2. rész

Zene: Thousand Foot Kruch – We are

http://www.youtube.com/watch?v=lfxk4Mu1DK0

2. rész

*

A koncert elképesztő volt. Mind az öten fantasztikusan éreztük magunkat, élvezettel énekeltük a szövegeket, s együtt csápoltunk a hatalmas közönséggel. A tömegben annyi helyünk se volt, hogy lépni tudjunk, de akkor nem zavart minket.

Lassan a hőség is alábbhagyott, aztán a Nap eltűnt az égről. A koncert végén már egy csomó ember öngyújtóval világított, őrületes volt a hangulat.

Mikor véget ért, úgy döntöttünk, nem sietünk haza, így elmentünk meginni egy sört. A torkunk annyira száraz volt, hogy szinte már észre se vettük csak akkor, amikor elkezdtünk a koncertről beszélni.

- Megváltás ez a sör! – szólalt meg Mir, és rögtön lehúzta az adagjának a felét. – Úristen, újra tudok normálisan beszélni!

- Képzelődsz – böktem meg a könyökömmel. – Sose tudtál… – és beleittam én is, Jokwon pedig felnevetett.

- Na, megiszunk vagy hat-hét ilyet, hogy pótoljuk a napi folyadékbevitelt, aztán mehetünk haza – mondta.

- Hatot-hetet?! – Jaejoong úgy nézett rá, mint egy idiótára. – Ha annyit megiszunk, barátom, mi nem megyünk haza – vigyorodott el.

- Majd valaki mellé befekszünk a sátrába, aki részegebb, mint mi. Észre se fogja venni…

- Jonghyun, nagyon hülye vagy – nevettem.

- Most miért? Egy próbát megér, nem?

- Hát, ha neked megér ez annyit, hogy beverjék a képed… – morogta Jaejoong a pohara peremére.

- Vannak itt jó csajok is. Felszedünk közülük egy párat, meg Keynek egy srácot, és meg is oldódott a probléma.

- Igyad inkább azt a sört, hátha attól több eszed lesz – dorgáltam meg.

Fogalmam sincs, mennyi volt az idő, de már csak a lámpák fényében álldogáltunk. Az emberek körülöttünk jöttek-mentek, többen már csak másztak, sőt… idővel már Mir és Jonghyun is kezdték elfelejteni, hol a határ.

- Hyung – fogta meg erősen a másik vállát Mir. – Vegyünk még egy pohárkával…

- Pisilnem kell… – nézett körbe Jonghyun.

- Oké, elég lesz, fiúk – szólt rájuk Jaejoong. – Most már menjünk haza.

- De pisilnem kell…

- Majd Jokwon és én elkísérünk. Na, gyere, Mir, indulunk – fordult felé, majd odanyújtotta a kezét, és felhúzta.

- Ne már, hyung… még csak fél tizenkettő…

- Két óra múlt – mondtam neki, majd átvetettem a karját a vállamon, és a többiek után indultunk. Amíg ők a vécére vártak, mi ketten egy kicsivel odébb megvártuk őket. Mir nagyon részeg volt, egyedül elég nehezen állt meg a lábán, de marhaságokat beszélni még volt ereje. Ami azt illeti, jól szórakoztam rajta.

Aztán elsétált mögöttünk egy srác, és rácsapott a fenekére. Mir kicsit lassan fordult oda, és az ismeretlenre nézett.

- Figyu, tesó, nem vagyok meleg… jó? – a tekintete elég kusza volt, de a másik se nézett ki jobban nála. – Ő viszont mellettem… – biccentett felém, de összecsíptem az arcát. – Mi van?

- Ne ajánld fel a seggem senkinek, jó? – bokszoltam a mellkasába.

- Kibum, mit szólnál, ha most lesmárolnálak?

Nagyot néztem – aztán felnevettem.

- Titkon meleg vagy, vagy mi?

- Nem, csak eszembe jutott – rántotta meg a vállát, aztán laposat pislogott. – Áh, tuti élveznéd… te kis perverz.

