43. rész

Zene: The Arrival – Kiss from a rose

http://www.youtube.com/watch?v=bKnBeV3WhC8

43. rész

*

Vasárnap éjjel rémálmom volt. Fogalmam sem volt, minek a hatására jelentek meg a fejemben azok a képek, amiket láttam, viszont nagyon megrémisztettek. Talán a vágyaim lehettek a háttérben, de… nem, mégsem. Sosem vágynék olyan dologra, ami ott történt.

Kegyetlen volt – pontosabban én voltam a kegyetlen. Én voltam maga az erő, és visszaéltem a hatalmammal. Emlékeztem Taemin meggyötört, törékeny testére, ami gyenge volt ahhoz, hogy védekezni tudjon, majd a porcelán bőrére, amelyről percek alatt eltűnt az összes ruha, s kiszolgáltatottan feküdt a testem alatt.

Zavarba jöttem az emléktől, ám azok csak nem hagytak nyugodni. Eszembe jutottak a vad csókok, a puha bőre, a remegő teste. Félt tőlem és utált engem… Gyűlölt…

Egy hideg fuvallat simította végig a gerincem. Még erre gondolni is rossz volt… Tudtam, hogy hamisak a képek, hiszen emlékeztem minden kedves pillanatra, amit megéltem Taeminnel, ám ezek a hátborzongató látomások annyira valósnak tűntek, hogy én magam is megijedtem tőlük.

Valóban képes lennék ilyenre? Ha más lenne a jelenlegi életem, hajlandó lennék ilyen mélyre süllyedni azért, hogy megkaphassam őt?

Megráztam a fejem. Kizárt! Az nem én lennék.

Csak merengtem az álmomban látottakon, azon gondolkodtam, hogy lehettem ennyire szörnyű, ennyire démoni… majd a lelki szemeim előtt megjelentek az emlékképek Taemin fedetlen testéről, és ettől akaratlanul is nagyobbat dobbant a szívem. Nem tagadhattam, hogy milyen csodálatos látványt nyújtott, feltételeztem, hogy az igazi nem sokban tér el az elképzelttől, de mielőtt túl messzire kalandoztam volna, megráztam magam.

Ki kell vernem a fejemből! Várnod kell, Kibum, hiszen ígéretet tettél!

Sóhajtottam, aztán felültem az ágy szélén, és elindultam, hogy munka előtt reggelit csináljak magamnak, és közben azzal nyugtattam magam, hogy nem kell aggódnom semmi miatt. Ő már az enyém anélkül is, hogy a rabszolgám lenne, és reméltem, hogy ez örökké így marad.

*

Egyszerre utáltam és imádtam a hétfőket. Utáltam, mert az irodában a lassú hétfői napokat volt a legnehezebb kibírni, a délutánokat viszont alig tudtam kivárni, így minden hétfőn széles mosollyal az arcomon kerülgettem a megfáradt arcú munkatársaimat, amikor végre végeztem a munkámmal, és mehettem táncolni.

A péntek esti buli óta állandó volt az örömöm. A hétvége folyamán nem csak Jonghyun, hanem a többiek is felkerestek egy-egy telefonhívás erejéig, és mindegyikük meglepetten hallotta, hogy tudok a fogadásukról, amit Jaejoong nyert meg, ezért csak ő tudott igazán örülni a híreknek, amikkel szolgálhattam. Végül azt is megtudtam, hogy a nyertesnek a következő buli alkalmával meg van engedve, hogy addig igyon, amíg csak bír, és a vesztesek fizetik neki. Ekkor kezdtem el örülni neki, hogy én voltam a fogadás tárgya, és így nem kell fizetnem – legalább volt okom a markomba röhögni.

Azonban hétfő délután nem ez jelentette az örömöm, hanem a tánc. Amint végeztem a munkahelyemen, az iskolába siettem, és hálát adtam az égnek, hogy Taemin még nem érkezett meg. Vártam pár percet az autómban ülve, majd a visszapillantóban megláttam a közeledő alakját. Felismerte a kocsit, így amikor kiszálltam a kormány mögül, már mellette állt.

- Hogyhogy itt kint vártál meg? – Az arcán újra felragyogott a szeretett mosoly. Ez volt az, ami végleg elűzte a reggel óta a fejemben lévő rémképeket. Most nem félt tőlem, és ez mérhetetlen örömmel töltött el.

