is emlékszem, ahogy konfettit szórt a barátaira… és pezsgőt ittak egész éjjel. Talán együtt voltak? Taemin tudja, miféle hely az, vagy annyit ivott, hogy semmi se tűnt fel neki a nem éppen hétköznapi, vadul csókolózó párokból?

- Miért kérdezed? El szeretnél menni oda?

- Nem – vetettem ellen azonnal –, ahhoz túl messze van. Vagyis az én lakásomtól nincs, de innen eléggé. Csak azon gondolkodtam, hová hívjalak meg a szülinapodon. De nem baj, majd keresek egy közelebbi helyet – dobtam felé egy vigyort, és közben reméltem, hogy nem voltam túl átlátszó…

- Te mikor jártál ott?

Kihagyott egyet a szívem.

- Hát… többször is, de a legutóbbi szilveszterkor is voltam ott.

Érdeklődve fordult felém. – Igazán? Akkor lehet, hogy találkoztunk is!

Találkoztunk volna…?

- Nem hiszem – halványan mosolyogva megráztam a fejem. – Jonghyun felhívott, és szólt, hogy ha nem megyek el a házibulijába, nagyon mérges lesz, úgyhogy korán leléptem. De Minho arca így is megmaradt, azonnal felismertem, amikor találkoztam vele az öltözőben.

- Hát igen… – elgondolkodva bólogatni kezdett. – Neki elég megfogó külseje van.

Újabb dobbanás, amely kimaradt és bántóan a lelkembe markolt. Éreztem, ahogy az elkeseredettség bontogatni kezdi a csomót a szívemen, ami lassan kezdett szétterjedni bennem.

Már valahogy nem is hozott lázba annyira, hogy épp az imént tudtam meg, amire kíváncsi voltam. Ezek szerint Taemin talán tudja… és nem úgy tűnik, mintha zavarná. Mi van, ha Taemin is…? Sőt… Mi van, ha ők már…?

Nem akartam tovább gondolni. Furcsán éreztem magam… mintha… féltékeny lennék. Ráadásul olyasvalamire, ami még csak nem is az enyém.

Az órámra néztem. Menekülni akartam.

- Sajnálom, Taemin, de most mennem kell.

- Dolgod van még?

- Igen, néhány ismerősömmel találkozom.

- Rendben, megyek én is, összekapom magam, amíg a következő csoport meg nem jön. Jó szórakozást!

Bólintottam, intettem neki, és elmentem. Siettem, alig vártam, hogy az autóhoz érjek, beüljek, és elhajtsak onnan. Az előbbi beszélgetés megtört bennem valamit, érzékenyen érintett, és nem akartam, hogy ezt ő is lássa. Rohantam, s akkor először minél távolabb akartam lenni tőle.

*

- Ki mit iszik?

Mir az asztalunk mellé állt és sugárszó arccal nézett végig rajtunk.

- Én egy sört kérek – vágta rá azonnal Jokwon, majd a többiek bólogatva egyetértettek vele.

- Én is egy sört – szólaltam meg. – Nem is, inkább kettőt.

- Hoppá! – kiáltott fel Jokwon. – Történt valami? Ünnepelünk?

- Nem, de én most kettőt kérek.

- Furi vagy… – jegyezte meg Mir, aztán Jonghyun felnevetett. – Mi az?

- Le vagytok maradva.

- Miért, mi történt? Most már engem is érdekel. – Végül Jaejoong is előre hajolt, és várta, hogy Jonghyun mondjon valamit. Én csak fáradtan megráztam a fejem, és hagytam, hadd mondja… előbb-utóbb úgyis megtudták volna.

- Szerelmi bánat.

- Hogy mi? – Mir már az asztalra támaszkodott, és engem figyelt, ahogy a többi fiú is.

- Kibummie szerelmes? – Jokwon elmosolyodott, és finoman meglökte a karom. Zavarban voltam, mivel minden szem rám szegeződött, így inkább egy szemforgatással elintéztem az egészet. – Hát ez hihetetlen!

- Ki a szerencsés?

- A fesztiválról emlékeztek a táncos előadásra? – kérdezte Jonghyun, a fiúk pedig bólogattak. – Az a srác, akit a fellépés végén felhívtak a színpadra. A Tanár úr.

A kis csapaton lelkes ováció tört ki, ám én csak a körmöm piszkáltam. Tudtam, hogy nem fognak csipkelődni emiatt, de kényelmetlenül éreztem magam, amiért pont az volt a téma, ami a legjobban nyomta a szívem.

- De várjál már, Jonghyun… – Jaejoong megragadta az említett karját, majd a tekintetem kereste. – Állunk meg egy kicsit. Key, honnan ismered te azt a srácot?

- Rögtön másnap felvételizett a csoportjába. Igaz, Kibummie? – Jonghyun felém fordult, és aranyosan nézve várta a válaszom. Komótosan bólogatni kezdtem, ő pedig fél karjával átölelte a vállam. – Szóval ez a kis tánctehetség most attól a tánctehetségtől tanul.

- Na, hát akkor mégis van ok az ünneplésre! – kiáltott fel Jokwon. – Gyere, Mir, mindenki két sört iszik! Segítek idehozni.

 .