57. rész

Zene: Yoseob – No

https://www.youtube.com/watch?v=ONSAoZ4k1Vw

57. rész

#

A nyári hőség, a takaró, és Key ölelő karjai ellenére remegtem, amikor az éjszaka közepén felébredtem. Hitelen nyitottam ki a szemeim, egy pillanatra úrrá lett rajtam a pánik, majd felismertem a szobát.

Key hozzábújt a szaporán emelkedő mellkasomhoz, az orra a nyakamba szuszogott, az arca csak egy kicsivel volt lejjebb az enyémnél. Békés volt, szép, és bájos, mint egy cica, ami a gazdája ölében dorombolva szunyókál.

Álmomban… nem ilyennek láttam.

Erőszakos volt. Akaratos, követelőző, és végtelenül durva. Ekkor már ismerősek voltak a képek, tudtam, hogy ezt az álmot láttam már valamikor. Egy arctalan embert láttam, aki letepert, és az akaratom ellenére kiélte rajtam a perverz képzelgéseit. De nem ez volt a meglepő az álomban…

Láttam az arcát.

Egy arcot, ráadásul azt az arcot, amelyik az enyémhez bújt, s a hozzá tartozó meztelen test itt-ott gyengéden az enyémhez simult. Kibum arcát láttam.

Vad volt. Kegyetlen és kérlelhetetlen… ijesztő. Talán még őrült is. Nem az a férfi volt, akit ismertem. Nem a mellettem fekvő törékeny srác, vagy ha pedig mégis… akkor borzasztóan félreismertem őt.

Nem… Semmi oka nem lett volna úgy bánni velem. Szeretett, ebben biztos voltam. Minden alkalommal, amikor rám nézett, másképpen csillogott a szeme, a csókjai pici ajándékok voltak, s egyiket sem kényszerítette rám, az érintései pedig becézgették a bőröm és a hajam. Gyengéd volt hozzám.

Aligha tudtam elképzelni, hogy erőből a falhoz vágjon, vagy, hogy ott csókoljon és érintsen, ahol nem akarom.

Újra megremegtem attól a furcsa, hideg érzéstől, amit az ébredésemkor éreztem, de ekkor Key keze álmatagon végigsimított rajtam, majd hunyorogva pislogott párat. Végül rám mosolygott… úgy, ahogy mindig. Szeretettel.

- Mi a baj? – Megráztam a fejem, jelezvén, hogy semmi. – Remegtél.

- Csak kirázott a hideg.

Vetettem rá egy mosolyt.

- Attól, ahogy hozzád értem? – az ujjai lágyan cirógatták a mellkasom. – Tetszik? – Bólogattam. Tényleg tetszett, és segített ellazulni. – Fantasztikus volt a tegnap este. Köszönöm. Nem is tudom, hogy hálálom meg…

- Meghálálni? Úgy tudtam, egy pár vagyunk. Ez természetes, mellesleg én is nagyon élveztem – félresöpörtem a szőke haját, és nyomtam egy puszit a homlokára.

- Akkor csak mondd meg, mit kérsz reggelire.

- Hmm… az a tojás, amit a múltkor csináltál, nagyon finom volt.

- Rendben, mindjárt megcsinálom. Csak még hadd öleljelek egy kicsit.

#

Nem maradtam sokáig Kibumnál. Dolgoznom kellett, ha nem akartam lemaradni a koreográfiákkal, ráadásul Minhonak is megígértem, hogy találkozom vele szombaton. Mellesleg szükségem is volt valakire, akinek el tudom panaszolni a reggeli élményeimet.

Otthon dolgoztam néhány órát. A fáradtságom ellenére jól haladtam, úgyhogy délután fel is hívtam Minhot. Azt mondta ráér, és hogy elmehetnénk enni valamit.

Megbeszéltük, hogy egy nyugis helyen eszünk, ahol nincs nagy nyüzsgés, és hosszabb ideig is elücsöröghetünk az asztalnál.

Ő ajánlotta a helyet, ahol végül találkoztunk – ő már ott volt, az egyik sarokban ült, ami jó távol esett a pulttól és az utcai kilátástól, így nem volt túl népszerű. A közelben lévő asztaloknál nem ült senki, amitől biztonságban éreztem magam. Így is kényes témáról szándékoztam beszélgetni vele, és azon nem segített volna egy-két kíváncsi fül.

