
Zene: Zack
Hemsey – The Way
46. rész
*
Hétfőn beteget jelentettem a munkahelyemen. Azok
után, amit előző nap tettem, képtelen voltam még tükörbe nézni is… Undorodtam
magamtól.
A reggeli nem ment le a torkomon. A gyomrom
összeszűkült, még azt a pár falatot is nagy erőfeszítésembe telt, hogy magamban
tartsam. Csak a vizet tudta befogadni a szervezetem, emiatt gyengének éreztem
magam. Sebezhetőnek, akit elhagyott az ereje, a hite… az önbecsülése.
Már nem kellett semmi. Tudtam, hogy csak a
megbocsájtó szavak lennének képesek meggyógyítani, de azokat esélyem sem volt
megkapni. Kegyvesztett lettem…
Átkozott voltam.
Isten gyűlölt engem.
Elveszítettem a Mennyországot. Kitaszíttattam a
kegyeltjei közül, s minden egyes perccel közelebb kerültem a mocskos
szemétládák purgatóriumához, ahol halálom napjáig, s utána is éghettem. Már nem
volt remény. Tegnap meghalt…
Felzokogtam, s csak ittam a vizet a poharamból,
hátha az képes megtisztítani, vagy eloltani a tüzet, amely halálra égetett. De
nem segített, csak a szememen folytak ki a könnyek, s én mérges mozdulatokkal
maszatoltam szét őket az arcomon.
A sírás nem oldott meg semmit, mégsem tudtam
abbahagyni. Végső tehetetlenségemben az előszobaszekrényhez sétáltam, és egy
újabb szem tablettát dobtam a számba, amit az utolsó korty vízzel öblítettem le
a torkomon. Nem is éreztem az ízét, olyan gyorsan történt. Könnyes szemeimmel
néztem a maradék két fehér bogyót, aztán felkaptam a dzsekimet, és elhagytam az
otthonom.
*
Bezártam magam mögött az ajtót, amikor beléptem
az ismerős lakásba. Zúgott a fejem, de nem érdekelt. Szétnéztem odabent, ám csak
ködös képeket láttam a nappaliról, és a benne lévő kisebb felfordulásról. Majd
hangok ütötték meg a fülem…
Tompa léptek, és ajtónyikorgás – aztán megláttam
őt. A haja kócos volt, a ruhái lógtak rajta, a szemei beestek, s a bőre olyan
sápadt volt, mint egy hulláé. Mégis gyönyörű volt.
- Takarodj
innen! – adta ki az utasítást a reszelős hangján, amire persze nem hallgattam.
Elmerengtem a teste törékeny látványa fölött, majd kába, de nagyon is élő
emlékek jutottak eszembe róla. – Tűnj a házamból, nem hallod, te rohadék?!
- Taemin…
tudom, most azt kéne mondanom, hogy sajnálom, amit tegnap tettem veled, de…
hazudnék. – Láttam a szemeiben a gyilkos szikrát. Belemarkolt a kilincsbe,
mintha azzal meg tudna ölni, s csak bámult rám tisztes távolságból. – Annyira
vágytam már erre! Tudod, végigbőgtem a mai napot, sőt a tegnapit is, mert meg
voltam győződve róla, hogy bántottalak téged, de… nem hinném, hogy így volt.
Nem hiszem el, hogy ami ennyire jó volt, az bántott volna téged…
Dühtől tajtékozva ordított rám, amennyire csak
az erejéből futotta: – TAKARODJ A HÁZAMBÓL!
- Miért
kiabálsz, Taemin? – közelebb mentem hozzá. Kissé imbolyogtam, ám ő lassabb volt
nálam, így amikor odaértem hozzá a testemmel a falhoz szorítottam őt. – Hiába
üvöltözöl… nem hallja senki. – Mélyen a szemébe néztem. – Na, ne kéresd magad
megint… tudom, hogy kedvelsz…
Megpróbált ellökni magától, de nem járt
sikerrel. – Hagyj békén! Szörnyeteg vagy! Te nem az az ember vagy, akit
kedveltem! Mit csináltál magaddal?
Vetettem rá egy féloldalas mosolyt. – Bevettem a
bátorság-kapszulát.
Öröm volt nézni, ahogy a szép vágású szemei
elkerekedtek a döbbenettől, majd félelemtől kezdtek csillogni. Már kezdte
sejteni, mi történt. Kapálózott, lökdöste a mellkasom, a térdével is megpróbált
megrúgni, de olyan közel férkőztem hozzá, hogy egyszer se sikerült neki.
- Kibum,
kérlek, menj el…!
- Most már
kérsz? Ráadásul ilyen szépen? Jó úton haladunk…
- Kábítószer
hatása alatt állsz, azért teszel ilyeneket! Ezért tetted tegnap is! –
Bólogattam. – Honnan szerezted?
- Te is kérsz?
Mondhattad volna előbb is, még van otthon kettő. Tetszene neked!
- NEM!
HAGYJ BÉKÉN!
Újra megpillanthattam a félelmet, de már nem
érdekelt, már másra vágytam. A szemei helyett már az ajkai vonzottak, amelyeket
gondolkodás nélkül becserkésztem. Ellenkezett, mint mindig, de ettől csak még
kívánatosabbá vált. Beleharaptam az alsó ajkába, ami bizonyára fájhatott neki,
mert újra felkiáltott – de nem álltam meg, csak csókoltam tovább az ajkait,
melyek egyre vörösebbek lettek, s egyre csak azt sugallták felém, hogy el kell
kapnom őket, bárhogy is próbálnak megszabadulni tőlem.
