37. rész

Zene: Fall Out Boy – I don't care

http://www.youtube.com/watch?v=55ZFNpf1cK0

37. rész

*

- Ki itta meg a sörömet?

- Mir volt!

- Nem igaz, Jaejoong volt!

Hangosak voltunk – nagyon hangosak. Már rég elmúlt éjfél, az asztalon lévő kilötyögtetett italfoltok száma egyre nőtt, s úgy tűnt, mindenki teljesen elengedte magát.

- Hé, fiúk… – szólaltam meg, miközben visszafojtottam egy csuklást. – Ma nem jelöltük ki az óvóbácsit…

- Én mondtam, hogy legyen Taemin, de te meg azt mondtad, hogy részegen homokos vagyok… vagy… vagy valami ilyesmi.

- Az is vagy.

- Te meg mindig az vagy! Hikk’!

- Jaj, fogd be! Még mindig jobb, mint non-stop idiótának lenni!

Taeminre néztem, és úgy tűnt, közülünk ő bírja a legkevésbé az alkoholt. Édesen nevetgélt, a szemei kicsit laposabban pislogtak, mint általában. Azt biztosra mondhattam, hogy belőle aznap nem lesz óvóbácsi, mert neki volt rá a legnagyobb szüksége.

- Jól vagy?

- Prímán! Csak… kicsit zúg a fejem. – A tenyerét a homlokára tapasztotta. – Asszem egy kicsit berúgtam… – Elnevettem magam, mire rám nézett és az arcomba bámult. – Key… kettőt látok belőled… de így is helyes vagy!

Egy pillanat alatt közelebb hajolt, aztán már csak arra emlékszem, hogy megcsókolt, a srácok pedig hangos visongásba kezdtek. Nem foglalkoztam velük, jobban lekötöttek Taemin lágy és játékos ajkai. Túl részeg voltam, így engedtem a vágyaimnak, s végül a nyelvem találkozott az övével.

Hihetetlen érzés volt, el is feledtette velem, hol vagyunk, és hogy a fiúkon kívül a közelben lévő idegenek is minket nézhetnek. Nem érdekeltek, mert a szája, és a nyakamat simogató kezei minden figyelmem rá összpontosították.

Nem tudom, mennyi ideig tartott, de amikor néhány hangos köhécselés után a többiek sunyin vigyorgó arcára néztem, feltételeztem, hogy épp elég sokáig ahhoz, hogy azt is lássák, amihez semmi közük nem lett volna.

- Nagyon… aranyosak vagytok együtt – szólalt meg végül Jaejoong, majd Jonghyun folytatta:

- Ó, igen, és nagyon szenvedélyesek!

Ó, anyám… Már megint milyen hülye helyzetbe kevertem magam! De nem tehettem róla, amikor megcsókolt, elvette az eszem, és csak tettem, amit akartam. Taemin kuncogását hallottam magam mellől, aki az előző események hevétől kipirult arccal pislogott körbe. Ekkor fogta fel ő is, hogy mi történt, majd tovább nevetett.

- Jonghyun – Mir szólította meg a fiút –, ez teljesen olyan volt, mint amikor téged smárolt le…

- Nem, az fele ennyire se volt vad…

- Jó, fejezzétek be, bocsánat – az alkoholtól akadozó nyelvvel próbáltam szépíteni a helyzeten. – Kiment a fejemből, hogy társaságban vagyunk.

- Figyelj, Kibum, minket nem zavar, ha leléptek!

- Én még bírom! – szólt közbe Taemin.

- Látjátok? Nem lépünk le. Arra lesz alkalmunk máskor is.

*

Végül tényleg nem léptünk le előbb, akkor mentünk haza, amikor a többiek. Jonghyun és mi ketten egy taxiba szálltunk, mert mi közel laktunk egymáshoz, Taemin pedig úgy berúgott, hogy képtelenség lett volna hazavinni őt. Elköszöntünk Jonghyuntól a lakása előtt, s egy huncut mosoly kíséretében csukta be az ajtót.

Már józanabb voltam, mint egy órával korábban, jót tett a friss levegő – de Taeminnek ennyi nem volt elég, így ő majdnem ugyanabban a kába boldogságban dülöngélt végig az utcákon. Ami azt illeti, aranyos volt, főleg amikor összefüggéstelen információk buktak elő belőle.

