Zene: Bloc Party
– Pioneers (M83 Remix)
73. rész
#
Mikor megérkeztem Minhohoz, csak két dolgot
kértem tőle: hogy aznap este hadd aludjak nála, mint a régi időkben, és hogy
reggelig ne kérdezzen semmit.
Nem éreztem túl jól magam a társaságában a
délelőtt váltott – nem éppen szenvedélymentes – csókunk miatt. Nem is mertem a
szemébe nézni. Azt hiszem, szégyelltem magam, amiért ennyi éven keresztül nem
vettem észre, mit érez irántam… de a Key által okozott friss sebek erősebbek
voltak, mélyebben szántottak a lelkembe.
A kaparásnyomok után egy szerelmi vallomás, egy
erőszakos támadás, és egy kimondatlan szakítás túl sok volt nekem aznapra. Egy
kicsit újra a feje tetejére állt az életem, és egyelőre nem tudtam, hogyan
tovább. Meg kellett találnom az utamat.
Csendet akartam, de nem vágytam a magányra, s
csak Minho tudta, mi folyik a háttérben, ezért máshoz nem mehettem. Neki már
nem kellett magyarázkodnom… elég volt a zaklatott arcomra néznie, és tudta,
hogy szakítottunk. Talán még egy röpke örömteli mosolyt is láttam a szája
sarkában, mielőtt barátian magához ölelt.
Mintha mi sem történt volna… Mintha sosem
csókolt volna meg. Nem erőltette rám magát, pedig már tudtam mindent. Hálás
voltam neki ezért.
*
Otthon a fejem a párnába nyomva sírtam. Hajnali
egykor ébredtem fel az álmomból, amiben akkor kivételesen benne volt Minho… Taemint
ölelgette, sőt, meg is csókolta… hát persze. Az előző nap után mégis mire
számítottam?
De
mégis miért kellett úgy letámadnom őt? Mire volt ez jó? Key, miért nem
gondolkodsz, mielőtt hülyeséget csinálnál…?
Gyorsan pörögtek a fejemben az emlékképek… Ha
így visszagondoltam az előző napra, már egyértelmű volt, hogy teljesen úgy
viselkedtem Taeminnel, ahogy az álmaimban is tettem. Erőszakosan… undorítóan… s
bár időben leálltam, de ez nem sokat szépít a helyzeten. Talán becsavarodtam a második életemtől. Túl nagy hatása volt
rám.
Az ágyban felülve fogtam a fejem. Fel kellett
volna hívnom Taemint, de féltem a reakciójától. Féltem attól, hogy tegnap sikerült véglegesen ráijesztenem, és most
utál…
Talán többé már
nem kíváncsi rám. Talán sikerült egy életre a frászt hoznom rá…
Nem akartam
ezen rágódni, így a gondolataim visszakalandoztak a legutóbbi álmomra. Miért volt ott Minho? – kérdeztem
magamtól, és újra felidéztem az ölelkező alakjukat az ajtó előtt állva.
Az ajtó…
Az ajtó
tárva-nyitva volt mögöttük. Már értettem, mit keresett ott Minho. Már tudtam,
hogy Taemin sosem lesz az enyém. Minho segített neki kisétálni az életemből – s
én gyűlöltem őt és a sorsot ezért.
Halk imát
kezdtem el mormolni az orrom alatt. Csendes, reményvesztett imát az én kétarcú
istenemnek…
Mondd… kettészakadhat az ember? A lelkét széttéphetik, hogy
aztán két külön életet éljen? … S az lehetséges, hogy mindkettőt elbukja?
#
Éjjel a régi
szokásunkkal ellentétben kanapén aludtam. Nem akartam Minhonak a kedvessége
után fájdalmat okozni azzal, hogy mellé fekszek a franciaágyára… az olyan lett
volna, mintha hitegetném. Legalábbis ezt gondoltam, amikor a puha párnákon
összegömbölyödve elaludtam a nappaliban.
Az álmaim ezen
az éjszakán sem kíméltek – de ez más volt. Reményt
éreztem benne, ami úgy kúszott be a bőröm alá, mintha üzenete lett volna
számomra. Álmomban végre kiszabadultam a börtönömből. Minho szabadított ki,
aztán megölelt, és lágyan megcsókolt… Nem úgy, ahogyan előző nap a konyhámban,
csupán egy apró érintés volt az egész.
Álmomban is új
életet kezdtem. Key nélkül. Lassan bólogatni kezdtem a kanapén ülve, s már
tudtam, hogy jó úton jártam. Szakítanom kellett vele – véglegesen.
