Hétfő. Ez az!
Hihetetlen!
Nem hittem volna, hogy egy olyan ember órájára felvesznek majd, mint ez a
férfi… kevés reménnyel érkeztem ide aznap, mégis egy időponttal távoztam.
Mikor
kiléptem az ajtón mélyet szívtam a város koszos levegőjéből, és párszor
boldogan körbefordultam a tüzes napsütésben. Újabbat sóhajtottam, aztán a
telefonom után nyúltam, és tárcsázni kezdtem. Párszor megszólalt a búgó hang,
aztán felvette.
- Key, mi van…? – kérdezte Jonghyun fáradt
hangon.
- Otthon vagy?
- Igen.
- Másnapos vagy, mi? – nevettem.
- Mint a szemét…
- Akkor zaklathatlak, igaz?
- Tök mindegy, mit mondok, nem?
- Fél óra múlva ott vagyok. Főzz nekem kávét.
*
Kétszer
röviden egymás után nyomtam meg a csengőt. Fél perc múlva kinyílt az ajtó.
- Szép jó reggelt! – köszöntem vidáman.
- Key, délután öt óra van…
- Igen, tudom, csak az arcod láttán elég erős
reggel-utánérzetem támadt.
- Ahj… na, gyere be.
- Főztél nekem kávét? – kérdeztem, miközben a
pici konyha felé indultam.
- Ja, főztem – jött utánam a tarkóját vakargatva.
– Te pedig főzhetnél nekem egy másnaposság-elleni levest.
- Hah, éreztem, hogy lesz valami. Túl könnyen rá
tudtalak dumálni, hogy idejöhessek – finoman meglöktem a vállát, aztán
elővettem a szekrényből egy csomag tésztát, és gyorsan nekiláttam a levesének. –
És? Milyen napod volt?
- Hát, egész tűrhető, bár nem sok mindent
csináltam. Délben felhívott egy csaj…
- Ki volt az?
- A neve Miyeon, elméletileg tegnap este megadtam
neki a számom – nevetett.
- Úgy érted merev-részegen?
- Aha, úgy. Mondtam neki, hogy az éjfél utáni
emlékeim eltűntek az éterben, de mondta, hogy szerinte helyes voltam, úgyhogy
holnap meló után találkozom vele – mesélte vigyorogva.
- Hihetetlen vagy…
- Na és te? – váltott témát. – Mit vásároltál?
- Vásároltam?
- Nem vásárolni voltál? – kérdezte zavart
tekintettel.
- Öhm… nem. Miből gondolod?
- Hát abból, hogy olyan sokáig tartott ideérni…
- Ja, nem azért volt – rántottam meg a vállam. – Iskolában
voltam.
- Milyen iskolában? – Tágra nyílt szemekkel
nézett rám.
- A Spectrum tánciskolában – feleltem mosolyogva,
és elé tettem a levesét. Jonghyun még mindig nem tudta hová tenni az egészet. –
A tegnapi tánccsoport tanárával beszéltem.
- Áh! És mi volt?
- Már fel is vettek! – Büszkén kihúztam magam,
Jonghyun pedig felállt, és megölelt.
- Ah, te hülye, miért nem ezzel kezdted?
Gratulálok!
- Köszönöm!
- Volt rendes meghallgatás, meg minden?
- Hát, a tanár szánt rám öt percet, de az elég
volt. Bent maradhattam órán, utána pedig megbeszéltünk mindent.
- Mikor kezdesz? – kérdezte, aztán nekilátott a
levesnek.
- Hétfőn. El se tudod hinni, hogy várom! – fakadtam
ki örömömben.
- Ki a tanárod?
- A neve Lee Taemin, és nagyon segítőkész srác.
Meg a csapatával is tök kedves.
- Srác…?
Jonghyun
gondolkodóba esett, addig én a kávémmal foglalkoztam. A tekintete úgy pásztázta
a falakat, mintha azokon keresné a választ a fejében lévő kérdésekre – aztán az
arcomra nézett.