Pár sarokkal odébb mi is kiszálltunk. Kifizettem a taxit, aztán átvetettem Taemin karját a vállamon, hogy vinni tudjam. Amikor végre sikerült bemennünk a liftbe, a hátát a falnak döntöttem, és a derekánál tartottam a testét.

- Kibum… hol vagyunk?

- Mindjárt odaérünk a lakásomra.

- Nem hiszem, hogy haza tudok menni… alhatok nálad…?

- Persze, azért hoztalak ide!

Megragadta a dzsekim gallérját, és közelebb húzott egy csókra – közben kétszer finoman ráharapott az ajkaimra, ami túl gyorsan megtette a hatását, de már elég tiszta volt a fejem ahhoz, hogy ellen tudjak állni. Ha józan lett volna, valószínűleg nem állítom le, de emlékeztem, hogy megkért, hogy adjak neki mindenre időt – mi pedig még egy hete se jártunk… Sóhajtottam egyet, aztán lefogtam a kezeit, hogy csak a szájával tudjon hozzám érni, és ne tudjon túlzottan feltüzelni. Hiszen ő akarta így, ő kérte, hogy ne siettessem.

Mikor megállt a lift, ő is abbahagyta, és hagyta, hogy elvezessem az ajtómig. Egy kicsit bénáztam a kulcsaimmal, mire sikerült megtalálni a megfelelőt, de hamar bejutottunk.

- Üdvözöllek szerény hajlékomban… bár gondolom, nem sokat látsz belőle.

- Nem igaz, tök józan vagyok! – az előszobaszekrényre támaszkodva bizonygatta, majd a kezébe vett onnan valamit. – Példádul tök szép ez a hosszú… izé…

- Taemin… az egy golyóstoll…

Felröhögött saját magán, majd a fejem fogva én is jót derültem rajta.

- Add a dzsekid, felakasztom. – Megpróbálta leszedni magáról, de beleakadt a keze, úgyhogy segítenem kellett neki. Óvatosan lehúztam a karjairól a ruhadarabot, a fogasra tettem a sajátom mellé, majd elé álltam, és finoman megöleltem. – Kérsz valamit inni?

A fejét ingatta. – Nem, amit a taxiban ittam, az elég volt…

- Jó, akkor gyere, aludjunk. Ránk fér. – Bevezettem őt a szobámba, és az ágyra ültettem. – Mindjárt keresek neked valami ruhát éjszakára.

- Nem kell… – ásította – csak… csak aludjunk.

Nem kellett sokat győzködnie, én is nagyon fáradt voltam már. Átmentem az ágy másik oldalára, és mikor újra rá néztem, ő már megszabadult az ingjétől. Szóval ilyen, amikor valaki részegen kényszeresen vetkőzni kezd előtted, gondoltam. Én is folyton ezt csináltam… Kissé zavarba ejtő volt, de tetszett a fedetlen, nyúlánk hátának a látványa, aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy a nadrágját is elkezdte levenni.

- Mit csinálsz?

- Leveszem ezeket a kényelmetlen izéket… segítesz?

Visszamentem hozzá, és lehúztam róla a nadrágját – s ebben a pillanatban izgalmas gondolatok jutottak eszembe, de makacsul ellenálltam nekik – mindaddig, amíg Taemin felhúzott magához, és érzékien megcsókolt. Akkor az összes józan gondolatom magamra hagyott egy percre.

Teljesen olyan érzés volt, mint a bárban, ugyanazt a szenvedélyt éreztem rajta, de még jobban feltüzelt a gondolat, hogy egy szál alsógatyában ült előttem az ágyamon, és senki sem volt ott rajtunk kívül, így engedtem a kísértésnek.

Pillanatok múlva hátradőlt az ágyon, én pedig fölé hajolva csókoltam a száját és a nyakát, aztán egyszer csak eszembe jutott az, ami a liftben is – így kicsit eltávolodtam tőle, és a szemébe néztem.

- Majd máskor, rendben? – Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ezt ki tudjam mondani. Minden porcikám vágyakozott utána, de még ennél is fontosabb volt, hogy szem előtt tartsam a kérését.

- De…

- Majd bepótoljuk, amikor mindketten józanok leszünk… Ígérem.

Bólintott egyet, majd végül bemásztam mellé az ágyba, és finoman magamhoz öleltem. Még éreztem, hogy kicsit mocorog, aztán rövid csókot adott az ajkaimra, majd ő is átkarolt engem.

- Jó éjszakát, Kibum…

 .