Elnyúltam a
telefonomért, és habozás nélkül elküldtem neki egy üzenetet:
„Vége van, Kibum. Lépjünk ki végre az álomvilágból.
Sajnálom. T.”
Egy kicsit
összeszorult a szívem, amikor elküldtem neki, de tudtam, hogy így lesz a
legjobb – még neki is.
- Hát te már ébren vagy?
A hang
megijesztett és gyorsan hátra fordultam. Minho sétált felém, leült mellém a
kanapéra, és rám nézett.
- Jól vagy? – Lassan bólogattam. – Hogyhogy
ilyen korán felébredtél? Hívott valaki?
- Nem, csak nem bírtam aludni.
- És a telefon? – a fejével a kezemben lévő
szerkezet felé biccentett. Megforgattam a kezemben, de még ekkor sem
válaszoltam a kérdésére. – Neki
akartál írni, ugye?
Bólogattam. –
Írtam is – tettem hozzá. Minho arca rezdületlen maradt. – Szakítottam vele.
Egy mosoly –
ezt láttam, amikor hosszú másodpercek után elszakítottam a tekintetem a
padlóról, és felé fordultam. Próbálta diszkréten kifejezni az örömét és a
megkönnyebbülését, de ismertem, tudtam, hogy legszívesebben szélesen
vigyorogna. Ahogy elfordultam tőle az én szám sarkában is felvillant egy
pillanatra egy halvány, némileg keserű mosoly.
- Miért döntöttél így? Történt valami tegnap?
Sóhajtottam.
Röviden az arcára néztem, s láttam, hogy az öröme ellenére már komolyan figyel
engem.
- Elmondtad neki a… csókot?
- Hát… nem volt rá szükség. Rájött magától. –
Minho szemöldöke feljebb ugrott a homlokán. – Az után kiborult, és rám
támadott… én pedig azt hittem egy pillanatig, hogy… hogy… valójában is meg fog
erőszakolni… Nagyon ijesztő volt…
- Bántott? Megölöm, ha kárt tett benned, én…!
- Nem – szóltam közbe, mielőtt olyat mondana,
amit talán ő sem gondol komolyan. – Gyorsan abbahagyta, aztán elrohant.
- Őrült az az ember! Nem normális, amit csinál!
- Nem hiszem, hogy teljes mértékben az ő hibája…
szerintem ezek az álmok megzavarták az elméjét. Ne utáld őt, Minho, én sem
teszem ezt, de már nem kívánom őt az életembe. Jobb lesz külön mindenkinek.
- Szeretted őt? – tette fel olyan váratlanul a
kérdést, hogy mindketten meglepődtünk, amikor elhangzott. Mintha nem is akarta
volna kimondani.
- Nem annyira, mint ő engem, de valami vonzott
benne… és rengeteg új dolgot mutatott nekem, segített visszatalálni önmagamhoz.
Ezt nem felejthetem el. De mi ketten mégsem illettünk össze úgy, ahogy hittem.
- És… tu-tudnál hozzám is így viszonyulni…?
Reménnyel
teltek meg a szemei, amikor belenéztem a sötét íriszeibe. Lassan tördelte a
kezeit, mélyen beszívta a levegőt, az arca kipirult az izgalomtól. Hiába
próbálta lazának mutatni magát, a teste elárulta.
Oldalra
pillantottam, majd lopva végignéztem a testén, s a tekintetem újra az arcán
állapodott meg. Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon, kicsiket bólogattam
felé, mire az ő arcán felragyogott egy őszinte mosoly.
- Tegnap este még nem tudtam volna ezt felelni
neked… – tettem hozzá halkan.
Minho mosolya
halványabb lett, majd komolyan megszólalt. – Tudom, tegnap nagyon zaklatott
voltál, és…
- Nem azért. Ma éjjel is álmodtam… és te is benne
voltál.
Minho
szemöldöke egy pillanat alatt szaladt fel a homlokán.
- És… mi történt? – aggódó hangsúllyal kérdezte,
mintha félne a választól.
A szemébe
néztem. – Kiszabadítottál. – Kis idő után hozzátettem: – Aztán megcsókoltál, én
pedig hagytam.
- Taemin, lehet, hogy ezt csak a tegnapi miatt
álmodtad, nem kellett volna, és bocsánat, hogy…
- Nem kell bocsánatot kérned. Az én hibám is, de
örülök neki, hogy végre tudom, mit érzel. – Halványan elmosolyodott miközben
engem nézett. – És igazad volt, Kibummal előbb-utóbb szakítottunk volna. Most
úgy érzem, hogy mindennek vége; az álmoknak is.
