60. rész

Zene: AutoKratz - Devil's touch

http://www.youtube.com/watch?v=JM-p6hFo1ug

60. rész

*

- Jonghyun. Hallasz?

Erősebben szorítottam a fülemhez a telefont, mikor végre valami hangot hallottam a vonalban.

- Jonghyun?

- Itt vagyok. Csak… bénáztam.

- Nem vagy másnapos?

- Az voltam, de már kezdek kilábalni belőle. – Sóhajtott egyet. – Ja, és köszi, hogy hazahoztál.

- Amúgy is lógtam már neked. De egyébként hogy vagy? Emlékszel az estére?

- Ja, nagyjából…

- Arra is, hogy lesmároltál?

Egy kis szünet állt be a beszélgetésben. Pislogva vártam, hogy mit reagál.

- Tényleg… hoppá, Kibum, bocsi!

- Már hozzászoktam, ne aggódj – legyintettem, bár ő ezt nem láthatta. – Miyeonnak azért ne mondd el, még a végén ő is megutál engem, pedig nem is ismer.

- Ő is? – kérdezte. – Miért, ki utál?

Nyeltem egyet. Szép volt, Kibum. – Tudod… a főnököm. De kölcsönös az érzés.

- Megint szemét volt?

- A szokásos.

- Ne figyelj oda arra, amit mond. Amúgy… buszon ülsz? Vagy mi ez a zaj?

Egy pillanatra megfagyott bennem a vér.

- I-igen. Megyek haza. Eddig dolgoztam. É-és ma nem kocsival mentem.

Tessék, egy újabb hazugság.

- Akkor tényleg állati szemét volt a főnök, ha eddig bent tartott… – Hallottam, hogy sóhajtott, majd én is követtem a példáját. – Leteszem, Key. Van egy kis dolgom.

- Semmi gond, én amúgy is megérkeztem. Szia!

Kinyomtam a telefont, a zsebembe csúsztattam, s amikor lefékezett a busz, lesiettem róla, majd az alkony és az utcai lámpák fényében elindultam Taemin lakása felé.

#

A kanapén feküdtem, amikor a zár ismerős zörgését hallottam. Felkeltem, és a bejárathoz sétáltam, majd nem közvetlenül az ajtó mellett a hátam a falnak vetve vártam, hogy Key végre mikor nyit be – s amikor megtette, hátra ugrott az ijedtségtől.

Egy pillanatra a szemembe nézett, aztán a lesütött tekintettel lépett be a lakásba. Az ajtó kattant a háta mögött, majd elfordult, és egyet fordított a fő záron.

Egy pillanatra sem tévesztettem szem elől egyik mozdulatát sem. A válla feszülten állt, a nyakát kicsit behúzta, a kulcsokat pedig remegő kezével a nadrágja farzsebébe csúsztatta, amikor már szembe fordult velem. Zavartan a konyha felé indult, megint letett egy dobozt az asztalra, amiben valamilyen étel lehetett, de aligha érdekelt. Most más terveim voltak.

- Megtudhatom végre, meddig kell még várnom?

- T-tessék?

- Meddig tartasz itt?

- Nem tudom…

Sóhajtottam. – Nem hiányolnak? Tudod, a munkahelyemen.

- Úgy tudják, hogy beteg vagy.

Elfordult, és a pulthoz ment. A zsebébe nyúlt, kivett belőle valamit, amit végül a pultra tett. Hideg érdeklődéssel emeltem fel a fejem, hogy lássam, mit csinál.

