44. rész

Zene: Yeah Yeah Yeahs – Runaway

http://www.youtube.com/watch?v=-QqArc12juQ

44. rész

*

A fejem még zúgott, de már kezdtek kitisztulni a gondolataim a fehér tabletta okozta mámoros átokból. Mikor becsaptam magam mögött az ajtót vettem egy mély lélegzetet, és gyorsan körbenéztem a lakásában.

A dolgozószobájában találtam meg azt, amit kerestem – a laptopját. Kihúztam belőle a kábeleket, és magammal vittem, mielőtt elhagytam volna a lakását. A telefonját elveszítette, de nem kockáztathattam, hogy ezen keresztül értesít valakit. A lakása ablakai nem az utcára néztek, így attól nem kellett félnem, hogy az ablakon keresztül értesít valakit. Azt hiszem, szerencsém volt, de tudtam, hogy megbocsájthatatlan bűnt követtem el, mégis gyáva voltam, hogy felvállaljam…

Éreztem a heves szívverésemen, hogy rossz, amit csináltam – mi több, szörnyű. Főleg, hogy ezt azzal tettem meg, akit szeretek… Bezártam, és úgy bántam vele, mintha egy rabszolga lenne. Mintha az enyém lenne. Pedig nem volt az enyém, s tudtam, hogy ezek után soha, amíg élek, nem is lesz.

Bezártam az ajtót, majd a zsebembe csúsztattam a kulcsot, és sebes léptekkel elhagytam a helyszínt. Menekültem, mert hatalmasat vétkeztem. Az én bűnömet már Isten se bocsájtja meg…

Erre nincs bocsánat.

#

Az ágyon feküdtem, miután Key végre békén hagyott. A testemen mindenhol a forró érintéseinek a nyomait éreztem a takaró alatt, de nem tudtam mit tenni, sokkot kaptam, amikor éreztem, hogy szétfeszíti a testem a fájdalom, amit okozott – azóta a perc óta csak ködös emlékeim voltak.

A plafont bámulva elkezdtek kitisztulni a gondolataim, de talán jobban jártam volna, ha ez soha nem történik meg. Az a delejes kétségbeesés, aminek a hatalma alá kerültem megvédett, de amikor ez a sötét felhő elkezdett szétoszlani a fejem fölött, rettegni kezdtem. Mindenhol éreztem magamon, hogy mocskos vagyok, és minden testrészem fájt, majd az egész összemosódott egyetlen nagy csomóvá a torkomban, mely maga volt a tömény fájdalom.

A szememből folyni kezdtek a könnyek… nem voltam képes feldolgozni, hogy megerőszakolt egy férfi, és a gondolat olyan súlyos volt, mozdulni se bírtam tőlük. Csak feküdtem és vártam, hogy könnyek közt végre álom jöjjön a szememre.

*

Zakatoltak a fejemben a gondolatok, amikor hazaértem Taemin lakásáról. Becsaptam magam után a bejárati ajtót, letettem a laptopját az asztalra, majd visszamentem, hogy bezárjam az ajtót. Nem szokott senki sem csak úgy bejönni a lakásomba, de akkor, abban az állapotban minden potenciális veszélyforrásnak tűnt.

Kísértett a paranoia jeges aurája. Attól rettegtem, hogy ha valaki meglátja nálam a laptopot, rögtön rájön a titokra, sőt, már az is félelemmel töltött el, hogy valaki rám nézett. A kezemen még mindig éreztem a Taemin puha bőrének tapintását, az ajkaim égtek a csókoktól, amelyek teste minden pontját érték. Valamiért azt hittem, hogy ezek látszódnak rajtam, s attól féltem, ha valaki észrevette volna, már a Pokol bugyraiban sínylődnék.

Bűnös voltam. Egy elkárhozott lélek, aki nem tudta elviselni a szerelem okozta kínt, ezért megbocsájthatatlant vétett az ellen, akit mindennél jobban szeret.

Egy átok voltam.