- És most mihez kezdesz?
- Nem tudom… – az alsó ajkamba haraptam a választ
követően. – Egy kis időre lesz szükségem, amíg kitalálom. Talán pár nap
nyugalomra.
Minho kicsiket
bólogatott, aztán elfordult tőlem és a velünk szemben lévő falat nézte. Egy
ideig csend volt, ő elmerengett valamin, én pedig lopva rá néztem – az arcára,
a nyakára, a nagy kezeire. Elgondolkodtam, mi mindenen mentünk keresztül azóta,
hogy megismerkedtünk, majd pár perc után megszólaltam.
- Sokszor eszembe jut a tegnapi csók…
Visszafordította
a fejét, az arcomra pillantott, és sóhajtott egyet. – Nekem is.
- Sokat gondolkodtam rajta, és igazából…
tetszett. – A szemem sarkából láttam, hogy Minho úgy fordult felém, mint aki nem
hisz a fülének. – Csak utána mérges lettem.
- Akkor most…
- Felébresztettél az álomvilágból, Minho. Talán
nem lett volna ilyen körülményes a helyzet, ha már előbb megteszed, de ezen már
kár rágódni. – Sóhajtottam, ő pedig nem szólt, pedig biztosan lett volna
mondanivalója. Végre felé fordítottam a fejem. – Tudom, hogy régóta vágysz
erre… most már azt is tudom, hogy én is ezt akarom.
Csillogó
szemekkel, feszülten várt, mire egy halvány nevetés kíséretében mosolyra
görbült a szám. Ez a mozdulat mintha neki is segített volna.
- Taemin-ah…
Ellágyultak a
vonásai, amikor kimondta a nevemet. Őszintén a szemembe nézett, majd a
pillantása a számra tévedt, s visszairányította a szemeimre. Picit közelebb
hajolt, mégis mintha az arcomat célozta volna, így szembefordultam vele.
Kíváncsian villant a tekintete, de nem habozott tovább, lassú, ártatlan csókot
váltottak ajkaink, aztán mosolyogva elváltak.
- Ezt szeretnéd? – kérdezte halkan.
- Te nem szeretnéd?
- De. Mindennél jobban.
~
# ~
Nem számít,
mennyi seb borította a testem, hogyha már tudtam, merre visz az utam. Az az út,
amit talán a sors választott nekem, talán az én döntésem volt. S hogy helyes-e
ez az út vagy sem…? Hogy valóság-e, vagy sem…?
Talán nem is számít.
Talán csak egy
csúf játék, amit a sors irányít, s közben jól szórakozik az apró emberek
boldogságán és szenvedésén, míg azok vakon imádkoznak az ő kétszínű Istenükhöz,
ami semmit sem ér…
Hiszen a sors öntörvényű, s nem hallgat az imákra.
Nem maradt más,
csak a kétség, amit időnként remegő karokkal ölelek magamhoz, s megkérdőjelezek
mindent, amiben valaha hittem. Jó, amit teszek? Igaz, amit teszek? Valóság ez
egyáltalán? Talán én is csak egy álomkép vagyok valaki fejében.
Könyörgöm,
Istenem, áruld el nekem…
… lehet egy embernek két élete?
S Isten vajon létezik?
Vagy ez is csak egy újabb gúnyneve az alattomos, sanyarú sorsnak?
Ezekre a
kérdésekre talán sosem kapok választ.
Vége
14 megjegyzés:
Na ne már! :-( mehszakad a szívem Key-ért! Nem lehet így vége! Ne, ne, neee! :-(
HűŰűŰű! Huhh... na én egy kicsit lemaradtam, hogy őszinte legyek, de most bepótoltam azt az 5-6 részt amit kihagytam. Nem is bánom, hogy egyben olvastam el, mert így jobban rálátok az egészre.
Nagyon tetszett ahogyan összeérintetted a két szálat újból. Minho fel-felbukkant a történetben, kérdőjeles funkcióval és feladattal, aztán a végére csak kiteljesedett, miért is van ő itt. Azonban én hiányoltam azt, hogy jobban megismerjük őt. Ha már ilyen fontos, kulcs-szerepe volt, akkor én személy szerint kicsit jobban megismertem volna, mert Taemin, akit én megszerettem, most végül az Ő "kezei közé" került, és akkor volna igazán nyugodt a lelkem, ha tudnám, milyen is Minho. Nekem a vége kicsit túl gyors volt talán, olyan szempontból hogy a "jó" szálon Taemin túl könnyen feladta Kibumot, túl könnyen elengedte őt, és Minhoba pedig túl könnyen "szeretett bele". A történet folyamán az jött le nekem, hogy Taemin jobban ragaszkodott Kibumhoz, mint ahogyan a végén beszél róla és viszonyul hozzá. Az álmok valóban rémisztőek lehettek, de szerintem elhamarkodott döntést hozott. Persze teljesen jogos volt a lépése. :)
Key a végére - szókimondó vagyok, kimondom - szinte már undorító karakter lett számomra. Igen, most sarkítottam, nem azt mondom hogy totálisan negatív, de akkor is - önző, és beteg. Számomra nincs benne sajnálni való, maximum a saját betegsége amiről nem tehet. Birtokló és kiszámíthatatlan.