- Még… ezt hoztam neked. – Hátrébb lépett, ekkor láttam, hogy néhány kibontatlan gyógyszer fekszik a keze mellett. – Tudom, hogy korábban nagyobb szükséged lett volna rá, de ha esetleg kellene még valamikor, akkor…

- Fájdalomcsillapító? – Bólintott. – Csak négy szem? Az nem elég ahhoz, hogy megöljem magam…

Egy pillanatra rám emelte a rémült tekintetét, aztán a sarok felé fordította a fejét. – Tudom. Azért hoztam csak ennyit…

- Viszont… ha azt a négyet egyszerre beveszem… – a szeme újra találkozott az enyémmel – akkor kórházba kerülök. Vagyis kijutok innen. – Gonosz mosolyra húztam a számat. – Persze csak akkor, ha időben megtalálsz… ráadásul aligha hiszem, hogy hívnál mentőt…

A száját harapdálva nézett le a cipőjére. Tudtam, hogy ha ez lenne a helyzet, tízszer is átgondolná, hogy hívja-e a mentőket, vagy inkább hagyjon itt szenvedni, ahogy eddig is.

Félretettem a gondolataimat, és inkább kihasználtam, hogy egy kis ideig nem rám figyel. Odaálltam mellé a pulthoz, és megnéztem a gyógyszert, mire ő kerek szemekkel nézett fel az arcomba. Azóta nem voltunk ilyen közel egymáshoz, amióta a szobám ajtaja előtt letepert.

A szemébe néztem – ugyanolyan sötét karikák húzódtak alatta, mint nekem.

Oldalra léptem egyet, éppen vele szemben álltam, a kezemet pedig a pult szélének támasztottam. Ijedten hőkölt hátra, a lélegzete felgyorsult, a tekintete pedig a kifejezéstelen arcom pásztázta. Megpróbált oldalra menni, de megakadályozta a karom, én pedig lassan közeledni kezdtem felé.

- Taemin… Taemin, mit csinálsz?

- Gondolkodtam, Kibum. És arra jutottam, hogy ha együttműködnék veled… akkor előbb kiszabadulnék innen. Ugye így van?

Gyorsan bólintott egy aprót. Változatlanul ugyanolyan feszülten dőlt hátra, mintha menekülni akart volna tőlem. De tudtam, hogy ezt csak a közös múltunk miatt teszi, mert tudja, hogy bűn, de még mindig imádná, ha együtt vétkeznénk.

A lábammal is tettem egy kicsi lépést a lábfejei között, már egészen közel voltam hozzá. A testünk még nem ért össze, mert próbálta olyan távol tartani magát tőlem, ahogy csak tudta, ám én egy újabb apró lépéssel lecsökkentettem a távolságot. Éreztem a csípője vonalát, a ziháló mellkasa az enyémhez ért, a tekintete néha a számra tévedt.

- Taemin… én…

Nem hagytam, hogy elmondja, amit akar, a fejem is közelebb toltam az arcához. Riadtan húzta összébb magát, én pedig éreztem a heves lélegzetvételeit, olyan közel merészkedtem hozzá. Végül az egyik kezemmel megfogtam a csípőjét, és megcsókoltam a száját.

Egyáltalán nem volt kedvemre a dolog, ám ő úgy tűnt, a kezdeti sokk után nagyon élvezte. Először a lélegzete is elakadt, majd az ajka rögtön mozdult, amikor az enyém, s mikor a kezem a derekára csúszott, ő is lassan hozzám ért… Én pedig csak próbáltam kizárni a fejemből a rémes emlékeket, és a feladatra koncentrálni.

Még egy nagyon kicsit húztam az időt, hogy biztos legyek benne, hogy nem figyel. Ekkor a derekán lévő kezem gyorsan a fenekére csúsztattam, ezzel egy időben közepes erősséggel ráharaptam az alsó ajkára, ami még tetszett is neki, de egy pillanattal később már rémülten kapott a kezem után.

Az ujjam hegye már közel volt a farzsebéhez, nem sok kellett volna, hogy elérjem a kulcsokat, de idő előtt ellökte a kezem, és botladozva odébb állt. Hitetlenkedve nézett vissza rám, láttam rajta, hogy azt érzi, most elárultam. A szemében könnyek gyűltek, majd még hátrébb lépett néhányat, aztán rohanni kezdett a bejárat felé. Utána siettem, de nem voltam elég gyors, így mielőtt odaértem volna, az ajtó hangos csapódással bezáródott előttem.

 .