Bár úgy láttam, hogy hazáig nem vette észre rajtam senki a vétkes légkört, de tudtam, hogy ez nem mentesít fel a bűnhődés alól. Az a lelki teher, ami nyomta a mellkasom nem hagyott nyugodni, s ezt csak erősítette bennem a szervezetemből lassan kiürülő drog.

Mocskos voltam. A kéjes izzadtságot még nem tudtam lemosni magamról, s ez csak fokozta a bennem dúló érzelmeket. Máskor, más helyzetben örültem volna, ha fölötte, ha vele izzadhatok… ha ő is szerette volna, ha viszonozta volna, amit én tettem vele, ha a részese akart volna lenni…! De nem akart, sőt, gyűlölt érte.

Lemondóan sóhajtottam és pislogtam párat, hogy kitisztuljon a könnyáztatta tekintetem.

Megtettem, amire a legjobban vágytam – gondoltam –, mégsem elégített ki az érzés… inkább rosszul voltam magamtól, mert lassacskán fel kellett fognom és el kellett fogadnom, hogy mikre vagyok képes, és hogy ami történt, az nem egy bizarr álom. Habár könnyebb lett volna ezt hinni…

Nem akartam sírni, ekkor mégis könnyek folytak végig az arcomon. Hiába igyekeztem visszatartani őket, csak jöttek, és elárasztottak, mint a fokozódó bűntudat, mikor végre teljesen felfogtam, mit tettem.

Megcsörrent a telefonom, amitől ijedten ugrottam egy nagyot. Újra a hatalmába kerített a félelem, hogy az a valaki a vonal túlvégén rájön, mit csináltam alig egy órával ezelőtt.

Jonghyun hívott, s ettől még gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Nem tartottam jó ötletnek, hogy beszéljek vele, mert ő már kiismert, könnyen lebukhattam előtte… De a telefon kitartóan csörgött tovább, én pedig végső elkeseredettségemben a fülemhez kaptam a készüléket.

- Azt hittem, sose veszed már fel… Úgy eltűntél a napokban, mi van veled? Mintha elnyelt volna a Föld!

Nos, talán az lett volna a legcélszerűbb. Nagy levegőt vettem, majd a vártnál kicsit később válaszoltam neki.

- Szia, Jonghyun… élek még.

- Csak nem…? Key, te sírtál? Furcsa a hangod, ugye nincs gond?

Elkerekedtek a szemeim. A francba!

- Semmi, csak… beteg vagyok, azért is nem kerestelek.

- Oké… Csak szerdán beszéltünk utoljára, ma pedig vasárnap van, te pedig nem szoktál így elvonulni egy szó nélkül. Furcsa volt. Amúgy jól vagy?

- Voltam már jobban is…

- Nem kell segítség?

- Nem! Izé… nem köszi… Még a végén elkapnád a nyavalyámat.

- Értem. Ha mégis kell valami, szólj, rendben? Egyébként milyen volt a péntek este Taeminnel? Sikerült megbeszélni a csókot?

Megfagyott bennem minden. Miért kellett felhívnia és ilyeneket kérdezgetni éppen most, amikor életem leges-legnagyobb hibáját követtem el? Miért nem sanyargathatom magam magányosan? Miért?

- Nem emlékszem rá – hazudtam. – Később nagyon részeg voltam, alig tudtam haza jönni.

- Kár… – sóhajtotta. – Reméltem, hogy sikerülni fog. Drukkoltam neked aznap este – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – De ahogy látom a betegséged ellenére jól elvagy. De most pihenj sokat! Holnap azért mész táncolni?

Újabb kérdés, amitől görcsbe rándult a gyomrom…

- Nem tudom… szerintem nem.

- Jól teszed, Kibum, pihend ki magad. Gyógyulj meg! Most leteszem, szia!

- Szia…

Mikor már nem hallottam a hangját, úgy éreztem, ott helyben képes lettem volna elásni magam a mélybe, és örökre ott maradni, ahol rejtve lehetek a Világ elől. Rosszul voltam magamtól… Egyetlen szóval képes voltam tökéletesen jellemezni magam:

Borzalmas voltam.

 .