Jonghyun - aaajjj úgy örültem volna ha valami komolyabb szerepe is lett volna! :D Igen, fontos volt, hiszen Key támasza volt a rossz időkben. Bár a "rossz" szálon így is elkallódott Key.
De azt jól megcsináltad, hogy becsaptad kicsit az olvasókat, főleg a Jongkey fanokat - én már azt hittem Jonghyun is érez valamit. XD
Onew szerepét annyira nem értem, hiszen neki sok köze nem volt igazából semmihez. De nem zavart, mert a maga módján ő is egy szerethető karakter volt, már amennyit láttunk belőle. :)
Nagyon tetszik ennek az egész ficinek a filozófiai háttere. Hogy akármi is történjék, a sorsunk meg van írva. Akárhogy éljük meg az utat. Vagy nem is tudom, nem tudok most fogalmazni. XD Az epilógusban tökéletesen leírtad.
Összességében nagyon komoly műre sikeredett, és látszik hogy mennyire tapasztalt vagy már. Gratulálok neked hozzá és remélem, elkezdesz egy újabb remekművet amelyet olvashatok. ^^ Köszönöm az élményt!
Igen, belátom, és röstellem, hogy a végét jobban elsiettem, mint ahogy kellett volna, és hogy Minhora nem jutott elég idő/figyelem. Vannak hibái a történetnek, jó lenne majd a jövőben kijavítani, de egyelőre elegem van belőle~ xD Majd a nyáron szeretném helyrepofozni, itt-ott talán bővíteni is pár rövidebb jelenettel, mert szerencsére a szerkezete megengedi, hogy belenyúlkáljak. Csak azt kell kitalálnom, hogy hol és hogyan tegyem. ._.
Legyél nyugodtan szókimondó, Key szándékosan formálódott ilyen undorító személyiséggé. :'D
Mindezek mellett nagyon köszönöm ezt a hosszú véleményt, sok olyat mondtál most nekem, amit más nem, vagy nem így, és ez segít, úgyhogy ezért külön köszönet jár :) ♥ A tapasztalataimat pedig pont, hogy túlbecsültem, azért is kerültek bele a fent említett hibák a történetbe - egy kicsit nagyobb fába vágtam a fejszém, mint amilyenbe kellett volna. Mondjuk ezt nem bántam meg, mert az ember a hibáiból tanul, így legalább pontosan tudom, min kell javítanom a jövőben.
A következő fici ötlete pedig fejben megvan, de nincs még kidolgozott vázlata, mert az agyacskám pár hét írói szabadságot vett ki, és most a tengerparton henyél. De lassacskán már haza kell jönnie, mert durva hiányérzetem van, hogy esténként nincs mit írnom... úgyhogy majd igyekszem előrukkolni valamivel, de az a valami most egyszerűbb lesz :D
Kedves Via! Ha lehetne én előre feliratkoznék a következő alkotásodra is! Bár fogalmam sincs mivel fogsz előrukkolni! :-)
Rendben! :D Az ötlet pedig még bennem is csak egy kis foszlányként van meg, amit nagyjából öt sorban le tudtam vázlatolni... xD Abból még kitudjamicsoda is lehet~
Hát.. hű...
Azt hiszem, ezzel ki is fejeztem mindent, amit most hozzá tudok szólni :D
Ez a befejezés engem elég rosszul érintett, ugye ismert okokból xD De ettől függetlenül nagyon tetszett és hihetetlenül jól összeolvasztottad a két szálat. És az is, ahogy már az elejétől kapcsolódtak egymáshoz.