- Most te arról a tagról beszélsz, akit a
fellépés végén felhívtak a színpadra? – A szemöldökei magasra kúsztak. – Azt,
akire úgy bámultál, mint egy kísértetre?
- Öhm… aha.
Jonghyun
álla leesett.
- Te elmentél megkeresni azt az embert?
- Csak elmentem az iskolájába, és nagyon nagy
szerencsém volt, hogy épp akkor jött ő is. Aztán felhívott, hogy megnézze, hogy
táncolok, és mondta, hogy maradjak ott az óráján. Ennyi történt.
- Gondolom, élvezted – vigyorgott.
- Igen, nagyon jó volt – feleltem, és
belekortyoltam a kávémba.
- Tetszik a srác, mi?
- Az tökmindegy, valószínűleg nem egy csapatban
játszunk.
Jonghyun
halkan kuncogott, és sejtelmesen nézett rám. Elfogadta, hogy más vagyok, de nem
is tagadhatta, hogy néha imádta, ha ezzel cukkolhatott. Mint előző este is,
amikor azt bizonygatta, hogy miatta lettem meleg… Komolyan, néha nem tudom,
hogy ezekből mennyit gondol komolyan…
Elnevettem
magam erre a gondolatra, aztán Jonghyun torokköszörülésére lettem figyelmes.
- Semmi árulkodó jel? – Azzal a hangjával szólalt
meg, amit a legjobban utáltam. Az a számító, mindent tudó hanglejtés…
- Nem, semmi. Képzeld, vannak olyan emberek a
világon, akik rád néznek anélkül, hogy elképzelnének meztelenül…
- Igen, és te nem vagy ilyen ember – röhögött
fel, én pedig kinyújtottam a nyelvem.
- Te sem panaszkodhatsz. Perverz vagy.
- Már miért lennék?
- Ó, kérlek! Arra gerjedsz, hogy a meleg barátod szerinted miattad meleg…
- Ezt csak miattad szoktam mondani, Kibum-ah! Hidd el, csak azért mondom ezt
az embereknek, hogy a sok csinos lány könnyebben megértse, miért is vonódtál ki
a forgalomból. Ha hiszed, ha nem, működik!
- Nem vonódtam ki a forgalomból! – rákiáltottam,
mire ő kacsintott egyet. – Csak irányt váltottam. Jó, ebből elég, keressünk
másik témát…
Jonghyun
alig bírta visszafogni a nevetését, így inkább megtömte a száját tésztával,
aztán amikor lenyelte, újabb kérdést szegezett nekem.
- És nincs abban a suliban valami tagsági díj? – kérdezte
a levesét kavargatva.
- De, de azt már befizettem. – A kávémba kortyoltam.
- Mennyi volt? Biztos egy vagyon…
- Hatvanhét-ezer won. Plusz a regisztrációs díj.
Jonghyun
majdnem kiköpte a levest.
- Hatvanhét?
- Igen,
de megérte. Hidd el, te nem láttad azt az órát, de fantasztikus! Képzeld csak
el, hamarosan én is úgy fogok táncolni, mint azok, akiket a koncert előtt
láttunk!
- Jó, oké, ők tényleg jók voltak. De legközelebb
azért hívj fel, mielőtt kiadnál ennyi pénzt néhány táncórára…
- Semmin sem változtatott volna, ha felhívlak,
mert úgy is jelentkeztem volna – nevettem.
- Ez igaz. Hahh,
jól itt hagytál… Most már nem lesz kivel söröznöm este… Pedig már úgy
megszoktam, hogy te mindig jössz velem…
- Majd megiszod egyedül. A tiéd az én részem is.
- De akkor alkoholista leszek…
- Ne aggódj, kicsi másnapos… – a vállára tettem a
kezem, és megveregettem – így is az vagy.
.
1 megjegyzés:
Jonghyun idiotaaaaa xd mnem kesz kivel soroznom xd nem is o lenne xd
Megjegyzés küldése