6. rész

Zene: SHINee – Why so serious

http://www.youtube.com/watch?v=GCTQRpc2KhU

6. rész

*

„Szerdán ugyanekkor találkozunk.”

Azt hittem, az első óra után enyhülni fog a gyermeki izgalmam. Tévedtem, méghozzá hatalmasat.

- Key, szeretem, amikor boldog vagy, de ettől a sok vigyorgástól kezdesz kicsit dilisnek tűnni… – szólt rám finoman Jonghyun, amikor másnap a sikeremet megünneplendő, meghívtam egy fagyira.

- Miért zavar téged, ha jó kedvem van?

- Nem zavar. Csak ráncos leszel.

- Ó, tudom, hogy te ráncosan is imádnál – kacsintottam rá.

- Én igen, de lehet, hogy a tanár úr nem szereti a vénembereket… – röhögött.

- Igazad van, egy vénlánynak biztosan több esélye lenne nála…

- Na, mi van, akkor beismered, hogy tetszik? – A mindent-tudó tekintetével nézett rám, de akkor nem érdekelt a csipkelődése.

- Hát… elég formás feneke van…

- Mi? Kibum-ah, te a tanárod fenekét stírölted? – a szemei majd kiestek, olyan vehemenciával kérdezte.

- Táncot tanított, Jonghyun, nem történelmet… muszáj volt őt néznem. És ami azt illeti, nem lehetett nem észrevenni… – A markába röhögött, próbálta nem túl nyilvánvalóan a tudtomra adni, milyen jól szórakozik. – Mi van?

- Na és? Milyen volt?

- Kerek… főleg. Bár lehetett volna rajta szűkebb nadrág…

Hangosan felnevetett. – Hihetetlen, hogy a tánctanárod fenekéről dumálunk…

- Ha láttad volna, hogy táncol, megértenéd a gondolataim – legyintettem, és mosolyogva visszatértem a fagyikelyhem maradékához.

- Láttam. És hidd el, minden gondolatodat ismerem…

- Igen? És honnan? – rá pillantottam.

- A szemedből – közelebb hajolt az asztal másik felén, rákönyökölt, és az arcomba bámult. – Pár napja nagyon csillog.

- Jonghyun-ah, ez olyan, mintha flörtölnél velem… – egy huncut vigyorral incselkedtem neki, aztán elnevettük magunkat.

- Felesleges flörtölnöm veled, én már úgy is meghódítottalak téged. – Hátradőlt a széken, és nyújtózott egyet.

- Sosem fogom megérteni, miért gondolod ezt… Ez a mániád.

- Ó, igaz is! – a fejéhez kapott. – Te nem lehetsz szerelmes belém! Én ahhoz nem táncolok elég jól, és talán még a fenekem sem elég kerek…

- Kim Jonghyun! Akadj már le a témáról!

- De én legalább szeretem a szűk nadrágot! – röhögött, aztán felpattant az asztaltól, amikor látta, hogy a cuccomért nyúlok.

- Na, várjál csak!

- Hé, Kibum! Ne tegyél semmi olyat, amit később megbánnál!

- Én? Ugyan, dehogyis… te fogod megbánni!

*

- Remélem, befejezted.

Jól oldalba böktem, amikor utolértem őt a szomszédos parkban.

- Micsodát?

- A szekálást. Mi van a barátnőddel?

- Milyen barátnőmmel?

- Akiről a múltkor meséltél. Meg volt a randi?

- Persze. Holnap jön a folytatás – büszkén kihúzta magát.

- Na, és milyen volt?

- Csak sétáltunk és beszélgettünk. Amúgy nagyon csinos, nem csodálom, hogy ittasan rámásztam…

- Ittasan… seggrészegen.

- Jó, igen, de nem ez a lényeg. Olyan szép nagy szemei vannak! Aztán este hazakísértem, és képzeld, másnap azt mondta telefonon, hogy józanul még aranyosabb vagyok, és hogy istenien csókolok. – Megjelent az arcán egy féloldalas mosoly. – De hát ezt te úgy is tudod…

- Mi? Én? Honnan tudnám?

- Hát szomorú, hogy nem emlékszel. – Értetlenül néztem rá. – Még régebben egyszer részegen lesmároltál… Ne mondd, hogy nem is rémlik…

Elkerekedett szemekkel a fejemet ráztam.

- Akkor volt, amikor hónapokig olyan letört voltál. Elhívtalak inni, és jól berúgtunk, te legalábbis iszonyatosan. Akkor történt. Aztán pár héttel később bejelentetted, hogy szerinted meleg vagy.

- Jézusom… – egy pillanatig nagyokat pislogtam, aztán hangos nevetésben törtem ki. Többen furcsán néztek rám, de nem izgattak. – Én meg azt hittem, hogy álmodtam! Olyan összevissza emlék volt, hogy azt, hittem… Áh, úristen! – újra felnevettem. – Akkor ezért cseszegetsz te engem folyton azzal, hogy miattad…

Jonghyun a fejét ingatva várta, hogy végre nevetés nélkül végig tudjak mondani egy mondatot. – Hihetetlen vagy… Szégyen, hogy annyi pasi közül pont a legjobb haverodra nem emlékszel.

- Annyi pasi? Maximum egy-kettő.

- Ez akkor is megrengette a barátságunkba vetett hitem! – már kissé affektálva beszélt és idétlenül bólogatott mellé, tudtam, hogy viccel.

- Most komolyan? Nem az rengeti meg, hogy lesmároltalak, hanem az, hogy nem emlékeztem rá?

- Pontosan! Én emlékszem rá, látod?

- Igazán? És milyen volt?

- Tudhattam volna, hogy megkérdezed… – sóhajtott.

- Na?

- Jó volt, bár nagyon megleptél.

- Szóval jó…? Semmi „isteni”, vagy valami? – a könyökömmel oldalba böktem.

- Figyelj, Key, kettőnk közül nem én bukom a pasikra. Inkább örülj.

- Hah! Nem hoztad volna fel, ha nem élvezted volna! Szóval, ha nem haragszol, ezt bóknak veszem. És mondd, a barátnőd tudja, hogy néha pasikkal smárolsz?

- Egyszeri alkalom volt!

- Ó, én kérek elnézést. Akkor inkább csendben maradok, és mélyen megtisztelve érzem magam.

- Jobban is teszed. Inkább mesélj, hogy mikor mész legközelebb táncolni!

- Holnap, munka után.

- Az remek! Akkor egyszerre lesz randink! Sok sikert, Kibum-ah!

- Most fejezd be, vagy fejbe váglak.

- Rendben, főnök. De attól még ügyes legyél!

 .