Nekem lóg a levegőben egy hasonló jellegű történet kb fél éve, ami pont azért lógogat ott, mert nekem ez nem megy. *meghajol*
A filozófiai részét is nagyon jól megfogalmaztad. Az elején itt-ott belekavarodtam azért, de később megszoktam. :D
Összességében, nagyon köszönöm, hogy olvashattam :)
Mikor rábukkantam, már feltúrtam az internetet magyar TaeKey ficikért, és megváltás volt, hogy erre rábukkantam xD
És olyat is elértél, amit az eddig olvasott pár százacska egyéb fanfic nem volt képes... Megrengetted a párosításokkal kapcsolatos hitemet xD Ez nem kis eredmény :D
Na, szóval még egyszer köszönöm, hogy megírtad és olvashattam. Nagyon tetszett és hiányozni fog. :)
Bocsánat a hitrengetésért xD Mondanám, hogy nem szándékos volt, de ez hazugság lenne, mert az volt, de nem ellened irányult! :'D Viszont most majdnem beajánlottam neked egy TaeKey novellát, amit a napokban olvastam... aztán rájöttem, hogy az a tied. x"D
Nagyon köszönöm, hogy írtál (most is és régebben is), és a véleményednek is nagyon örülök, a negatívabb részeinek is.
A fici ötletedet pedig ne hagyd sokáig lógni, írj hozzá vázlatokat, tervezgesd minden nap egy kicsit, hátha akkor sikerül úgy alakítanod, hogy menjen ^^ Egy próbát biztosan megér, és ha pár fejezet után azt látod, hogy mégsem sikerül, maximum nem publikálod ;)
És megint megleptél. Lezártad anélkül, hogy kiderülne, amire a legkíváncsibb voltam: hogy mi lesz velük a negatív szálon, ha minden kiderül. A két szál is megmaradt, nincs magyarázat, Key pedig mindkettőt elbukja, annyira sajnáltam. Taemin a pozitív szálon csalódás, még ha nem is volt ideje arra, hogy jobban megismerje Keyt, ha igazán szereti, nem tehet ilyet vele. El kellett volna menniük egy szakemberhez. Túl könnyen feladta, Minhoba meg túl könnyen "beleszeretett", ami viszont a negatív szálon teljesen helytálló - gondolok itt a két csókra a két szálon. Egy biztos, hihetetlenül jól írsz, szinte megszűnik körülöttem a világ, mikor olvasom. :-)
Jaj, Via! Mit tettél velem?!
Annyira beleszerettem ebbe a történetbe, hogy az nem emberi. Elképesztően csodálatosat és maradandót alkottál a számomra. Olvastam már jó történeteket, amelyeket igazán megérte elolvasnom és még egy-két percig elgondolkodnom is rajtuk.
Viszont ez... Azokat a történeteket és - értelemszerűen - írókat szeretem a legjobban, aki az én személyiségemhez, az én lelkemhez és nézőpontomhoz is adnak hozzá valamit. Akik megváltoztatnak, vagy épp megerősítenek bennem valamit. És te ilyen vagy. Már a legelejétől kezdve - amikor megismertelek -, sok mindent újra értelmeztem és átgondoltam miattad. Rengeteget köszönhetek neked, és ezért örökre hálás leszek.
Köszönöm, hogy olvashattam a történetedet, mert annyira emberi, mégis túlvilági kérdéseket boncolgat, amit csak igazán jó könyvek esetében tapasztal az ember.
Annyi minden szeretnék mondani, de valahogy nem jönnek a számra a szavak.
Közben az epilógust is elolvastam, ami még többet adott hozzá az egészhez. Nagyon izgalmas, ahogyan látod a dolgokat. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, ahogy az menet közben kiderült, és most is nagyon izgalmasnak találom, amit az epilógusban leírtál.
Mély, fájdalmas és szomorú igazságok csillannak meg benne, még ha nem is értek teljesen egyet vele.
Ne érts félre, ez nem azt jelenti, hogy máshogy gondolom... ezt nehéz elmagyarázni. Néha én is ellentétbe kerülök, meghasonulok saját magammal. Az, hogy miben, Kiben hiszek és az, hogy mennyire látom az emberi lét fájdalmasan kicsiny és kétségbeesett mivoltát, az élet szomorú és egyben misztikusan rémisztő jellemét, az teljesen jól megfér egymás mellett.
Remélem érted, mire akarok kilyukadni. Az embernek - akármennyire higgyen és bízzon egy felsőbb hatalomban - örök sorsa, hogy megkérdőjelezzen mindent, amiben hisz, hogy szenvedjen a bizonytalanságtól, vagy épp a bizonyosság rémképétől, hogy féljen magától az élettől és attól, ami azután várja, hogy féljen saját magától, a Sorstól és attól, hogy nem kerülheti el Annak őrá szabott ítéletét. Hogy nem másíthatja meg a rossz döntéseit, és hogy emiatt örökre elveszít valamit, hogy emiatt örökre leírja magát Valaki előtt, akinek a létezésében még csak tökéletesen biztos sem lehet, bármennyire is érzi, hogy Valaki ott áll mindenek végén, és majd ítélkezik felette. És ami a legfontosabb, hogy attól fél a legjobban, hogy ezt az Ítéletet ő sem kerülheti el, és akkor már hiába bánja meg bűneit, főleg ha úgy érzi, hogy mindezen bűnök elkövetésére őt valami felsőbb hatalom predesztinálta. De akár lehetett a saját döntése is, az sem sokat változtat a dolgon, mert a körülményeket akkor sem mi alkotjuk.
