5. rész

Zene: 2NE1 – Lonely (acoustic ver.)

http://www.youtube.com/watch?v=0zi8r2TQm_k

5. rész

Gyorsan eljött a hétfő.

Hétvégén, amikor ráértem a koreográfiát tanultam – azt a részét, amire emlékeztem. Nem akartam egy mozzanatot sem elfelejteni, így mindig felidéztem magamban Taemin magyarázatát, vagy a lépés nevét, így sokkal jobban megjegyeztem.

Napokon keresztül zsongtam az izgatottságtól, mígnem hétfőn már annyira elhatalmasodott rajtam, hogy már szinte ki sem bírtam várni, hogy kiszabadulhassak az irodából. Hazarohantam, lecseréltem a munkaruhám egy könnyebb, nyári viseletre, mindent bepakoltam a táskámba, megittam még egy kávét, aztán újra átnéztem a táskám tartalmát.

- Még van másfél órám… – Sóhajtottam egy nagyot, aztán a tükör elé mentem, és gondosan megigazgattam a hajam, minden oldalról megnéztem, nehogy rosszul álljon. Ah, mit csinálsz, Kim Kibum… már megint mik járnak a fejedben…

Dühösen engedtem le a kezem. Key, már megint képzelődsz… Le kéne szoknod róla…

Újra az órára pillantottam, de a mutatók csak vánszorogtak. Az ágyam mellé mentem, az éjjeliszekrényemről felkaptam egy könyvet, bevágtam a táskámba a melegítőgatyám és a cipőm mellé, majd fogtam a kulcsom, és elindultam.

Nem siettem, így nagyjából háromnegyed óra telt el, amíg busszal odaértem az iskola épülete elé.

- Jó estét, Sohee noona! – Egy kedves mosollyal üdvözöltem. A múltkor, amikor a regisztrációs lapot töltöttem, megengedte, hogy így hívjam.

- Jó estét!

- Taemin itt van?

- Igen, órát tart, de még annak sokára lesz vége…

- Sebaj, majd megvárom a próbaterem előtt. Melyikben van?

- Amelyikben mindig, a százhatosban.

Biccentettem, aztán odamentem a múltkori terem elé. Fülem az ajtóra tapasztottam, és hallgatóztam egy kicsit. Zene szólt, aztán elhallgatott és egy ismerős hangot hallottam – ez tényleg ő. Kicsit megnyugodtam, hogy tényleg nem tévedtem el az épületben, aztán az ajtótól nem messzire lévő kis fotelbe leültem, és olvasgatni kezdtem.

Bő fél órával később kinyílt az ajtó és egy középiskolásnak kinéző srác jött ki rajta. Ahogy elhaladt mellettem, csak rám pillantott, aztán tovább ment a lépcső felé. Felálltam, odamentem az ajtóhoz, és benéztem. Csak egyetlen embert találtam odabent, de erős zajok szűrődtek ki az oldalt nyíló ajtó mögül.

- Jó estét! – köszöntem, aztán amikor felnézett intettem neki egyet.

- Á, jó estét! – elmosolyodott, és letette a kezében lévő kamerát. – Ha nem gond, el kell szaladnom, de öt perc múlva itt vagyok.

- Persze, nem gond.

- Erre vannak az öltözők – mutatott a mellette lévő ajtóra. Feltételeztem, hogy az előző csoport beszélgetett odabent olyan hangosan. – Én pedig mindjárt jövök – tette még hozzá, aztán kisietett a teremből.

Elindultam az öltöző irányába, amikor az ajtóban szembe jött velem egy lány. Kicsit megijedt, nem várta, hogy valaki ott lesz. Aztán felnézett rám, és meghajolt.

- Jó estét. A tanár urat keresi? Szerintem már nincs itt.

- Tudom, vagyis… épp az előbb találkoztam vele. Csak az öltözőbe igyekeztem.

A lánynak felszaladt a szemöldöke.

- A tanár úr még órát tart?