A hajába túrtam, megmarkoltam egy nagy tincset,
és hátra szorítottam, neki a falnak, hogy ne tudja mozgatni a fejét. Téptem a
száját, majd a lenge ruháját, s a nyakán a bőrt is, ahol pár perccel később már
látszódtak a harsány, lila foltok, melyekben lopva gyönyörködhettem, hiszen
azokat a jeleket én hagytam rajta. Most már akárki láthatta, hogy ő az enyém.
Reméltem, hogy ezzel ő maga is tisztában volt.
Tehetetlenül, erőlködve nyögött, ahogy próbálta
lecibálni magáról a kezeim, viszont ettől csak elfáradt, lassan még gyengébb
lett, mint volt, és hiába akart nekem ellenállni, egyre nehezebb dolga volt.
Láttam rajta a kétségbeesést…
Már éreztem a nadrágomban a bizsergető szorítást
– azt a finom, feszítő érzést, amikor felébred bennem valami, ami azt akarja,
hogy érintsék, csókolják, s fogak táncoljanak rajta. Ez volt az ösztön, ami
hajtott, és aminek eleget kellett tennem.
Biztos voltam benne, hogy ő is érzi ezt – csak
nem meri beismerni. Azok a gyenge nyögések, amelyek elhagyták a száját, s az
erőlködő pillantások, majd a vad lélegzetvétel, amellyel erőt gyűjtött, hogy
távolabb lökhessen, s én visszamásszak hozzá…
Azt éreztem, hogy fél elismerni a vágyait. Ezért
is utasította el a csókot másfél héttel ezelőtt… mert félt belátni, hogy
tetszett neki, amikor valaki az ajkait kényezteti. Tudtam, hogy ezt érzi. Biztosan tetszett neki az előző napi
incidens is, csupán meglepte, most meg kéreti magát.
- Kibum…
kérlek… ah! Ez fáj! Kérlek… kérlek, hagyj békén! – Remegett
a hangja. – Én ezt nem akarom! Könyörgöm, hagyd abba!
- Tudom,
hogy akarod – vadul néztem a szemébe, s ő könnyektől csillogó tekintetével
állta az enyémet. – Csak félsz beismerni. Félsz a vágyaidtól!
- Nem,
Kibum! Tőled félek! Azok után, amit tegnap tettél…
- Mondd,
hogy nem élvezted!
- Gyűlöltem
minden másodpercét! – üvöltötte az arcomba.
- Nos…
akkor szokd meg az érzést! – A heves válaszom egy újabb heves csókkal ért
véget, melyet addig hajszoltam, amíg a kapálózó testét ott a fal tövében meg
nem szabadítottam a ruháitól. Újra megcsodálhattam a gyönyörű testét, s
csókolgathattam a kulcscsontját, a vállát, a mellét, s minden porcikáját. – Az
enyém vagy, Taemin…
Türelmetlen voltam, magamról már le se hámoztam
a ruhákat, csak annyit lazítottam rajtuk, amennyi szükséges volt, s már is
támadtam. Letepertem, a magamévá tettem, majd önelégülten hallgattam a dühtől
és rettegéstől reszkető, mély sóhajait.
.
7 megjegyzés:
Azta, ezt nem hiszem el!!! Így abbahagyni! Most nem hogy csillapodott volna a kíváncsiságom, inkább fokozódott! Mit művelsz szegény Key-el!??? Tiszta szörnyeteget csináltál a drágámból! Én ilyet nem tudok elképzelni róla, még így sem, hogy te megteszed helyettem. Szegény Taemin... én nem is tudom mit tennék a helyébe... mit élhet át... Ez olyan szomorú. :( Viszont azt nem lehet mondani, hogy nem izgalmas, megy, hogy unalmas... Alig várom a következő részeket! :)
UI: Soha nem írtam még ilyen hosszú kommit! :)
Bocsi, hogy rombolom Key imázsát ^^' De a másik szálon tök normális, ez vigasztaljon ^^'''''
És köszi, ha kiérdemeltem az eddigi leghosszabb kommentedet :D ♥
Fúú... Nagyon lemaradtam o_o
Key. Ez nem is ő. Most még jobban fogja utálni magát. Szerintem... ._. És szegény Taemin...
De nagyon várom, hogy mi lesz ebből ><"
Húúú *-* Egyszerűen imádom! Lehet, hogy gonosznak tűnök ( de az is lehet hogy az vagyok) de én nagyon élvezem :3 Elképesztően jól írod le a történéseket, nagyon-nagyon tetszik.
Imádom, hogy Taemin tehetetlenül tűri, amit Key tesz vele :3 Ennek ellenére nagyon szeretem a másik szálat is, de meg nem tudnám mondani, hogy melyik tetszik jobban. :D Csak így tovább! Írj még jó sokat!^^
Juj, köszönöm ^____^ Nagyon örülök, hogy tetszik, és hogy nem riasztottak el a finoman szólva barátságtalan jelenetek ^^' Nagyon köszönöm, hogy írtál, őrizd meg ezt a jó szokásodat :D
Ez tényleg nem Key.. T_T Mégis milyen szer az ami ilyet csinál az emberrel??
Húú, futkos az egész testemen a hideg. Ez nagyon brutális rész volt, amire a zene csak rátett egy lapáttal. "Ez nem Key, ez nem lehet ő!" Ez visszhangzott a fejemben végig. Mire nem képes egy apró pirula!? Fenomenális volt ez a rész is. *-* A fogalmazásodat és a stílusodat még mindig imádom. :) Taemin most se került sokkal közelebb hozzám, de szerintem ez már így is fog maradni. Key-t viszont borzasztóan sajnálom. Mit tett vele a mocskos szer!?
Megjegyzés küldése