Húú, tényleg mélyen elgondolkodtató az írásod. Ennyit utoljára a két kedvenc regényem olvasása közben és után gondolkodtam. Már említettem neked őket (Bűn és Bűnhődés, 1984), és valóban - nem szembe dicsérésképp -, még ha ez "csak" egy fanfiction is (bár tudod, hogy jobban szeretem a te írásaidat történetnek nevezni), a mondanivalója és a történet fejlődése megközelíti a nagy kedvenceimet.
Egyébként magáról a történeti szálról (kettőről :D ) is szólnék pár szót. Egy kicsit szerintem is gyorsabban zártad le a kelleténél, vagyis nem jó szó, hogy "kelleténél", hanem inkább annál, ahogy vártam. Viszont semmiképp nem lett tőle rosszabb a történet. Amúgy is voltak részek, ahol jobban húztad a cselekményt, szóval igazán izgalmas volt ez a hirtelen megoldás. Főleg, hogy igazi megoldás nem is nagyon létezik erre az egész dologra.
Főleg lelki síkon dől el minden, és érthető, hogy azért valamelyest meg akartad oldani Taemin helyzetét, aki egyébként nem került közelebb hozzám. Elégedettséggel nyugtáztam, hogy számára is van kiút Minho személyében, akit egyébként nagyon megszerettem a végére, viszont Taeminnek az egész nem volt annyira szörnyű. Jó, ez most kegyetlen volt tőlem, mert elvégre ő volt az, akit bezárva tartottak hosszú ideig és testi-lelki kínokat élt át, viszont mégis könnyebben pártolt Minhohoz. Valahogy neki mégsem rontotta el teljesen az életét az egész, egyik szálon sem, még ha a negatívon egy kicsit tovább is fog tartani a felépülése.
De Key... ő már más kérdés. Sokkal nehezebb lesz számára minden ezek után. Az egész élet, ha egyáltalán tovább tudja folytatni... Nehéz lesz elfogadnia, hogy Taemin nincs, nehéz lesz megbocsátást nyernie, és nehéz lesz saját magának is megbocsátania. Az vigasztal, hogy tudom, Jonghyun vele lesz. Remélem.
Ez tényleg nagyon olyan lett, hogy a folytatást gondoljuk ki magunknak. Itt most ezer meg ezer folytatást el tudnék képzelni a legtragikusabbtól a legszebbekig. És számomra még egy kis JongKey is belefér. :P Oké, tudom, megint kezdem. De miért ne? Jjong barátnője úgysem sok vizet zavar, már ha létezik egyáltalán. :)
Egyébként még az a gondolat is felcsillant a történetben, hogy egyáltalán létezünk-e, mindezen dolgok, amit mi életnek nevezünk, egyáltalán megtörténnek-e, vagy csak képzelet mindez. Álom. Ez a sci-fis beütése kifejezetten tetszett a történetnek. :)
Szóval, nagyon köszönöm ezt a csodálatos utazást, amire meginvitáltál minket. Nagyon hálás vagyok mindenért. :) <3
És sok sikert és ihletet a most készülő történetedhez is, mert már alig várom! :)
Azt hiszem, hogy ennyit akartam mondani, de ha eszembe jut még valami, akkor tutira megírom neked. :)
Hú, így, hogy egy fél évvel később találtam rá a történetedre, lehet megleplek, de úgy érzem, egyszerűen muszály véleményt írnom. Miközben olvastam, már sok minden megfogalmazódott bennem, de úgy döntöttem, inkább csak a végére írok. Hihetetlen élmény volt olvasni, már pár perce végeztem vele, de még mindig a hatása alatt vagyok. Nagyon tetszik az ötleted, szinte irigy vagyok, hogy nem nekem jutott eszembe :D És ahogy írsz... Szerintem még nem találkoztam olyan fictionnel, ami így átadta a szereplők érzéseit, pedig már olvastam párat. Gratulálok! Az is tetszett, hogy az erotikus jeleneteket csak sejtetően írtad le, mert így sokkal komolyabban jött le az egész történet. Kíváncsi vagyok, hogy a hatása hogy változott volna, ha minden részre várnom kell, mert kb két nap alatt olvastam el, és így visszagondolva, ebben a két napban kis túlzással más körül sem forogtak a gondolataim. Minden részt félve nyitottam meg, de közben kíváncsi is voltam és persze nagyon élveztem olvasni. Viszont a vége nem elégítette ki teljesen a kíváncsiságom, mondjuk még ez is tetszik, mert így még tovább agyalhatok rajta ^^' Ja, és még külön köszönöm, hogy a "sors" kérdés köré építetted, imádok ezzel a témával foglalkozni.