- Igen, de most csak nekem tart néhány felzárkóztató órát.

- Felzárkóztató órát? – kérdezte nagy, cuki szemekkel. – Melyik csoporthoz?

- Amennyire én tudom, a versenycsoporthoz…

- Azta… – a lánynak egy pillanatra tátva maradt a szája. – Akkor nagyon jó táncos lehet! Oda nem akárkiket vesznek fel. Egyszer én is oda akarok majd járni!

- Köszönöm – mondtam neki kedvesen. – Remélem, neked is sikerülni fog!

- Keményen fogok dolgozni érte! – vigyorgott, aztán az órájára sandított. – Úristen, sietnem kell! Bocsánat, de apa már biztosan vár…

- Persze, menj csak.

- Majd máskor beszélgetünk – mondta még, aztán integetve elszaladt.

Bementem a férfi öltözőbe. Pár fiú még volt odabent, de már csak a táskáikba pakolták a cuccaikat, aztán egy köszönés kíséretében el is mentek. Izgatottan akasztottam fel a táskám az egyik fogasra, és kezdtem el átöltözni. Mikor kész lettem, még egyszer megigazgattam magamon a ruháimat, és kisétáltam a próbaterembe. Taemin már ott volt.

#

- Gyorsan bemelegítünk, készen áll? – kérdeztem.

- Készen. De azt hittem, tegeződünk.

- Oh… igaz is. Elnézést – bocsánat kérően rá mosolyogtam. – Hogy telt a hétvégéd?

- Izgultam – felelte. – Hónapok óta nem táncoltam, és már elképesztően hiányzott.

- Mondtad, hogy eltört a karod… baleset?

- Igen, síbaleset… Igazából nem is tudom, minek mentem síelni, utálom a havat.

- Akkor még is miért? – Odaálltam mellé, szemben a tükörrel, és ellazítottam a lábam.

- A legjobb haverom, Jonghyun nagyon el akart menni, szóval végül belementem, aztán ez lett a vége. Utána bűntudata volt, hogy miatta kellett félbeszakítanom a táncolást, úgyhogy nagyon örült, amikor mondtam neki, hogy újra elkezdem.

Elmosolyodtam.

- És hogyhogy épp ide vetett a sors?

- Nem hiszek a sorsban – mondta. – Csak láttam az előadást, és eldöntöttem, hogy ezt akarom. A régi iskolámba régen visszamehettem volna, de volt pár vitám néhány csapattársammal, akik ki akartak túrni, úgyhogy annyira nem vágytam oda vissza. Talán még jót is tett az a baleset, legalább a kilépéssel nem volt problémám. Nem szeretek magyarázkodni… – megvakargatta a tarkóját.

- Sajnálom. De örülök, hogy itt vagy.

- Igazán?

- Persze. Tudod… egy hónapja lépett ki az egyik nagyon jó táncosunk. Elhívták Amerikába dolgozni, úgyhogy a fesztiválon is Joon egyik táncosa ugrott be a helyére. Szóval nagyon jól jött, hogy fel tudtalak venni, sok munkától megkíméltél. Ezért majd odafigyelek, hogy jól érezd magad a csoportban.

- Köszönöm. – Félénken elmosolyodott.

- Akkor kezdhetjük a bemelegítést? Ha nem probléma, nem vinném túlzásba. Ez ma a harmadik órám zsinórban, és kezdek fáradni.

- Nem, persze. Legalább több időnk jut a tanulásra.

*

Bemelegítettünk, aztán belekezdtünk. Kőkemény volt, de imádtam. A zenék elképesztőek voltak és az összes dal egyéni természete valami őrületes profizmussal volt kihasználva. Néztem, ahogy táncol, próbáltam ellesni minden pici mozdulatát, megjegyezni, rögzíteni, hogy soha többé ne felejtsem el.

Beleszerettem a zenékbe, a koreográfiába, a stílusába, egyszerűen mindenbe. Tökéletes volt.

 .