7. rész

Zene: SM The Performance – Spectrum

http://www.youtube.com/watch?v=DNpaNZ5hWTw

7. rész

*

- Sikerült gyakorolni? – kérdezte Taemin a rövid bemelegítés után.

- Igen! Már szerintem jobban megy.

- Akkor lássuk. Kétszer eltáncolod, utána mutatom a többit.

Beálltam a helyemre, aztán indult a zene. Sokkal magabiztosabb voltam, mint legutóbb, nagyon igyekeztem, hogy ne rontsam el, de szerencsére nem volt probléma. Rengeteget gyakoroltam, le akartam nyűgözni. Azt hiszem, sikerült is, és bár nem mondta, de láttam a szemében azt a boldog csillogást, amivel elárulta nekem.

Elégedett volt. Egy szóval nem említette, de éreztem.

- Jó volt – bólogatott. – Remélem, később is ilyen lelkes leszel majd. – Elengedett egy pici mosolyt, aztán a szemembe nézett. – Folytathatjuk?

- Alig várom – vigyorogtam.

- Akkor most figyelj egy picit, mutatom.

Folytatódott a zene, ő pedig újra táncra perdült. A tekintetem a testéhez ragadt, le se tudtam venni a szemem a mozgásáról, majd újra a fenekére irányult figyelmem… és eszembe jutott, hogy tényleg hordhatna szűkebb nadrágot. Aztán amikor észrevettem, hogy mik járnak a fejemben, eldöntöttem, hogy megölöm Jonghyunt. Idióta…

Mikor végzett az aznapra szánt lépéssorozatok bemutatásával, rám nézett, én pedig a tekintetét kerestem. Reméltem, hogy nem vette észre…

Megmutatta még egyszer a lépéseket, ekkor már zene nélkül és számolt is mellé. A táncra összpontosítottam, figyeltem a finom, kimódolt, de mégis erőteljes mozgását. Percről percre egyre jobban magával ragadott, elvarázsolt, megbűvölte az elmém.

Mikor véget ért az óra, elköszöntem tőle, de a parkolóban, az autóm mellől láthattam, ahogy elhagyja az épületet. Egy pillanatra gondolkodóba estem. Szétnéztem a parkolóban, nem láttam már másik járgányt, tehát végül döntöttem, és utána kiáltottam.

- Hé, Taemin! – felkapta a fejét. – Mivel mész haza? – az órájára pillantott, aztán válaszolt.

- Tíz perc múlva megy egy buszom hazafelé.

- Merre laksz?

- Hongdae másik felében, csak pár kilométerre innen.

- Gyere, hazaviszlek – intettem neki a fejemmel.

- Jaj, igazán nem kell…

- Én szeretném. A plusz órákat akarom valahogyan meghálálni. – Elmosolyodtam, aztán ő is, és végül elindult a kocsi felé.

- Nagyon köszönöm – mondta kedvesen, amikor elhelyezkedett az ülésen, aztán elmondta a címét, és nagyjából öt perc alatt hazafurikáztam.

Egy hangulatos utcában lakott egy régebbi építésű, de szép társasházban.

- Itt jó lesz? – kérdeztem.

- Igen, tökéletes, köszönöm. – Megmarkolta a táskáját, és kinyitotta az ajtót, aztán visszafordult. – Akkor holnapután a szokott időben találkozunk – mosolygott.

- Rendben! Jó éjt!

- Jó éjszakát!

#

Figyeltem, ahogy elhajt az autóval, aztán elmosolyodtam, ahogy a lépcsőkön felfelé baktatva felidéztem magamban a kocsiban lezajlott beszélgetésünket.

Megtudtam, hogy két évvel volt idősebb nálam, és bár emiatt kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy én ajánlottam fel a tegeződést, de aztán mondta, hogy neki is szimpatikusabb így. Elég normális srácnak tűnt, őszintén reméltem, hogy a csapat is olyan jól kijön majd vele, mint én. Igazából nagyon élettel teli és humoros embernek ismertem meg, úgyhogy nem féltettem.

Ásítottam egy nagyot. Fáradt voltam már, nem is bántam, hogy Kibum hazahozott. A kulcsaim már csörögtek a kezemben, amikor enyhén zsibbadó fejjel az ajtóm elé értem, kinyitottam, és egy hosszú ásítással üdvözöltem az üres lakásom.

*

- Aha, szóval hazavitted.

- Igen, Jonghyun, hazavittem.

- Ennek nagyon „első randi” szaga van… áh, de ez a második volt, nem?

- Könyörgöm, fejezd már be… iskolába járok, nem a társkeresőbe.

- A kettő nem zárja ki egymást – kacsintott.

- Kim Jonghyun, ha nem fejezed be, soha többé nem mondok neked semmit.

- Jól van, na, tudod, hogy csak viccelek.

- Inkább mesélj. Milyen volt az estéd a barátnőddel?

- Nagyon jó!

- Szóval most már tényleg a barátnőd?

- Mondhatjuk. Nekem tetszik ő, én tetszem neki, és szerinte még jobban csókolok, mint legutóbb… – vigyorgott. – Egy hangyányit vadabb voltam… – tette hozzá, s megrántotta a vállát.

- Hanyagoljuk már ezt a témát, kérlek – a kezemmel hessegető mozdulatokat tettem, mintha azzal elűzhetném a gondolatokat. – Tegnapelőtt épp elég volt belőle.

- Pedig jó téma.

- Igazán? Akkor halljunk, ő hogy csókol?

- Hát… a múltkor nagyon cuki volt, de most…

- Vadmacska? – Szemet forgatva néztem rá.

- Neeem… de éreztem rajta, hogy már ő is komolyabban gondolta, mint legutóbb. Érted, jelzett, hogy kicsit többet akar a finomkodós pusziknál. Mondjuk meg is értem… – kihúzta magát a széken, én pedig hangosan felnevettem.

- Tényleg elképesztő fazon vagy te, Kim Jonghyun…

 .