Mindent összevetve, ezzel az irománnyal tudtam a legjobban azonosulni talán az összes közül, amit olvastam.
Hálás vagyok, hogy olvashattam!
Ó, és még annyit, hogy jók voltak a zenék.
(Remélem nem írtam sok összevisszaságot :/)
SeoGi: Nagyon köszönöm, hogy így ismeretlenül is megtiszteltél a hozzászólásoddal, a véleményeddel, és bocsánat, hogy csak ilyen későn reagálok a véleményedre - egész egyszerűen eddig nem vettem észre, hogy érkezett ide új hozzászólás. Amikor pedig megláttam, annyira megörültem neki, hogy még ennyi idő után is kapok véleményt, hogy azt el sem tudom mondani. *-*
Nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon jól estek! Kimondhatatlanul örülök, hogy sikerült rád ilyen hatást gyakorolnom az ötlettel, a stílussal, vagy épp a zenével. :3 Sokadjára is nagyon köszönöm, hogy írtál nekem! *-*
Huh...
Már vagy egy órája csak ülök és nézek ki a fejemből. Gyorsan elolvastam az Érdekességeket is, és meg kell mondjam, úgy érzem, kicsit megkönnyebbültem.
Nagyon ideges vagyok, lehet az az oka, hogy 16 órája máson sem jár az eszem, mint ezen a fanfictonön. Alig aludtam 4 órát talán, ugyanis este 11 óta olvasom a történetet... És most vége.
Kezdjük az elején. Már akkor tetszett, mikor elolvastam az első pár fejezetet, de azt hiszem, ezt említettem az első kommentemben. Választékosan és megfontoltam fogalmazol, emiatt felnézek rád és azt kívánom, bárcsak egyszer én is elérhessek a Te szintedre. Ez volt az első sztori, amit olvastam tőled, de nyugodtan mondhatom, hogy felkerültél a "Kedvenc olvasóim" és a "Példaképeim" listájára.
Olyan szinten át tudod adni az érzelmeket, hogy alig hiszek a szememnek. Belemerültem a történetbe, átéltem minden egyes pilanatát.
Össze-vissza jut eszembe minden, amit le akarok írni, de azért próbálom összetetten megírni a véleményt. Nem vagy olyan, aki arról beszél, milyen tökéletesen oldottad meg ezt meg ezt, én most egy olvasó vagyok és csak arról szeretnék beszélni, milyne érzéseket váltottál ki belőlem. Szerintem pontosan tudod, milyen jól oldottad meg ezt a feladatot...
Szóval.. huh...
Dühös vagyok, mert már régóta kerestem egy hosszó, happy end-es sztorit. Mikor rátaláltam erre a blogra, azt hittem végre sikerrel jártam - rám fért már valami boldog kis történet.
Mikor a "kettéhasadáshoz" értem, rájöttem, hogy csalódnom kellett. Szerintem még életemben nem sírtam annyira ficin... Csalódtam a történetben, de ezt ne értsd félre. Imádtam minden egyes betűjét, de azért sajnáltam, hogy ilyen szomorűra sikeredett.
Ez kb olyan 3 óra körül lehetett, vagy nem is tudom, hát akkor mikor írtam a 30. fejezethez... rossz az időérzékem, de igazából akkor nem is az órát lestem.
Tehát sírtam, nagyon sírtam de kiadtam magamból az elmúlt időszak feszültségeit - és egyáltalán nem bánom már, hogy elolvastam.
Lehet, hogy furán fog hangzani, de ahogy egyre csak haladtam a történetben, kezdtem úgy érezni, hogy kiölöd belőlem az érzelmeket ezzel a gyönyörű megfogalmazással. Néha a lélegzetem is elakadt, annyira szépen tudtad átadni a pillanatot - még ha az a legocsmányabb erőszakos jelenet is volt az egész sztoriban.