Odasétáltam hozzá, és ő ekkor nézett fel rám.

- Szia – vidáman köszöntem neki.

- Szia. – Mosolygott, örült nekem, ami rögtön jobb kedvre derített. Titkon kicsit féltem, hogy másképp fog hozzám viszonyulni, miután megtudja, hogy… nos, szexuálisan irányt váltottam, de úgy nézett ki, mint akit nem rázott meg olyan mélyen a hír. – Rendeltem neked egy kávét.

- Köszi, az jól fog esni. Eléggé kifáradtam.

- Akkor azért vagy ilyen nyúzott?

- Miért, nyúzott vagyok?

- Egy kicsit – ismerte be. – Ugye nincs baj?

- Nem, nincs semmi… Miért?

- Este hívtalak, de nem vetted fel.

- Ah… hát… Keynél voltam, és a konyhában maradt a telefonom.

- Oh, értem. Vele minden rendben?

- Igen… vele minden.

- Miért, veled talán nincs?

Egy fél másodpercnyi időre elakadt a lélegzetem, amit azt hittem, hogy egy nevetéssel tudok álcázni, de Minho kicsit gyanakodva kezdett rám nézni. – De, jól vagyok én is.

- Biztos? – a szemében egy pici aggodalom csillant. – Egy kicsit tényleg nyúzottnak nézel ki. Nem aludtad ki magad?

- Hát… – a kávé mellé adott szalvétával kezdtem játszani. – Nem nagyon.

- Miért? Baj van?

- Baj az nincs, csak… – Tudtam, hogy már nem kerülhetem el, pedig azt hittem, kicsit még beszélgetünk, mielőtt beavatom a problémámba. – Minho, ezt nem tudom, hogy meséljem el… – Sóhajtottam. – Mostanában rosszul alszok. A múltkor is azt álmodtam, hogy… hogy… megerőszakoltak. – Köhintettem, Minho szeme pedig furcsán villant, mint amikor meglepődik.

- És ki volt az? – Halkan tette fel a kérdést, pedig senki nem volt a közelünkben, aki meghallhatta volna.

- Először senki. Vagyis… egy férfi volt, de nem volt arca az illetőnek. Aztán, amikor másodszor álmodtam ugyanazt… – Minho feszülten nézett rám – Key arcát láttam – fejeztem be végül, és láttam a szemében a döbbenetet. – Nagyon durva volt velem, én pedig gyenge voltam, nem tudtam védekezni, és annyira rossz volt! De nem értem, miért, mert… hát… a valóságban annyira gyengéd…

Nagyot nyeltem. Láttam, hogy az utolsó mondatom egy kicsit sok volt Minhonak.

- Bocsánat, nem akartam, csak…

- Semmi gond, csak kicsit hirtelen jött az infó. – Rám mosolygott, s a szemei azt mutatták, hogy őszintén beszélt. – De jól vagy?

- Igen, jól. Csak… annyira megmérgezi ez a kapcsolatomat vele, legalábbis a mai napomra eléggé rányomta a bélyeget… a múltkorit jobban viseltem. Talán pont azért, mert arctalan volt, és nem éreztem azt, hogy valójában félnem kellene valakitől. És én nem akarok Keytől félni, mert nem adott rá okot, csak… a fejemben bezavart ez a kép, amit láttam.

Gondolkodva húzta félre a száját. – Segítenék, ha tudnék, Taemin…

- Tudom, hogy nem tudsz – a csészéhez értem, és lassan forgatni kezdtem a kistányéron, hogy egy ilyen kínos beismerés után ne kelljen Minho szemeibe néznem. Rosszul éreztem magam, hogy rögtön az érkezésem után el kellett mondanom neki, ám amikor megszólalt, úgy tűnt, őt nem zavarta ennyire a helyzet, mint engem.

- Vagy mégis. – Elvigyorodott. – Idd meg azt a kávét, aztán elmegyünk sétálni a városba, és kiszellőztetjük a fejed.

 .