- Perverz? Te akarod lekapni a meleg haverodat…

- MIR! Neked azt nem szabad! – kiáltott fel hangosan Jonghyun, a többiek röhögve támogatták őt két oldalról. – Kibummie azért lett meleg, mert belém szeretett. Igaz?

Vigyorogva ránéztem, finoman pofozgatni kezdtem az arcát, aztán mézes-mázasan odagügyögtem neki:

- Egy percig sem voltam beléd szerelmes, Jonghyunnie.

*

Bemenjek? Ne menjek?

Egy háromemeletes épület előtt álltam Hongdae-ben. A magasra nyúló felhőkarcolók között nagyon kicsinek tűnt, viszont a mellette lévő pici, teraszos étteremhez képest egészen nagynak. Valahogy sehogy sem illett bele a környezetébe.

Eldöntöttem. Bemegyek. Ha nem sikerül se veszíthetek semmit…

A bejárat felé indultam és beléptem rajta. Egy nagyobb, kellemes napfényben úszó terembe léptem, melynek a jobb oldali falán egy információs-pult volt. Körbenéztem, aztán jobb ötlet híján oda mentem, és köszöntem a másik oldalon lévő fiatal hölgynek.

- Jó napot, uram! Segíthetek valamiben? – kérdezte.

- Igazság szerint nagyon is – mosolyodtam el kedvesen. – Egy tanárt szeretnék utolérni.

- Rendben, semmi akadálya. Hogy hívják a tanárt?

- Lee tanár úr – mondtam magabiztosan, a nő viszont a homlokát kezdte ráncolni.

- Nos… ezzel van egy kis probléma. – Kíváncsian néztem rá. – Az iskolánkban három Lee tanár úr is van. Lee Joon, Lee Taemin, és Lee Kikwang.

- Hát, akkor… – vakargattam a tarkóm – talán megvárom őket – és a kényelmesnek tűnő fotelok felé mutattam.

- Mindegyiküknek máskor vannak órái. Gondolom, nem szeretne estig ott ücsörögni. Biztosan nem tudja a keresztnevét?

- Sajnos nem. Tegnap voltam a Gimpo Fesztiválon, és ott láttam fellépni a tánccsapatát.

- Így már is könnyebb – mosolyodott el, és a monitorára nézett. – Egy pillanat türelmet kérek. Utána nézek, kinek a csapata volt tegnap fellépni.

Izgatottan tördeltem az ujjaim, amíg várakoztam, aztán időközben újra kinyílt az ajtó.

- Jó napot! – köszönt az illető.

Hátra fordultam, hogy visszaköszönhessek neki, de mielőtt bármit is mondhattam volna, belém hasított a felismerés.

- Ez ő… – suttogtam. – Maga volt az.

- Tessék? – nézett rám a másik kissé zavartan.

- Tegnap láttam a Gimpo fesztiválon a színpadon. Elképesztő volt!

- Nagyon köszönöm.

Elmosolyodott. Tényleg ő volt az – ugyanaz a kedves mosoly jelent meg az arcán, mint amikor felment a színpadra.

- Azért jöttem, mert jelentkezni szeretnék a csoportjába.

- Attól tartok nem lehet – szólalt meg az információs hölgy, s én újra rá néztem. – Kezdőket nem vesz fel az iskola. Legalábbis versenycsoportba nem.

- Nem vagyok kezdő. Hat évig versenyszerűen táncoltam.

- És miért hagyta abba? – kérdezte a fiú.

- Eltört a karom, de azóta teljesen helyre jöttem. – Odafordultam felé, és a szemébe néztem. – Kérem!

- De a héten nincs felvétel – hallottam a hangot újra a pult felől. – Jöjjön vissza jövő héten szerdán, és ak…

- Van egy kis időm – szólalt meg a fiú és az órájára sandított. – Még van tíz percem az órámig, addig megnézem Önt – mosolyodott el, és intett, hogy menjek vele. Szó nélkül követtem. – Hogy hívják?

- Kim Kibum vagyok.

Megállt, majd felém fordult, és mosolyogva nyújtotta nekem a kezét.

- Lee Taemin.

.