Egyébként, ha már csalódottság, Keyben is nagyot csalódtam. Talán még az utolsó fejezeteknél is reménykedtem, hogy jön valami Isteni csoda, és egybeolvad a két szál, és minden jóra fordul. A lelkem mélyén tudtam, ez nem fog bekövetkezni, de a remény hal meg utoljára :')
Ah még mindig nagyon kuszának érzem a gondolataimat, lehet, hogy a kevés alvástól... De annyi mindent szerettem volna még írni.. Remélem, érted azért, milyenhatással volt rám a történet.
Akkor, kicsit összeszedem most a gondolataimat. Először is, Key:
Kezdetekben nagyon tetszett, ahogy kialakítottad a karakterét, de erősen eltért - szerintem - a megszokottól. Nem is kedveltem ezelőtt, de itt nagyon megszerettem. Azonban, mikor sorra vette be a bogyókat... Sajnáltam. Nem is... Szántam,..
Taemin:
Az ő karaktere elég titokzatos volt kezdteben, és igazából nem is nagyon gondoltam rá sehogy az előkészítő fejezeteknél. Aztán, megutáltam és megszerttem egyszerre. Olya édes volt Kibummal, mikor együtt voltak. De az éremnek két odala van, és egyszerre gyűlöltem is őt, de nem tudom miért, elvégre a negatív szálon Kibum volt az, aki megerőszakolta őt, én mégis Taemintől lettem ideges (Pedig őt nagyon de nagyon szeretem iagziból is) A vége pedig teljesen meglepett. Kicsit olyan, mintha nem tudtad volna teljesen kidolgozni a "szakítást"... képtelenségnek tűnt, hogy még a pozitív szálon is ilyen könnyen lemondjon ról az idősebb... de hát nincs mit tenni, én is belenyugodtam valahogy... tényleg nagyon nehezen tudom leírni, mit is érzek
Minho: Hát.. először tényleg utáltam, féltem, hogy a végén vele lesz -- be is jött....... De tényleg nem csinált semmi rosszat... Plusz őt is nagyon szerettem...
(folytatom..)
Jonghyun: Na, hát az egész shineeból őt kedvelem a legkevésbé, sőt... Vaqgyis, kedvelTEM a legkevésbé. Valamiért, nagy hatással vannak rám a fanfictionök, mint most is... már sokkal ... jobban kedvelem őt, mint eddig... Vicces volt a karaktere és törődő, bár az elején még tőle is féltem, hogy esetleg rámászna Kibumra, de a végén már reménykedtem (!!!) hogy ez megtörténje.. hát nem furcsa?
Kibum barátai: Róluk tényleg nem akarok sokat írni, mindet nagyon bírtam mert jóbarátnak tűntek. Mir részegen pedig nagyon szimpi meg aranyos volt ^^ xd na mindegy
őőőő mit is akartam még.. ja!!!
ezt írtad az érdekességekben: "Már az első pillanatokban tudtam, hogy olyan sztorit akarok írni, ami felháborítja az olvasót és összezavarja az egyes karakterek iránti véleményét, érzéseit. A visszajelzések alapján ez tagadhatatlanul sikerült. :’D"
Igen, nagyon jól látod a dolgoat, felháborodtam és összezavarodtam. Ha láttad volna a fejem, miko először ketté szedted az eseményeket, akkor szerintem röhögőgörcsöt kaptál volna, valósínűleg olyan vicces lehetett a fejem.
Először nem értettem, minek kellett egyáltalán ez a hülyeség (igen, ezt gondoltam még róla a kezdetben) de szépen lassan kezdtem megérteni a történeted varázsát. Rájöttem, hogy egy jó író nem attól jó, hogy mindig csak a boldog pillanatokat írja le és ezzel kicsit felvidítja azt a pár hű olvasóját, hanem... Ilyen szinten át tud adni minden egyes érzelmet. Elvarázsoltak a szavaid és néha már úgy éreztem, hogy ez nem is valós, ez csak egy álom... De nem, te TÉNYLEG ilyen jól írsz.......
Amúgy nem tudom, nem ismerlek annyira, de ha esetleg a későbbiekben esetleg kiadnál egy könyvet, akármilyen műfajút is, feltétlen szólj kérlek mert megszeretnélek majd keresni később, hogy dedikáld nekem a példányomat!
Nem olvasom újra a véleményt, amit most így begépeltem gyorsan, mert tuti belezavarodnék, ezért az elírásokat is sajnálom, amik benne maradtak...
Végezetül, nagyon szépen köszönöm ezt a csodás történetet és alig várom, hogy rátaláljak a többi írásodra is.
MinAh
Megjegyzés küldése