- Reméltem, hogy így előbb láthatlak – feleltem. – Ráadásul tegnap nem láttalak, és nagyon hiányoztál, de nem akartalak zavarni, amíg dolgozol, így reméltem, hogy az óra előtt talán kaphatok egy csókot is.

- Itt? De az utcán vagyunk…

- Pénteken is nyilvánosan csókoltál meg, és azóta se adtad jelét, hogy megbántad volna. – Kacsintottam rá egyet. – Nem fogja meglátni senki, messze vagyunk ahhoz a suli bejáratától. – Kérlelően pislogtam rá. – Naaa, csak egy kicsit! Úgy hiányoztál…

Sóhajtott egyet, majd közelebb lépett és röviden, de annál kellemesebben csókolta meg a számat. Semmi erőltetés, csak egy játékos, flörtölő csók, ami végleg kiverte a fejemből a rossz emlékeket. Dobbant egy nagyot a szívem, amikor az ajkai puhán simultak az enyémek közé, s egy pillanattal később elvette őket tőlem.

Nem nyitottam ki azonnal a szemeim, előtte vettem egy könnyed lélegzetet, aztán újra megpillantottam a szája boldog ívét és a csillogó szemeit.

- Hogy hiányzott már ez…

- Ha újra boldog vagy, akkor menjünk be! Így is kicsit késésben vagyunk – tette hozzá az órájára pillantva. A bejárat felé indult, s én követtem egészen a megszokott terem ajtajáig. Páran már a tükör előtt álltak és gyakorolták a lépéseket, míg a többiek az öltözőben voltak.

Én is átöltöztem, próbáltam a lehető leggyorsabb lenni, így szerencsére éppen Taemin érkezése előtt elhagytam az öltözőt. A szokásos módon köszönt a csapatnak, majd a bemelegítés után elkezdődött egy újabb kőkemény óra.

Nem nagyon volt időm a csapattársaimra figyelni, mert olyan gyorsan haladtunk a koreográfiával, hogy minden figyelmem lekötötte. Taeminnek csak párszor kellett megállnia, hogy újra lassan mutasson meg egy-egy lépést, de egyébként jól haladtunk.

Mikor vége lett az órának, megint én maradtam utoljára az öltözőben. Szerintem a fiúk már megszokták, hogy mindig én készülök el a leglassabban, így gondolom nem is foglalkoztak már vele. Elköszöntem tőlük, majd kimentem a terembe, ahol ő már a szokásos helyén volt.

- Nem is tudom, volt-e eddig ilyen intenzív óránk, amióta itt vagyok…

- Kicsit le vagyunk maradva, és ma sikerült egy keveset lefaragni belőle. Egész jó volt a csapat, nem kellett sokat megállni.

- Igen, ma tök jó volt! Mindenki olyan élettel teli volt!

Bólintott. – Valamikor beszélnem kell Minhoval.

- Mi? Miért?

- Többször rontott, mint szokott, ami furcsa. Ő nagyon maximalista, mindig odafigyel, de most mintha nem ment volna neki úgy. Félek, hogy történt vele valami… és amúgy is rég beszéltem vele. Lehet, hogy valami baj van a magánéletében…

- Megint túl sokat aggódsz – jegyeztem meg mosolyogva, és megfogtam a kezét. – Azt hittem, leszokóban vagy.

- Igaz is… – nevetett. – Nem kéne beleavatkoznom.

- Na, látod! Legyél már egy kicsit gondtalanabb! A múltkor azt mondtad, hogy mellettem ez jobban megy, úgyhogy szépen megkérlek rá, hogy ahelyett, hogy mások iránt aggódsz, inkább lazíts egy kicsit néha! Jó?

- Jó – mosolyogva bólintott.

- Mikor tudunk legközelebb találkozni?

- Úgy tűnik, hogy csak a szerdai órán… El vagyok maradva, és ezen sürgősen változtatnom kell. De szerda este találkozhatnánk! Felmehetnénk hozzám – mosolygott, és egy pillanatra megvonta a fél szemöldökét. – Aztán rendelhetnénk valami kaját.

- Érted jövök! Addig is kérek egy fincsi és hosszú csókot, hogy könnyebb legyen kivárni…

Kiszélesedett a vigyora, aztán közel hajolt, és teljesítette a kérésem. Lágy, kellemes és játékos volt, mint mindig, majd mikor elvállt tőlem egy utolsó puszi után elengedtem a kezét, és integetve távoztam a teremből.

 .